Képviselőházi napló, 1931. XII. kötet • 1932. november 30. - 1931. december 22.

Ülésnapok - 1931-139

Az országgyűlés képviselőházának 139. fogadom el, hogy mennél tovább tartanak az ülések, — ha az ünnepi napok közvetlen küszöbén is ülést tartunk — annál is inkább hangot tudunk adni annak az általános gazdasági nyomorúságnak, amelyben az ország van és soha sem alkalmasabb az idő arra, hogy a kormány figyelmét ezen probléma felé fordítsuk, mint akkor, amikor egy szent ünnep hangjai mögött felcsendülnek a szeretetnek, a megértésnek, az emberek megbecsülésének és felemelésének a hangjai. Békesség a földön a jóakaratú embereKneií, így nangzik és így él a lelkekben a szeretetnek ez a szép karácsonyi éneke. Azonban ennek az éneknek szép hangjait és a lélekbe rezdülését díszharmóniába fullasztja és széttöri az az akkord, amely a nyomorgó lelkekből sikolt fel. Es mi, képviselők, most, karácsony előtt különösen fájdalmasan tapasztaljuk, hogy mily rettenetes az a nyomorúság, amely reászakadt erre a szegény országra. Amikor ínségakciok, a nyomornak üuionbözö nientőa.kmui próbálják enyhíteni azt a rettenetes elviselhetetlen gazdasági válságot, amely megtörte a nemzeti életerőt szerencsétlen országunkban, akkor úgy érzem, hogy itt az ideje annak, hogy a kormány a szólamok és a szép ígéretek helyett végre lépjen a cselekvés útjára. Elviselhetetlen^ az, hogy amikor ezt az országot a köztartozások behajtásával, az adóterhek kegyetlen végrehajtásával erejében még jobban megtörik, akkor a kormány részéről nem történik semmi, ami a gazdasági erők életrehívását eredményezné. A termelési munka megindításának semmiféle kísérletét nem látjuk es én rettenetes lelő érzéssel nézek az elkövetkezendő idő elébe, annak az időpontnak elébe, amikor el fog jönni a mostani kormányzás rettenetes böjtje. Azt mondja a miniszterelnök úr, hogy vannak negatív és vannak pozitív emberek. Minket, mert kritikai szóval élünk, kétségtelenül a negatív emberek társadalmába sorol. De engedelmet kérek, hangot kell adni annak a sok nyomorúságnak és bajnak, ami van és meg kell mondani, hogy mit kell csinálni, és ha van köztartozás, amelyet végre kell hajtani, akkor az a köztartozás ez amelyet Gömbös miniszterelnök úr vállalt magára a nemzettel szemben és amely már igazán megkívánja a végrehajtást. Mit csinál miniszterelnök úr? Azt teszi, hogy ráimádkozással, mint egy javasasszony, próbál gyógyítani. Ahogy megy végig az ország különböző városain, ahogy fogadtatja magát és hogy szcenírozza ezeket a fogadtatásokat, ahogy megnyilatkozik általános szólamok keretében, ahogy lelket akar önteni ebbe a szegény, tespedt országba, ahogy az ő autodinamikus lényével szuggesztív hatást akar kiváltani, hogy higyjenek az emberek, — kérem miben higyjenek, mi ez más, mint egy javasasszony próbálkozása a ráimádkozássai, minden komoly cselekvés nélkül! (Ügy van! a baloldalon.) Ha rá akarok mutatni arra, hogy milyen a helyzet az országban, akkor képviselőtársaimnak egymásután elmondott beszédeit és interpellációit idézhetném. Azonban el kell mondanom, hogy az, ami most a végrehajtások és árverések terén történik, minden képzeletet felülmúl, és teljesen tönkre fogja tenni a termelő és dolgozó társadalmat, foglalkozási ágra tekintet nélkül, tehát a mezőgazdaságot, az ipart és a kereskedelmet egyformán. Az én kerületemben napról-napra folynak az árverések, a késő esti órákban is, gyertyavilágítás mellett, tehát oly időben is, amikor nem naKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ XII. ülése 1932 deúember 21-én, szerdán. 397 gyón sokan látják ezeket a borzalmas jeleneteket, amikor elkótyavetyélik a szegény emberek tehenét, elárverezik a vetőmagot, a vánkosokat, a bútorokat, mégpedig potom összegekért, úgy, hogy nemcsak a maga jogos követelését nem kapja meg a kincstár, hanem még a költségek sem térülnek meg sok esetben. Csak pár kiáltó példát mondok el arról, hogy milyen összegért árverezik el a monori járásban egyes emberek holmiját. Egy tehenet például elárvereztek 21 pengőért, egy másikat 60 pengőért, ez utóbbi már magas ár volt, ezt egy rendőrfelügyelő adta meg, elárvereztek két lovat 60 pengőért, egy szekeret 5 pengőért, egy szecska vágót 6, két jó szekrényt 12, egy ebédlőkredencet márványlappal 4 pengő 50 fillérért, egy új sezlont 15 pengőért, három ágypárnát 14 "50, egy tehenet 35, egy üveges ingaórát 4, egy répavágót 3*50 pengőért, egy zongora magas áron kelt el, 225 pengőért, ezt az adóvégrehajtó felesége vette meg. Elárvereztek egy lószerszámot 1 pengő 50 fillérért, egy szekrényt 3'50, egy asztalt 1'10, egy ébresztő órát 1*80, egy borjút 18, egy lovat 12, egy szeeskavágót 10, tíz libát 26 pengőért. Elárvereznek a világon mindent, élelmiszereket, zsírt és szalonnát és sokszor nem is helyszínen tartják meg az árverést, hanem behozzák a holmit Budapestre, csendőri fedezet mellett folynak ezek a végrehajtások, egyáltalán oly rettenetes a tempója már ezeknek, hogy az elviselhetetlen. Azt kell mondanom most, a karácsonyi ünnep hangulatában, hogyha meg tudnók jeleníteni valamiképpen azt a gyönyörű jelenetet, amelyet festményeken annyiszor láttunk, hogy amidőn az Istengyermek megszületett az istállóban, akkor a borjak az orrlyukaik párájával melegítették, hogy meg ne fázzék, akkor most ezt a jelenetet csak úgy tudnánk megjeleníteni, hogy ezek a borjak is ma elárverezett borjak volnának. Groteszk, elviselhetetlen helyzet ez. Amidőn az ellenzék részéről Eckhardt Tibor, Farkas Tibor és más képviselőtársaim interpelláltak az adóvégrehajtások túlzásairól, akkor a t. pénzügyminiszter úr egyszerűen kijelentette, hogy ezeket a javakat nem tartja elveszetteknek, mert ezeket mások szerzik meg és így a mezőgazdaságnak kára nem lesz, mert az új tulajdonosok ezekkel mint termelő eszközökkel fognak tovább dolgozni. Ez a miniszter úr felfogása, amely borzasztó átértékelését jelenti azoknak a földmívelőknek, akik az új holmikkal berendezkednek az elvesztegetett földeken és birtokokon. Mi ezt a gazdasági politikát nem értjük és azért voltam bátor a napirendhez felszólalni,, hogy felhívjam a kormány figyelmét arra, hogy tegyen valamit az árverések könnyítése terén. Nem lehet meggondolás nélkül mindenkit elárverezni, az adófizetői készség mértékét figyelembe kell venni, de ahol már arról van szó, hogy az elemi életszükségleteket kellene elvenni, ott az árverést fel kell függeszteni és az adóhátralékot törölni. Ahol az adóhátralékok könnyelműen szaporodtak fel, jóllehet a fizetési lehetőség megvan, ott indokolt a szigorú behajtás, de ahol a gazdasági nyomorúság elpusztította az exisztenciát, ott meg kell adni minden könnyítést, mert hiszen minden elveszett exisztencia a nemzeti termelés rovására esik. Nem elég, ha azt mondja a t. pénzügyminiszter úr, hogy a 12 holdig terjedő mezőgazdasági birtokon nem bántja a gazdasági eszközöket és a jószágokat, melyek a föld megműveléséhez szükségesek, 56