Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.

Ülésnapok - 1931-144

Az országgyűlés képviselőházának lh vájjon a magyar törvényhozás is foglalkozzék-e vele és milyen irányban. T. Képviselőház! Itt csak röviden arra mutatok rá, hogy bár kétségtelen,, hogy a 40 órás munkahét bevezetése, legalább is azoknál az iparágaknál, amelyek teljes kapacitással dolgoznak, feltétlenül maga után vonna bizonyos munkásfelvételt, tehát maga után vonná nagyobbszámú munkáskéz foglalkoztatását, de már most az a kérdés, hogy nem vonná-e maga után egyúttal a munkabérek leszállítását, amire a képviselő úr rámutatott? Ha a munkabérek leszállítását vonná maga után, akkor egészen kétségtelenül a fogyasztóképesség további csökkenését eredményezné s így megint az iparnak visszafejlesztésére, tehát a munkanélküliség további fejlődésére vezetne. Ha a munkabérek nem csökkentetnének és az ipar a termelés eddigi mértékének fenntartása végett további munkáskezeket alkalmazna, akkor ez az intézkedés a termelési költségek emelését, az iparcikkek drágulását vonná maga után, ami megint a fogyasztás csökkenésében nyilvánul meg. Ebben a kérdésben a helyes megoldást megtalálni igen nehéz és bár t én azon a nézeten vagyok; hogy a .szociális probléma legelsőrendű ennél a kérdésnél, mégis hangsúlyoznom kell, hogy ez a megoldás lehet átmeneti segítség a .munkanélküliség ilyen szomorú viszonyai között, mint amilyenek között ma élünk, de orvosságot, végleges orvoslást abban az egyensúlytalan helyzetben, amelyben ma a termelés és a fogyasztás sínylődik, ez _a megoldás nem hozhat. T. Képviselőház! Nekem megg-yőződésem, hogy ilyen ideiglenes panaceákkal az egyik napról a másikra talán tudunk valamit javítani a helyzeten, (Farkas István: Ha egyebet nem tudnák tenni, legalább ennyit tegyenek!) de egészen bizonyos, hogy minden ilyen intézkedés vagy a termelés vagy a fogyasztás csökkenését okozza. (Farkas István: Ügy kell csinálni, hogy az ne következzék be! Ne dűljön be a kormány a kartelleknek!) Bármennyire helyeslem is intencióit, hangsúlyoznom kell újból, hogy mi önállóan addig, amíg a nemzetközi egyezmény ebben a kérdésben létre nem jön, nem intézkedhetünk és hangsúlyoznom kell azt is, hogy amennyiben intézkedni fogunk ilyen irányban, nem reméljük, hogy ez végleges megoldását fogja hozni a kérdésnek, mert végleges megoldást csak a termelés és a fogyasztás egyensúlyba kerülése fog ihozni, ha az bekövetkezik. Addig természetesen még igen sok szenvedésnek nézünk elébe. Kijelentem, hogy mihelyt a kérdés nemzetközileg megérik, a legnagyobb készséggel fogok vele a t. Képviselőház elé jönni olyan vonatkozásban, Ihogy szociális szempontok és gazdasági szempontok lehető egyensúlyban kielégítést nyerjenek. Kérem válaszom tudomásulvételéi (Helyeslés jobbfelől.) Elnök: Az interpelláló képviselő úr kíván a viszonválasz jogával élni. Peyer Károly: T. Képviselőház! Nagyon sajnálom, hogy a belügyminiszter úr válaszát, amelyet az összkormány nevében adott, nem vehetem tudomásul azért, mert a miniszter úr elzárkózik az elől is, hogy ez a kérdés egyelőre megvitattassék. Nem kértem, hogy a kormány nyomban iktassa törvénybe a 40 órás munkahétről szóló egyezményt, főképpen pedig azért, mért hiszen ilyen egyezmény ina még nincs. De ha ez a kérdés ott áll mindenütt az érdeklődés központjában, véleményem szerir.t a magyar kormány nagyon helytelenül cselekszik, 4. ülése 1933 február 1-én, szerdán. 109 ha nem teszi lehetővé, hogy ez a kérdés kellő illőben az érdekeltek részerői megvitattassék. Üizzel a kormány a maga részéről semmi kötelezettséget nem vállal, (ha lehetővé teszi, hogy ogy ankétszerű megbeszélésen az érdekeltek a maguk nézetének kifejezést adjanak. En is osztom a miniszter úr felfogását, hogy ez nem jelent végleges megoldást, amint ho&y azok sem hiszik ezt, akik ezt a gondolatot a nemzetközi fórumok előtt felvetették. De ha a számok erejével bizonyítani lehet, hogy a termelés az utóbbi években olyan nagy arányban emelkedett s hogy a gépek tökéletesedése folytán olyan sokezer ember vált feleslegessé, bün volna lehetőséget biztosítani arra, hogy amíg az egyik ember hosszabb időt dolgozik, mint amennyi szükséges, ugyanakkor az embereknek ezeréi és ezrei legyenek künn az utcán éhesen, fogyasztóképtelenné téve. Magyarországnak, mint mezőgazdaországnak, elsősorban szüksége van arra, hogy olyan belső fogyasztótömegeket teremtsen, amelyek . a mezőgazdasági termények részére elsősorban jönnek számításba. Már pedig a mezőgazdaság önmaga saját terményeinek fogyasztására nem elegendő. Tehát lehetővé kell tenni, hogy a városi lakosság és a városi lakosságban tömörült ipari munkásság, a kereskedők és egyebek fogyasztói legyenek a mezőgazdasági cikkeknek, mert hiszen ezzel tudjuk helyreállítani azt az egészséges viszonyt, amely szükséges. Ha mi nem volnánk mezőgazdasági terményeink kivitele tekintetélben annyira rászorulva az ipari államok jóindulatára és az ipari államok ezt a kényszerűiéiyzetet nem használnák ki anynyira és nem erőltetnék a maguk mezőgazdaságának termeivényeit politikai és egyéb okokból, akkor természetesen ez nem volna olyan súlyos probléma, mint amilyen. ^Nem akarok itt a bérek kérdésében külön vitát folytatni, hiszen ez elméleti vita volna s ezt végeredményben az erőviszonyok fogják eldönteni, még akkor is, ha a kormány törvényhozásilag mondja ki, hogy a béreket nem lehet leszállítani. Ennek lehet kihatása egyes olyan üzemekre, amelyekre az államnak valamelyes befolyása van, de a magániparban ezt már nem tudja garantálni semmiféle törvényes intézkedés sem, mert hiszen egy munkás elbocsátásával és egy új munkás beállításával ez a kérdés kijátszható., Mint mondottam, ezt a kérdést mindenesetre az erőviszonyok fogják eldönteni éppúgy, ahogy a bányaiparbam eldöntötték. A bányaiparban azt mondották valamikor, hogy elképzelhetetlen, hogy 12 órai munkaidő helyett csak 8 órát dolgozzanak a ^munkások s ma beigazolást nyert, hogy 8 órai munkaidő mellett egy főre eső teljesítmény ugyanannyi, mint 12 órai munkaidő mellett és a kereset is ugyanannyi 8 órai munkaidő mellet, mint volt 12 órai munkaidő mellett. Méltóztassanak elhinni, hogy a szén termelésében nem ez a tényező a döntőszempont, hiszen kimutattam a kartellbizottság ülésén, hogy milyen kis szerepe van ebben a kérdésben a munkaibéreknek. Különben is^ a legtöbb árucikknél a munkabér a termelési költségeknek egyharmadát teszik csak ki; hol van a munkabér egyes cikkeknél azokhoz a költségékhez képest, amelyeket közadóik címén és egyéb címeken kell az egyes üzemeknek kiadniuk? Maholnap a munkabér rendkívül kis tényező lesz a termelési költség szempontjából, úgy, hogy alig számít e tekintetben, hogy ,a munkabérnek égy bizonyos emelése bekövetkezik-e vagy sem. 15*