Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.
Ülésnapok - 1931-153
Az országgyűlés képviselőházának 15 3 a kritika merituma — szerkezetileg csapni- , valóan rosszak, politikailag pedig kiszolgáltatják a magyar népet a falvakon a jegyzőknek, a szolgabíráknak, a csendőröknek, városokban a klikkeknek, a fővárosban pedig a kurzus kegyeltjeinek, a keresztény községi pártnak és az egységes polgári pártnak. Hogy ez mennyire igaz, arra legjellemzőbb éppen ez a törvényjavaslat, amelyet méltóztatott a belügyminiszter úrnak ma a Ház elé terjeszteni. S ez kitűnik abból is, hogy az 1929 : XXX. és az 1930 : XVIII. tcikket alig két-három esztendő multán már újra változ- i tatni kell és a belügyminiszter úr jónak látta, j hogy ezeket a törvényeket akár novelláris úton ! is megváltoztassa. Igen t. Képviselőház! Nagyon fontos és | lényeges kérdésben méltóztattak benyújtani ezt j a javaslatot, az idézett törvényeknek ezt a 'megváltoztatását: éppen a fellebbezési ügyekben, ! a fellebbezési fórumok kérdésében. Ezzel látszólag egyszerűsíti az adminisztrációt a t. belügyminiszter úr, valójában pedig — azt kell mondanom — még jobban kiszolgáltatja a nagyközönséget, a falvak közönségét, — amelynek gyámolítása és istápolása legfőbb cél kellene hogy legyen a kormányzat szempontjából is — ezt az egyszerű parasztnépet, elsősorban ezt az egyszerű falusi lakosságot a hatóságok packázásainak. Az indokolásban a 13. oldalon azt mondja a miniszter úr: Az alsófokú intézkedő hatóságokból a felelősségérzet kipusztulása szinltén a túlzott centralisztikus rendszer következmény©. Amit a túlzott centralisztikus rendszerről mond általában a mi ni szít er i\r, — hiszen erre később vissza fogok térni — abban, egyetértünk. Ez a két törvény, az 1929:XXX. és az 1930:XVIII. tcikk valósággal hemzseg azoktól a rendelkezésektől, amelyek ezt a két törvényt centralisztikussá iteszik. De mi a helyzet a belügyminiszter úrnak ezzel az indokolásával szembeni Éppen ellenkezően áll a dolog. Ha ma valakit faïkii megbüntet akár a jegyző, akár a szolgabíró, akár másféle hatóság, annak az embernek legalább az a beneje — ihogy úgy mondjam — megvan, hogy fellebbez a másik fórumhoz és a dolog végeredményben, a belügyminisztériumba kerül. Vannak esetek, amikor nem kerül oda a harmadfokú fellebbezés, de vannak dolgok, amelyek odakerülnek és így a tisztviselőben mégis megvan az a természetszerű félelemérzés, hogy ha az ő ítéletét, bíráskodását a fél megfellebbezi és a belügyminisztériumba kerül, a belügy miniszteri tisztviselő, aki nem ismeri a felet, elfogulatlanabbul látja és ítéli meg a dolgot. De abban a pillanatban, amint a. tisztviselőnek nem kell félnie attól, Ihiogy egy ilyen felkerülő ítélet kapcsán esetleg orrot kap I és megmondják neki a véleményüket a belügyminisztériumból, akkor a szolgabíró vagy a jegyző, vagjr az alispán egészen másként fog határozni és ítélkezni. Senkitől a világon nem fog félni, pedig a belügyminiszter úrnak és ennek a mai kormányzati rendszernek nagyon kellene vigyázni arra, hogy mi történik a falvakban a néppel. Az, óni megítélésem szerint és ahogy mi látjuk a dolgokat, — járjuk a falvakat és a legutóbbi választások alkalmából is megnéztük, mi történik Borsod vármegyében — a nép még soha meni volt iigy kiszolgáltatva a hatóságok kényekedvének, mint éppen a mai kormányzati rendszer mellett. Az Isekutzok, a Janda Vazulok és más szolgabírák .uralma gyerekjáték volt a mai szolgabíró- és csendőruralom mellett. (Jánossy Gábor; Törvényuralom van!) A régi janjdlavazuli ülése 1933 február 28-án, kedden. 397 és isekutzi szolgabíráskodás és a mai szolgabíráskodás között csak az a különbség, iiogy akkor még volt egy látszólagos mentsége annak a kormányrendszernek — ezeket nem mi tettük szóvá, hiszen mi itt sem voltunk még a Házban, amikor ezeket a dolg v okat tárgyalták, hanem a polgári ellenzék, a Justh-párt, a függetlenségi és 48-as párt, a demokratapárt, általában a baloldal tette szóvá azokat a brutalitásokat, azokat a vexaturákat, melyeket a szolgabírák, az akkori közigazgatási hatóságok a nép ellen elkövettek —, mondom, az akkori kormányrendszernek még megvolt az a szerintem elég helytelen ürügye, hogy az oláhokat, a tótokat és a szerbeket móresre kell tanítani, kordában kell tartani és rendben kell tartani őket. (Jánossy Gábor: Ezer éven át tejben-vajban fürösztöttük a nemzetiségeket, megtartották nyelvüket, kultúrájukat! — Felkiáltások a szélsőbaloldalon; Mit izgul e£enh f ) Ne méltóztassék ezen izgulni Jánossy képviselőtársam, mert én rögtön bebizonyítom,, hogy ezt nemcsak a szocialisták mondják, és ne tessék állandóan azzal a helytelen és értelmetlen kifogással élni, (Jánossy Gábor: Ezeréves történelmi igazság ez!) hogy ezt a szocialisták kifelé hangoztatják. Itt van egy abszolúte konstruktív újság, — valószínűleg nem fogjak önök sem kétségbevonni — a Magyarság, amelynek most vasárnap megjelent számában Pethő Sándor, ez az egyébként egészen kiváló és kitűnő publicista egy cikket írt, amelyben egy jobboldali, tehát nem baloldali publicistával, illetve íróval vitatkozik. Ez a jobboldali újságíró «Jászi nyomában» c. cikkében a következőket írja: «A kárpáti közösségről írt elmefuttatásában áthúzódik az a tézis, hogy a régi Magyarország elnyomta a maga nemzetiségeit, hogy imperialista politikát folytatott, amelynek fedezésére hatalmas államberendezést teremtett a primitív sorban élő parasztság és a nemzetiségek szörnyű megterhelésével.» Nem én mondom . . . (Jánossy Gábor: Akárki mondja, hazugság!) Ezt nem én mondom, hanem a Magyarságban vitatkozik Pethő Sándor ezzel a jobboldali cikkíróval. (Jánossy Gábor: Hazudik, történelmet hamisít, aki azt mondja, hogy elnyomtuk a nemzetiségeket!) ' Azt mondja az a lap, amellyel Pethő Sándor vitatkozik, hogy a legkegyetlenebb és a legkulturátlanabb elnyomáshoz vezettek, (Zaj. — Elnök csenget ) amely méltán hívta ki — ilyen szigorúan ítélkezik — a Seaton Watsonék kritikáját. Az uralkodóházzal szövetkezett magyarság csak ezen az úton tudta osztályuralmi helyzetét fenntartani. (Jánossy Gábor: Az uralkodóház uszította a nemzetiségeket a magyarság ellen 48-ban és 400 év óta mindig! Ezt minden magyar iskolásgyermek tudja, egy magyar törvényhozónak is tudnia kell!) Szívesen fogom látni, ha Jánossy Gábor t. képviselőtársam (Kabók Lajos: Ki a szónok? — Jánossy Gábor: A szónok az igazság!) utánam fel méltóztatik szólalni és azt hiszem, sokkal nyugodtabban fogom meghallgatni önt, (Felkiáltások a jobboldalon: Nem szokta!) mint amilyen nyugodtan ön hallgat meg engem, holott ezt nem is^ mondom, hanem egyszerűen csak citáltam. (Kabók Lajos: Nyugtalan a lelkiismeretük!) De minthogy már mondtam itt egyszer, hogy citátumok mögé nem akarok bújni, ez^ esetben sem akarok és megmondom egészen őszintén, hogy ez a szolgabírói, közigazgatási, csendőri rendszer, amely már a háború, illetőleg ^forradalmak előtt fennállott, nagyban hozzájárult ennek a nemzetnek szerencsétlenségéhez. 57*
