Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.

Ülésnapok - 1931-149

214 Az országgyűlés képviselőházának ÍJt nek mindeddig aránylag alacsony voltára és talán politikai okokra is vezethető vissza. Nagy önellátási törekvéseik is kétségtelenül erre vallanak. Érdekes erre vonatkozólag, hogy a Verein für Socialpolitik legutóbbi drezdai tanácskozásán Lederer professzor előadó azt hangsúlyozta, hogy igen sokan foglalkoznak és kacérkodnak azzal a gondolattal, hogy a német birodalomnak Közép- és Kelet-Európa felé kell terjeszkednie, ott elhelyezkedést és piacot találnia. De ő utal arra, amire Bismarck egész politikájában utalt, hogy Németországnak exportpolitikáját nyugatra kell koncentrálnia. Nem tudom, helyesen idézte-e a tudós professzor Bismarckot, hiszen tudjuk, hogy Bismarck egész politikáját arra alapította, hogy az Oroszországgal és az osztrák-magyar monarciával való szövetség alapján tudja az európai egyensúlyt fenntartani és magának az európai egyensúlyban vezető szerepet biztosítani. Kétségtelen, hogy Bismarcknak ez a politikai elgondolása azon a gazdasági elgondoláson is alapult, hogy lehetőleg azokkal az országokkal, amelyekkel ilyen szoros politikai összefüggésben van, a gazdasági barátságot is fenntartsa és ápolja. T. Képviselőház! De ha így áll a dolog, akkor nekünk, akiknek minden áron fogyasztópiacokra kell törekednünk és azokat kell keresnünk, meg^ kell gondolnunk, hogy melyek azok a lehetőségek, amelyek ezeket a fogyasztópiacokat számunkra biztosítani tudják. Itáliának elrettentő exportstatisztikája arra mutat, hogy itt olyan tarifális nehézségeknek kell uralkodniuk, amelyek megakadályozzák még a politikai szimpátia mellett is, hogy ott nagyobb elhelyezési piacra találjunk. Ennek a tarifális nehézségnek leküzdése érdekében évtizedeken keresztül küzdöttünk. Csak az adriai tarifáért folytatott súlyos harcokra emlékeztetem a t. Házat, azokra a tárgyalásokra, amelyeket Ausztria jóvoltából és támogatásával a jugoszláv antipátiának legyőzése érdekében folytattunk. Akkor nem voltunk képesek sikert elérni. De ha ma — ahogy a külügyi bizottságban is történt — rámutattunk arra, hogy maga a trianoni békeszerződés biztosítja Magyarország számára a tengerhez való kijutás jogát, akkor mértékadó államférfiáinknak itit kell megfogniuk a dolgot és törekedniök arra, hogy Magyarország számára ezt a jogot a valóságos életbe átvitetni képesek legyenek. (Élénk helyeslés a baloldalon és a középen.) De ha azt látjuk, — amint erre utaltam, — hogy Oroszország harminekétszer annyi búzát szállít Olaszországba, mint mi, hogy Románia hatszor annyit szállít Olaszországba búzából mint mi, hogy szarvasmarhából Jugoszlávia Olaszországba kétszer annyit szállít, hogy például Jugoszlávia egész főzelék-exportját csaknem teljesen Olaszország veszi fel és — ez érdekes — hogy míg Itália ezt a minderwertig főzeléket maga fogyasztja el, addig finomabb főzelékeit külföldre szállítja, aminthogy Németország beviteli statisztikájából is látjuk, hogy abban Itália jelentékeny tétellel szerepel éppen a főzelékbevitel dolgában: akkor felmerül az á kérdés, vájjon nem kellene-e gondolkozni azon a terven, amelyet a jug'oszláv királynak Romániában tett legutolsó látogatása alkalmával a francia sajtó nyomatékosán hangoztatott, mondván, hogy a két uralkodó elhatározta egy új dunai híd megépítését, amely 9, ülése 1933 február 16-án, csütörtökön. új híd arra van hivatva, hogy megnyissa a Balkán és Kelet-Európa mezőgazdasági államainak útját észak és északkelet felé. Ha látjuk azt, hogy mértékadó jugoszláv agrárpolitikusok, mint Franyes, azokban az előterjesztéseikben, melyeket a Nemzetek Szövetségének nyújtottak át, hangsúlyozzák, hogy ha Jugoszlávia és testvéráilamai nem fognak nyugat felé piacot találni mezőgazdasági termékeik számára, akkor keletre, északra és délre fognak menni: akkor nekünk is meggondolás tárgyává kell tennünk, hogy ha a Nyugat kapui mindenképen elzárkóznak előlünk, nem kell-e másfelé keresnünk elhelyezkedési piacokat. De remélhetőleg erre nem kerülhet sor. Remélhetőleg meg fogják gondolni azok a középeurópai nagyhatalmak is, amelyeknek bekapcsolása nélkül Kelet-Európa agrárállamai fogyasztó piacra nem találnak, hogy az ő öszszefogásuk és velünk való összefogásuk esetén egyfelől Itáliának s a Németbirodaloímna.k egymás közötti árucseréje is jelentékenyebb lesz, másfelől Kelet-Európa agrárországainak ipari fogyasztása is megnő Itália és Németország javára abban a pillanatban, amikor mezőgazdasági terményeiket könnyebben tudják Közép-Európában és Nyugat-Európában elhelyezni. (Élénk helyeslés a középen.) T. Képviselőház! Az osztrák szerződés hibáiról, sajnos, nem jutott időm szólni. Elöljáróban hangsúlyoztam már, hogy mint szerződést örömmel kell üdvözölnünk, mert véget vet azoknak a kaotikus állapotoknak, amelyekben, már évek óta vagyunk szomszédainkkal. Hangsúlyoznom kell azonban, hogy azt a sok örvendetes jelenséget, melyeket ennek a szerződésnek kommentáraképpen sokan felhoztak, az igen t. előadó úr nem tartozott ezek közé, előadói beszédében nem vagyok képes megállapítani, mert a szerződést magát sem a mezőgazdaságra, sem az áparra nézve különösen előnyösnek nem tartom. Elsősorban nem látom megteremtve azt a biztonsági helyzetet, amelyet az igen t. földmívelésüjjyi miniszter úr, aki nagy fáradságot fordított ennek a szerződésnek a létrehozatalára és a többi felszólaló urak a bizottságban hangoztattak. Inkább azt kívánnám kiemelni, amire a külügyi bizottsá_gban Biró Pál t. képviselőtársam utalt, hogy azoknak a két, havonkint összeülő egyeztető bizottságoknak a létezése, illetve annak a szüksége, hogy ilyen bizottságok működnek, már magában véve nem a biztonságot, nem a konszolidációt, hanem inkább a bizonytalanságot hozza magával és hogy az a ruganyosság, amelyre az osztrák alkanoellár úr és az igen t. f öldmívelésügyi miniszter úr is a szerződés megkötésekor utalt, veszélyesnek bizonyulhat olyan pillanatokban, amikor erre a ruganyosságra apellálva, óhajtják az illető bizottságok a szerződésnek bizonyos mértékben való módosítását. Én az 1:1.5 arányszámot sem tartom valami megdöbbentően kedvezőnek. Hiszen maga az igen tisztelt előadó úr is, de a t. földmívelésügyi miniszter úr is utalt arra, hogy míg 1927/1928. évben ez az arányszám 1:1.25 volt, 1929-ben már l:2.25-re, 1930-ban l:2.7-re, 1931-ben l:2.4-re és még 1932-ben is l;1.9-re emelkedett, nem számítva azt a láthatatlan behozatalt, amely mindig megvan Ausztriában és amely a békésebb időkben százmillióra rúgott, de még most is igen jelentékeny tételt kell, hogy képezzen. A legfontosabb tételek közé tartozik ezen a téren kétségtelenül a szarvasmarha ki-viteK