Képviselőházi napló, 1931. XII. kötet • 1932. november 30. - 1931. december 22.

Ülésnapok - 1931-139

Az országgyűlés képviselőházának IS9. smind látni fogjuk azt, hogy nem az a cél, hogy minden útonrmódon megöljék ezeknek az embereknek az exisztenciápát, ha pedig nem szüntetik meg, akkor ismét meg fog szűnni egy csomó adóalany, mert az állami pénzen dolgozó Faksz- — természetes dolog — azoknak az embereknek exisztenciáját teszi tönkre, akik bizony keserves magánpénzzel kénytelenek dolgozni. (Igaz! Ügy van! a báloldalon.) Elnök: Az interpelláció kiadatik a pénzügyminiszter és kereskedelemügyi miniszter uraknak. Következik Schmidt Miklós képviselő úr interpellációja a pénzügyminiszter úrhoz a magyar királyi kincstár kamatköveteléseinek leszállítása tárgyában. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Pakots József jegyző (olvassa): «A m. kir. kincstár követelései után ínég mindig 12%-os kamatot szednek. Kérdem a pénzügyminiszter urat, hajlandó-e intézkedni oly irányban, hogy •a köztartozások után 5%-nál magasabb kamat ne legyen számítható. Schmidt Miklós s. k.» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Schmidt Miklós: T. Képviselőház! Úgyszólván nem múlik el nap annak megállapítása nélkül, hogy a mezőgazdasági termékek katasztrofális árzuhanása következtében nemcsak a mezőgazdaság, hanem a többi foglalkozási ágak teljesítőképessége is minimálisra csökkent. A mezőgazdaság ma alig jövedelmez 1—2 százalékot, ma tehát a mezőgazdaság nem fizethet magas kamatot és ha a viszonyok következtében mégis olyan kamatot kénytelen fizetni, amely a jövedelmezőségét meghaladja, ennek csak az lehet a következménye, hogy a hiányt az államtól pótolja, aminek viszont az a következménye, hogy továbbra is eladósodik, végeredményben pedig tönkremegy. Belátta ezt maga a kormány is, amidőn elhatározta, hogy a kamatokat fokozatosan leszállítja. Ma az a helyzet, hogy a bíróilag megállapítható legmagasabb kamatláb abban az esetben, ha írásban van kikötve 8%, egyébként csak 5%. Ennél magasabb kamatot ma a bíróság meg nem ítélhet, sőt ha valaki mégis ennél magasabb kamatot szed, kiteszi magát az uzsora vádjának és esetleg börtönbe kerül. Mindez azonban csak a magántartozásokra vonatkozik. Ezzel szemben a magyar királyi kincstár, az Oti. az összes köztartások után még mindig 12% kamatot szed. Békeidőben, amidőn pedig a fizetőképesség jóval nagyobb volt imint ma, ugyancsak 8%-os kamatmaximum mellett a kincstár csak 5%-os kamatot szedett. Menynyivel inkább így kellene ennek lenni ma, amidőn a szerencsétlen békediktátumok következtében gazdasági leromlottságunk annyira sújt bennünket, hogy az állampolgárok fizetőképessége úgyszólván nulla, amidőn az állampolgárok nagyrésze csak a saját és gyermekei szájából elvont falatok értékesítéséből tud a vele szemben fennálló terheknek megfelelni. Ilyen körülmények között magas kamat felszámításáról, pláne a kincstár részére egyáltalában nem lehet beszélni. Ha indokolt volt a magas kamatfelszámítás addig, amíg — valljuk be őszintén — jó időn át nem megfelelő eréllyel folyt az adóbehajtás és amikor a késedelmes adófizetésnek más konzekvenciája talán nem volt, mint ez a magas kamatfelszámítás, akkor nem lehet indokolt ma- Ma már senki sem hisz a szalmazsákokba rejtett bankók meséjében, ma az adóbehajtás már anyülése 1932 december 21-én, szerdán. 401 nyira intenzív, hogy a legtöbb adózó •— különösen a mezőgazdák — csakis terményeinek áron alul való értékesítése útján tud adófizetési kötelezettségének megfelelni és ma igazán már csak az nem fizet idejében adót, aki nem tud fizetni. Ilyen körülmények között tehát a magas kamat felszámítása nemcsak indokolatlan, hanem antiszociális^is. Azt hiszem, nem vitás, hogy a mai adózási és illetékrendszer mellett legjobban a kisjövedelműek vannak megterhelve. Vonatkozik ez elsősorban a mezőgazdákra, akik éppen úgy, tmint a dolgozó, szegény elemet alkotó többi társadalmi réteg, ha csak a fogyasztási adókat vesszük, — a fogyasztási adók éppen úgy terhelik a legszegényebb embert, mint a leggazdagabbat — vagy ha ettől eltekintünk, akkor a többi adók terén is, megint a mezőgazdák vannak a legjobban sújtva, mert a mezőgazdaság adóalapja olyan, hogy az nem titkolható el, könnyen megfogható. A mezőgazdák az utolsó kvadrát föld után is megfizetik az adójukat, ezzel szemben pedig a nagytőkének a nagyjövedelműeknek ezer és ezer fortély és mód áll rendelkezésükre, hogy minél több jövedelmet titkoljanak el és így minél kedvezőbb helyzetben legyenek az adófizetés tekintetében. (Simon András: Meg is teszik!) Ugyanez a helyzet az illetékek tekintetében. Engedjék meg, hogy csak egy példára hivatkozzam. Köztudomású, hogyha valaki egy nagy hagyatékot örököl, akkor csak hónapok múlva vetik ki rá a hagyatéki illetéket, a fizetést^ pedig kérvényezés, illetőleg fellebbezés útján évekig is elhúzhatja, ugyanakkor pedig az 5100/1931. M. E. rendelet értelmében az 50 pengőn aluli hagyatéki illetéket a hagyatéki tárgyalás alkalmával kell leróni. Ha ezt nem teszi az illető, háromszorosan kell megfizetnie az illetéket. Azt hiszem, mindenki előtt tudott dolog, hogy aki azt a kis hagyatékot kapja, amikor elmegy a hagyatéki tárgyalásra, a legtöbbször nem is tudja, hogy mindjárt pénzt kel] vinnie oda, de ha tudná is, akkor sem állana rendelkezésére az az összeg, csak azért, mert nincs annyi pénze, mert még nem is kapta meg azt a hagyatékot. Nem is tudja, miből fizessen és mégis háromszoros illetéket kell fizetnie, csak azért, mert olyan szerencsétlen, hogy csak 50 pengő erejéig van ellene hagyatéki illeték kiróva. Ha hozzászámítjuk még azt, hogy ezenfelül még 12% kamatot is kell fizetnie; ha tekintetbe vesszük^ azt, hogy még behajtási illeték is járul hozzá, akkor előáll az a helyzet, — mint ahogyan tényleg elő is állott — hogyha az illető elmegy fizetni, leszámítják a behajtási illetéket, leszámítják a magas kamatot, régi tartozása pedig marad eredeti összegében (Gr. Hunyady Ferenc: Es tovább növekszik.) és ez 12% kamatot hoz a magyar királyi kincstárnak. (Gr. Hunyady Ferenc: A soha el nem fogyó tőketartozás meséje!) Nem indokolt tehát a magas kamatfelszámítás, különösen midőn a nemfizetésnek szerény véleményem szerint maga az állam is az oka, midőn nem gondoskodik kellő mennyiségű fizetési eszközről. Nemrégen olvastam egy kimutatást, amely azt állítja, hogy nincs a forgalomban több pénz, mint amennyi az összes hátralékos adók összege. Ez annyit jelent, hogyha ma mindenki befizetné egész adóját, akkor az egész országban egy fillér sem lenne a forgalomban. Amidőn ilyenek az állapotok, amikor nem is lehetne tulajdonképpen min-