Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.

Ülésnapok - 1931-148

Az országgyűlés képviselőházának 1U8 azt az elkeseredést, azt a felháborodást, azt a jogos felzúdulást, amely adóintézkedései nyomán keletkezett, igyekezzék legalább utólagosan, bizonyos részletkérdésekben enyhíteni és reparálni, mert ezt joggal elvárja és megköveteli az a társadalmi réteg, amelyhez egykor a miniszter úrnak közelebbi nexusai voltak. (Helyeslés a szélsőbáloldalon.) Elnök: A pénzügyminiszter úr kíván szólni. Imrédy Béla pénzügyminiszter: T. Ház! Amikor két héttel ezelőtt az a feladat hárult rám, hogy az ország pénzügyi helyzetét feltárjam és rámutassak arra, hogy az államháztartás egyensúlyának helyreállítása céljából újabb súlyos áldozatokra van szükség, abból az okfejtésből indultam ki, hogy az államháztartás egyensúlyának biztosítása és ezen keresztül a pénz vásárlóerejének fenntartása azok a kizárólagos fundamentumok, amelyekre termelésünket felépíthetjük r és hogy ezeknek a fundamentumoknak biztosítása mindenekfelett való érdek. Azok az áldozatok, amelyeket az azóta kibocsátott rendeletek magukba foglalnak, kiterjednek a lakosság legszélesebb rétegeire és igyekeztünk úgy elosztani őket, hogy a lakosságnak minden rétege a maga erejéhez képest hozzájáruljon az áldozatok viseléséhez. Igyekeztünk ez áldozatok szétosztásánál figyelemmel lenni a gazdasági körülményekre, nevezetesen figyelemmel lenni arra, hogy a termelés, de annak különösen egyik rétege, a mezőgazdaság, a legsúlyosabban sínyli a világgazdasági körülmények összejátszását és igyekeztünk érvényesíteni a progresszivitás szempontjait is, hogy a terhek egyenletesen oszoljanak el abban a tekintetben, hogy a nagyobb teherbírás fokozottabb mértékben vétessék igénybe, Amïkor ebből a megfontolásból kiindultunk, a nagy tömegek érdekét tartottuk szem előtt és különösen szem előtt tartottuk azoknak érdekét, akikért az igen t. interpelláló képviselő úr mostan felszólalt. Mert kérdem: van-e réteg, amelynek nagyobb érdeke a pénzérték stabilitásának fenntartása, mint a tisztviselőréteg? (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) A tisztviselőnek legelső érdeke az, hogy az a fizetés, amelyet elsején megkap, a munkásnak, hogy az a bér, amelyet hetenként szombatonként hazavisz, olyan legyen, hogy annak vásárlóereje a maga intaktságában megtartassék. (Úgy van! Ügy van! a jobboldalon.) Amikor ezt a célt tartottuk szem előtt és amikor, ennek a célnak tulajdonképpen a közvetlen előnyben részesülői éppen a tisztviselők, természetesnek tartottam, hogy azt a. réteget a terhek viseléséből, az áldozatokból ez alkalommal sem lehet kivenni. Annál könnyebben megtehettük ezt, mert az a különadó, amelyet e célból újabb 50 százalékkal pótiékoltunk, erősen progresszív adó, amelynek kulcsa igen élesen, igen erősen emelkedik. Az alapadónak kulcsa, a külön adókkal együtt 0.6 százaléknál kezdődik (Kabók Lajos: Nagyon alacsony összeg!) és igen élesen emelkedik, úgyhogy jelenleg a pótlékokkal együtt 80 pengő esik 1000 pengős havi jövedelemre, tehát 8 százalék. (Kabók Lajos: De egészen alacsony keresetnél kezdődik, amely nem elég a megélhetésre!) Kezdődik 0.6 százaléknál és 120 pengő havi keresetnél, a 120 pengőnél kisebb jövedelmek tehát teljes mértékben ki voltak véve. Azt hiszem, az a pótlék, amely ^ egy 500 pengős, tehát elég magas havi közép jövedelemnél, — ma már a tisztviselőtársadalom KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XIIL , ,, ülése 1933 február 15-én, szerdán. 205 elitjébe tartozik, akinek havi -500 pengő jövedelme van, — 4.40 pengőt tesz ki, nem nevezhető olyan megterhelésnek, amely különösebb elkeseredést válthatott volna ki, amikor az ország összes rétegei és a termelőrétegek is sokkal súlyosabban szenvednek a krízis hatása alatt, mint azok, akik elsején a havi fixüket mégis hazaviszik. {Ügy van! Ügy van! jobbfelöl.) Nagy általánosságban ez a válaszom. Ami az egyes részletkérdéseket illeti, itt is bátor vagyok rámutatni arra, hogy a szabályozás igen nagy mértékben megfelel éppen azoknak a kívánságoknak, amelyeket az igen t. képviselő úr volt szíves említeni. Először is — amint említettem — megfelel a progresszivitás követelményének, másodszor pedig megfelel annak is, hogy a kis adózók, a kisexisztenciák védelemben részesüljenek, mert hiszen — amint mondottam — havi 120, illetve heti 30 pengős béren aluli jövedelmek teljes mértékben mentesülnek alóla. (Kabók Lajos: Kiderül, hogy a legideálisabb adórendszerünk van! — Felkiáltások jobb felől: Ugy-e?) Az kétségtelen, hogy ezek a jövedelmek, minthogy a munkaadóknál megfoghatók, teljes mértékben adó alá esnek. Törekvésünk azonban oda irányul, hogy a többi jövedelmek is teljes mértékben adó alá vonassanak és így az adómorált megerősítve, ezeknek az egyéb, kevésbbé ellenőrizhető jövedelmeknek az adó szempontjából való kimunkálását is lehetőleg előmozdítsuk. Még egy kérdésre vagyok bátor rámutatni és ez a végkielégítések kérdése. A végkielégítéseknél az a szabály áll fenn, hogy a megkapott végkielégítés az adó szempontjából anynyi hónapra osztatik fel, ahány hónapi fizetésnek az megfelel és ennek következtében a progresszivitás, a kumulálás ezeknél a végkielégítéseknél elesik, hanem olyan módon osztatik fel, hogy automatikusan alacsonyabb adókulcs alá esik. Ez a rendelkezés éppen azoknak: a rétegeknek érdekében történt, amelyek végkielégítéssel bocsáttatnak' el. Ahhoz, hogy a végkielégítést egyáltalán jövedelemnek ne lehessen tekinteni, sajnálatomra nem járulhatok hozzá, mert végeredményben elképzelhető, — mi a mai körülmények között igen gyakran előfordul — hogy valaki végkielégítéssel távozik egy állásból azért, mert valami más foglalkozást kezd. Ezen körülmények között — azt hiszem — teljes mértékben indokolt a végkielégítést jövedelemnek tekinteni. Kérem a t. Házat, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Helyeslés jobb felől.) Elnök: Az interpelláló képviselő urat megilleti a viszonválasz joga. Kertész Miklós: T. Képviselőház! Nagyon sajnálom, de nem vagyok abban a helyzetben, hogy a miniszter úr válaszát tudomásul vehessem. Nem akarok arra kitérni, vájjon az államháztartás egyensúlyba hozatala lehetséges-e egyedül és kizárólag csak a bevételek fokozása útján. Hiszen már közhelyszámba megy, hogy itt nálunk, Magyarországon a kiadásoknak egészen radikális, minden eddigi miniszteri és kormánymértéken túlmenő redukciójával ezt az államháztartási krízist megúszni nem fogjuk. Itt tehát minden újabb adóemelési szándék és az egyensúly megteremtésének ez a módja ab ovo a legteljesebb kudarcra van ítélve. r Az igen t. miniszter úr itt csak a szükség-. adóról és a.nnak progresszivitásáról beszélt. Én az alkalmazottakat sújtó összes adónemekről beszéltem, és hogy ezek a maguk egészében mi-. $9