Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.

Ülésnapok - 1931-144

Az országgyűlés képviselőházának Î44- ülése 1933 február 1-én, szerdán. 97 Van még egy szempont, amely ezt a törvényt,^ illetve a tisztességes kereskedőnek fokozott védelmét szükségessé teszi s ez: a vásárlóközönség szempontja. (Ügy van! a jobboldalon.) Tudjuk, hogy a vásárlóközönség a mai körülmények között ideges, ez az idegesség sok helyütt majdnem hisztériává fejlődik és ebben a lelkiállapotban minden hangzatos jelszó, minden a tisztesség szabályaiba ütköző reklám iránt fogékonyabb, mint valaha. Hozzájárul ennek a mentalitásnak fokozásához az a körülmény is, hogy ma a vásárlóközönség sokkal nehezebben teszi félre azokat az anyagi eszközöket, amelyek a vásárláshoz kellenek, tehát természetszerűleg még sokkal inkább drágálja a tisztességes kereskedőnél vásárolt árut, még akkor is, ha annak ára nem indokolatlan és mindig az a benyomása, hogy a kereskedő az ő bőrén túlságosan sokat keres. Végeredményben ez teljességgel kialakítja azt a hangulatot, amely a közönséget oly fogékonnyá teszi a hangzatos jelszavak és a reklámnak meg nem engedett eszközei iránt, mint amilyen fogékony azelőtt nyugodt viszonyok között soha nem volt. A javaslat tehát — azt hiszem megállapíthatom — kettős célt szolgál. Az egyik cél a tisztességes kereskedő^ védelme, a másik cél pedig a fogyasztóközönség fokozott védelme. Elismerem, hogy ezt a célt nehéz elérni úgy, hogy amellett, hogy a visszaéléseket szabályozza és eltiltja a törvény, ne érintessék a legitim és tisztességes kereskedő üzleti köre is, pedig a kereskedői tisztesség határain belül igenis rendkívül szükséges, hogy a kereskedőnek ne legyen közömbös, hogy a vevő milyen érzésekkel jön be üzletébe, tehát kedveskednie kell a vevőnek, oda kell láncolni az ő üzletéhez a maga vevőközönségét. Mindezekben a ténykedésekben természetes, hogy a becsületes és tisztességes reklám igen fontos segédeszköz, és természetes, hogy a megengedett ténykedések körében is lehetnek és vannak is olyan megnyilvánulások, amelyek a vevők lelkivilágára hatnak, amivel azt akarom illusztrálni, hogy tényleg nehéz megvonni azt a határvonalat, hogy meddig terjedj a jogos hangulatkeltés és hol kezdődik az a ténykedés, amellyel a kereskedő saját magát indokolatlanul kedvező, vetélytársát pedig jogosulatlanul hátrányos beállításban szerepelteti. A kérdés tehát nagyon nehéz. Helyesen mondják Kuncz Ödön és Balázs Elemér, akik igen értékes kommentárt írtak a tisztességtelen versenyről szóló 1923. évi V. törvénycikkhez, hogy a versenyre szükség van, de «közérdek, hogy nemes verseny legyen az országot megmentő verseny». Vigyáznunk kell tehát arra, hogy az a törvényes intézkedés, mint amellyel az itt fekvő törvényjavaslat elibénk lép, ezt a legitim ténykedést ne akadályozza, ne akadályozza még annál a kereskedőnél se, aki a rendeleteknek és törvényeknek betűihez szigorúan ragaszkodik és azokkal semmi áron ellenkezésbe kerülni nem akar. Itt találkozunk ezzel kapcsolatban — ha szabad kissé általánosabban beszélnem —azokkal a nehézségekkel, amely nehézségek általában jellemzik az utóbbi idők gazdasági természetű törvényeit. Nevezetesen a fogalmak és így a deliktumok szabatos meghatározásának a nehézsége. Az ilyen nehézség annál nagyobb, minél bonyolultabbak a közgazdasági viszonyok s a közgazdasági viszonyok szükségképen annál bonyolultabbak, minél sivárabb, minél szomorúbb a közgazdasági helyzet, mert természetes, hogy nyomorúságos viszonyok közepette a kormányintézkedéseknek sokkal tágabb térre kell kitérj edniök és az egyes termelési ágaknál és egyes konkrét kérdéseknél sokkal specializáltabban kell intézkedniök, mint ahoI gyan ennek szüksége normális körülmények ! között fennáll. Folyik ebből az a nehézség is, ! hogy míg normális időkben, ha valamely elhi! bázott intézkedéssel állottunk szemben, az kiI zárólag a konkrét kérdésre éreztette hatását, most azonban, a tervgazdálkodás közepette, egy esetleg elhibázott intézkedés nemcsak azt az elszigetelt teret érinti, amelyre vonatkozik, hanem felgombolhat olyan kérdéseket és megnyithat olyan problémákat, amelyek első pillantásra talán úgy látszanak, mintha öszszefüggésben sem volnának a szabályozásra váró kérdéssel. A mai körülmények között a mi egész gazdasági életünket szervesen, szorosan összefüggő egésznek kell képzelnünk, amelynél egy legkisebb fogaskerék ímeglazulása •is esetleg azt eredményezheti, hogy az egész épület összedűl. Fokoziottalbbak tehát mindazok a veszélyek, amelyek azzal járnak együtt, hogy ezeknek a mostani közgazdasági törvényhozási intézkedéseknek esetleg egyik másik köoülírása nem kellőkép szabatos. Ebből folyik, hogy nagy lelkiismeretességgel kell ezekhez a kérdésekhez hozzányúlnunk, hogy soha szem elől ne téveszszük azt a hatást, amelyet egy elhibázott, elhamarkodott vagy esetleg nem kellő precizitással meghozott intézkedés magában rejt

v Bevallom, hogy ez a nehézség igen nagy hátránya annak a tervgazdálkodásnak, amely felé ma az egész világ orientálódik és amely felé többeké vésbbé mi is tájékozódunk. Van ennek a tervgazdálkodásnak imég egy nagy hátránya, tudniillik, hogy igen sok függ benne az emberi véges elmétől. Lehet valaki, aki felső fokon bizonyos gazdasági kérdéseket intéz akár a minisztérium egyik osztályában, akár az államvasutaknál, akár maga a miniszter a legkitűnőbb ember: természetesen ő is csak ember és az ő egyéni kognieiójától, egyéni elhatározásától függenek oly következmények, amelyek tekintetében a legjóhiszeműbb módon is, de lehet vagy tévedni vagy őket előre nem látni. Ezek azonban olyan hátrányok, amelyek a szisztémában rejlenek és amely hátrányok az én felfogásom szerint- semmiesetre sem olyan nagyok még megközelítően sem, mint azok a hátrányok, amelyek beállanának akkor, ha a gazdasági életet, amint azt egyesek igen hevesen és — hozzáteszem — gyakran igen népszerűen szeretik követelni, teljesen szabadjára engednők. Azt hiszem,, hogy ha ezt a kérdést objektíven vizsgáljuk, akkor nem lehet nézeteltérés abban, hogy különösen a mai körülmények között, amikor az ország termelő kapacitása — nem mondom, hogy termelőképessége, mert, sajnos, termelőképességünket nem tudjuk kihasználni — annyival nagyobb, mint a^ fogyasztási lehetőség, mint az ország felvevőképessége és a szabadjára engedett közgazdaság a termelők mihamarabbi és teljes csődjéhez vezethetne. Elismerem, hogy ezekkel a tervgazdálkodással járó törvényhozási intézkedésekkel kapcsolatban bizonyos jogbizonytalanság is beállhat egyik-másik esetben, amidőn a deliktumot, amelyet szankció alá akarok helyezni, a dolog természetéből kifolyólag nem tudom kellő^ szabatossággal körülírni. Itt is azonban egyrészt az egyesek jóhiszeműsége az, amely enyhíthet ezen a hátrányon, másrészt a még megmaradó hátrányt sokkal inkább viselem el, mint .a gazdasági élet tagja, semhogy egy szabadjára engedett öldöklő versenynek legyek kitéve. Az előttünk fekvő törvényjavaslat ebből a