Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.

Ülésnapok - 1931-151

334 Az országgyűlés képviselőházának visélőházat arról tájékoztatni, hogy mi a magyar kormánynak az álláspontja a három szomszédos állam között létesített szorosabb kapcsolat következményei tárgyában?» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Farkas Tibor: T- Ház! A t- Ház szíves elnézését kérem, de törekedni fogok beszédem folyamán lehetőleg kevés érzelmi momentumot belevinni ebbe a tárgyba, bár úgy érzem, hogy érzelmi kérdéssé is lehetne azt tenni, ha érzelmi momentumokat kevernék bele; de azt is tudom, hogy ha van valami, amitől távol kell tartani az érzelmi momentumokat, ez elsősorban a külpolitika. Aki figyelemmel elolvasta úgy a belföldi, de különösen az utóbbi hetekben megjelent külföldi lapokat, egyet kell hogy megállapítson s ez az, hogy általában olyan jelenségek mutatkoznak, amelyekből a sajtó és a világsajtó egy nagy része azt a diagnózist állapította meg, hogy itt, Európának ezen a részén, ahová mi is tartozunk, bizonyos feszültség tapasztalható. Elsősorban érdekelne az, hogy mi a kormánynak a véleménye arról az egyesülésről, amelyet néhány nappal ezelőtt publikáltak a szomszédos államokra vonatkozólag. Bár azt hiszem, hogy ma még talán nincs a kormány abban a helyzetben, hogy ennek az egyesülésnek vagy iszövétségnek a teljes, hiteles szövegét ismerné — nem tudom — mégis kétségtelen, hogy ennek a jelenségnek lehetnek olyan okai, amelyek arra kényszerítenek bennünket, hogy ezzel az eseménnyel komolyan foglalkozzunk. Lehetnek komoly okai, lehetnek esetleg — és éppen ezért intézem a kérdést a kormányhoz — olyan okai, amelyek nem annyira komolyak, hogy ezt a kérdést mi itt tragikusnak vegyük, vagyis különböző lehetőségek forognak fenn. Kétségtelenül elismerem, hogy előállhatott az a helyzet, hogy a szomszédos államokat bizonyos idegesség kényszerítette arra, hogy részben belső okokból, részben pedig külpolitikai események következtében megpróbáljanak egy szorosabb kapcsolatot teremteni akkor, amikor egyes jelek arra mutatnak, hogy ez a közöttük éveken keresztül fennálló kapcsolat többé-kevésbé lazulni kezd. Kétségtelen, hogy a román külügyminiszter nyilatkozata, amelylyel már a magyar képviselőház külügyi bizottságában is foglalkoztak, hozzájárulhatott ahhoz, hogy bizonyos idegesség vett erőt talán azokon a személyeken, akik a kisantant államok szövetségében maguknak az első szerepet szántak. Mindenesetre lehetségesnek tartom azt is, hogy bizonyos mellékcélokat szolgál ez az egyesülés atekintetben, hogy indirekte akarnak eredményt elérni, elsősorban Franciaország részéről. De atekintetben is fennáll a lehetőség, hogy ez az egyesülés — habár elismerem, hogy különösen az érdekelt államok sajtója részéről minduntalan^ hangoztatják ennek abszolút békés szándékát és majdnem azt kell mondanom:, hogy szinte feltűnő ciZi cl hang, amelyet a kisantant államok sajtója használ — békés és tulajdonképpen kizárólag csak arról van szó, hogy Európának, de különösen Európa e részének békéjét biztosítsák. Általában gyanús, hogyha a békéről és annak biztosításáról nagyon sokat beszélnek. Nagyon könnyen hajlandók az emberek RTTcL cl gondolatra jutni, hogy talán felesleges ez a hang07 tatás akkor, ha nincs e mögött éppen ennek az ellenkezője. 51. ülése 1933 február 22-én, szerdán. Sajnos, ilyen tapasztalatokat már szerezhettünk és e tekintetben nekem némi aggályaim vannak a kormány eddigi működését illetőleg, mert legalább is a közvéleménynek nincs arról tudomása, hogy a kormány a kellő eréllyel felhívta volna a világ és elsősorban - az Európa békéjében érdekelt államok figyelmét arra, hogy az Olaszország és Jugoszlávia között fennálló feszültség kirobbanásra vezethet, amikor ilyen szorosabb kapcsolatról értesülünk a kisantant részéről, amely szorosabb kapcsolatnak feltétlenül vannak még emberi valószínűség szerint szorosabb részei, amelyeket nem ismerünk. Azt hiszem, legalább is katonai vonatkozású megegyezések ezek, amelyekről nem beszélnek, mert hiszen ezekről mindenki vagy tud, vagy sejt valamit és azt hiszem, egészen alaposan sejt, hiszen az egész antantnak egyébként nem is lett volna célja, ha e mögött netm volnának katonai megállapodások is. Ebben az esetben nem volna-e •szükséges felhívnunk az illetékes körök figyelmét arra, hogy a trianoni szerződés folytán nekünk biztosított az a jog, hogy tarthatunk egy egészen kicsiny haderőt, nem elég s hogy ez a körülmény biztosíthatja-e nekünk teljes semlegességünket, ennek meg nem támadhatását, mert azt hiszen, ha van ország, amelynek békés szándékai nemcsak a szavakban, hanem a valóságban, az elgondolásban is megvannak, az szerintem Magyarország. Nem hiszem, hogy ebben az országban bárki is akadna, aki az ország jövőjét, jobb sorsát másképpen, mint békés úton elérni óhajtaná. Éppen ezért kérem a kormány részéről azt, hogy e tekintetben nyilatkozzék és ezért választottam a kormány megkérdezésének ezt a formáját, mert szerény véleményem szerint szükséges, ha nem is az, hogy minduntalan foglalkozzunk külpolitikai kérdésekkel, de mindenesetre szükséges az, hogy külpolitikai kérdésekben illetékes körök határozottan megmondják, azt, amit mint irányt elsősorban követni akarnak. Nem szemrehányást akarok a miniszterelnök úrnak tenni. A miniszterelnök úr több alkalommal nyilatkozott beszédei folyamán általában, de röviden a külpolitikai vonatkozású kérdésekről, vagyis a követendő külpolitikáról is. Ezek a nyilatkozatok azonban — és nem akarok belemenni a részletekbe, — több esetben talán félremagyarázásra szolgáltathattak okot. Mindenesetre azt hiszem, hogy a félreértéseknek nem a miniszterelnök úr kifejezéseiben kell az okát keresnünk, hanoin abban, hogy azok a kijelentések, amelyeket a miniszterelnök úr tett, esetleg olyan rezonanciát váltottak ki, amelyek azáltal adhatnak alkalmat a félreértésre, hogy ezek a nyilatkozatok másképpen is értelmezhetők. Azt akarom csak röviden megemlíteni, hogy amikor a miniszterelnök úr azt mondotta,, hogy Magyarországnak keleti politikát kell folytatnia, akkor is beszédeiben több ízben, de különösen régebbi beszédeiben tulajdonképpen olyan kijelentések foglaltattak, hogy Magyarországnak quasi olyan szerepe van Kelettel szemben, hogy a Nyugat és Kelet között összekötő kapcsot képezzen és majdnem kultúrfeladatot teljesítsen. t Azt hiszem, hogy ezek a kijelentések talán félremagyaráztathattak, mert nem képzelesm, hogy a miniszterelnök úr azt gondolná, hogy a mi hivatásunk itt tulajdonképpen túlmenne azon, mint amit geográfiai helyzetünknél fogva az élet akar biztosítani számunkra. Azt hiszem, talán félre-