Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.

Ülésnapok - 1931-142

13 Az országgyűlés képviselőházának tU2. ülése 1933 január 25-én, szerdán. kas István: Sofort! — Györki Imre: Ez már vicctéma!) Kérem ezt nem azért, mintha olyan konkrétumok lennének ebben a prögrammban, amelyek a mai nehéz válságot rögtön megoldhatnák, hanem azért, mert ez a Programm arról nevezetes, hogy mindent fel ölel magában és hogy ennek kapcsán módunk lesz talán kiterjeszkedni olyan kérdésekre is, amelyek igazán életbevágóak ; értem ez alatt az ország gazdasági boldogulását. (Györki Imre,: Ezen már az egységespártiak is mulatnak! Tessék csak nézni, már ők is nevetnek a 95 ponton! Csupa derűs arc! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Gr. Sigray Antal: Engem a kormányzattal szemben nem vezet ellenszenv, sőt én azt hiszem, hogy ennek a kormánynak bemutatkozása alkalmával az az ellenzék, amelyet a miniszterelnök úr — én nem tudom miért — szárazon és vizén folyton támad, (Fábián Béla: Es a levegőben!) nagy jóindulatot mutatott a miniszterelnök úrral szemben, s várta azk hogy ez a programm a bajokon tényleg segíteni fog. Mindenesetre, ha a miniszterelnök úr támadja is ezt az ellenzéket ,és ezeket a padsorokat, (Fábián Béla: Vadorzók!) egyet kénytelen elismerni és ez az, hogy az évek hosszú során át nem egy olyan gondolat, nem egy olyan javaslat hangzott el ezekről a padokról,^ amelyet az ő kormánya kénytelen volt magáévátenni, vagy mondjuk úgy, hogy azt szíve szerint is magáévá tette; nem is szólva arról, hogy mi itt ezekről a padsorokról már akkor beszéltünk a revízió kérdéséről, amikor a túlsó oldalon, a kormányzati körökben az irredenta még csak suttogva járt, és nem is .szólva 'arról, hogy mi itt lépten-nyomon hangoztattuk a szavazás titkosságának ^ szükségességét, amit ő szintén programmjába vett és pedig azért, mert egyrészt ez igaziságois, másrészt pedig, mert voltak közöttünk, akik iszégyeltük magunktat, hogy száz évvel az első Parlamentary Beform báli és a rotten borough-k elintézése után itt még mindig ilyen szisztéma van életben, (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) hanem szólva arról, hogy mi itt mint laikusok állottunk íS'zemben a kormánynak, .a pénzügyminiszternek ortodox-politikájával, és nekünk, laikusoknak, nagyon sokszór igazunk volt. Az az optimizmus, amelyet mi nagyon sokszor támadtunk, hiszen mindenki jól tudja, hogy a költekezést mindig támadtuk —igazán nem vált be; nemcsak az az optimizmus, amelyet a Bethlen-kormány pénzügyminiszterei jeleztek és amely nem volt ex offo optimizmus, hanem inkább némileg könnyelműségnek volt minősíthető, de nem vált be az az optimizmus sem, amelyről tanúságot tett Korányi Frigyes báró volt pénzügyminiszterünk május folyamán, amikor azt mondotta: Bízik abban, hogy sikerülni fog neki a költségvetés egyensúlyát helyreállítani. Mi akkor erről a helyről megmondottuk, hogy az ő optimizmusának tárgyi alapja nincs és nem fog sikerülni a költségvetés egyensúlyát helyreállítania, nem fog sikerülni azért, mert nincs meg a komoly törekvés arra nézve, hogy a költségvetés egyes tételeit, ott ahol az igazán nehéz és fájdalmas, tényleg le is faragják. Es még az utóbbi időben is ezekről a helyekről, ezekből a padsorokból Rassay Károly t. képviselőtársam állapította meg azt beszédében, amelyet Gömbös Gyula kormányelnök úr bemutatkozása alkalmával mondott, hogy a deficit legalább 100 millió lesz és a miniszterelnök úr akkor egy kézlegyintéssel, vagy egy rövid mondattal napirendre tért fölötte, azt mondván, hogy a deficit ilyen formában nem fog mutatkozni. Engedelmet kérek, lehetséges az, mert én úgy látom, hogy lehetséges, hogy amikor a t. kormány vállalta a kormányzatot, nem volt tisztában avval, hogy mit vállal, (Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) nem volt tisztában a gazdasági helyzettel, mert ha tisztában lett volna, akkor lélektanilag nem magyarázható a világhelyzet ismeretében az iá rózsás optimizmus, amely a miniszterelnök úr első nyilatkozataiban megnyilvánult és bizonyos fokig cmég át is ragadt az ország reménykedő rétegeire és csalódást okozott később azáltal, hogy amiket jelzett, nagyon lassan vitte át cselekedetekbe, vagy egyáltalán még eddig cselekedeteibe átvinni képes nem volt. T. Ház! Azt hiszem, itt az ideje annak, hogy szembenézzünk a rideg valósággal, (Ügy van! balfeíől.) amely egyrészt le van fektetve a Népszövetség pénzügyi bizottsága képviselőjének ötödik jelentésében, amely felöleli az ország gazdasági helyzetét egészen november 30-áig és másrészt reálisan megnyilvánul azokban a rettenetes állapotokban, amelyek országszerte vannak, amelyeket ismerünk, de amelyeket a kormány talán nem is ismer. Nem lehet és nincs is arra idő, hogy részletekbe bocsátkozzunk e felett a jelentés felett, amelyről azonban meg kell állapítanunk, ellentétben egyes sajtótámadásokkal, hogy semmi mást sem tartalmaz, mint rideg ténymegállapításokat (Ügy van! balfeíől.) és semmiféle^ tanáccsal nem szolgál a kormánynak arra nézve, hogy a mutatkozó deficitet hogyan tüntesse el, hanem csak azt jelzi, hogy ez a deficit megvan és ha a kormány el akarja tüntetni, új módszerekhez kell nyúlni, mert a deficitet az eddigi metódusok szerint eltüntetni nem lehet. Másrészt megmutatja a valóságot clZ ci helyzet, amely ott künn van, amelyet részletezni a maga nyomorúságában és maga kétségbeesésében szinte nem is lehet, amelyet azonban véleményem szerint a kormány szintén nem ismer kellőképpen és nem eléggé tart súlyosnak. Mondjuk meg őszintén, amikor a miniszterelnök úr a kormányt átvette és nyilatkozatai nemes elgondolástól áthatott nagy programmokat adott az ország színe elé, mi abban a véleményben voltunk, hogy az eddigi megoldásokon felül elhatározott biztos programmja van a gazdasági kérdések megoldására, hogy olyan elgondolása van, amely új» amely más és amely nem merülhet ki abban, hogy^ ne^ történjék egyéb, csak az, ami eddig történt és amit ma már folytatni nem lehet, hogy ne történjék más, mint esetleg az adók újólag való felemelése annak ellenére, hogy már mindenki tudja, hogy az adókat fokozni nem lehet és ne történjék más, mint esetleg újabb külső, vagy belső kölcsönökhöz való folyamodás, amely kölcsönök utóvégre később újabb terhet jelentenek, még ha ez nem is abban nyilvánul, hogy azok az érdekeltségek, amelyek ezeket a kölcsönöket nyújtják, amit ők itt kölcsönadnak az államnak, akár ilyen, akár más koncessziók révén busásan megkeresik, mint ahogy tudjuk, hogy azokért a kölcsönökért, amelyeket választásokra adnak,, bizonyos érdekeltségek igenis busásan behajtják a számlákat. Azt javasolom tehát, hogy nézzünk szembe egyszer magával a rideg való-