Képviselőházi napló, 1931. XII. kötet • 1932. november 30. - 1931. december 22.
Ülésnapok - 1931-138
334 Az országgyűlés képviselőházának 1$ gazdasági és új szociálpolitikát akarunk inaugurálni ebben a szerencsétlen, szomorú sorsban sínylődő országban. Igaz, a pénzügyminiszter úr egy óvatlan pillanatban meg is ütötte már ennek az új stílusnak hangját, amikor tegnap a délelőttig ülés folyamán kijelentette itt, hogy a kormány nem vállalja a felelősséget a tárgyalás alatt lévő zárszámadásokért, nem azonosítja magát azzal a pénzügyi gesztióval, amely azokban megnyilvánul, délutánra azonban már ez a pénzügymimszteri kijelentés is megváltozott, pártkérdéssé tették a dolgot és a többség unisono megadta a felmentvényt az 1923/24. évi zárszámadásokkal kapcsolatban. T. Képviselőház! Mi, akik a kritika szavával élünk, ebben az új stílusban továbbra is a régi rendszert látjuk megtestesülni. Most is olyan zavart, olyan tervszerűtlenséget látunk, hogy jogosnak érezzük a feltevést: a stílus a régi, csak a pártot keresztelték át, csak a vezetőséget cserélték ki, egyébként pedig mindenben marad a régi rendszer. A miniszterelnök úr Szolnokon például az erős polgári kéz politikájáról beszélt. Mi nem is tudtuk, hogy van ilyen erős polgári, vagy nem polgári kéz és hogy annak politikája van. Azután azt mondják, hogy renaszerbe foglalt életet kell élnünk, vagy pedig mindig az öncélúságot hangoztatják. Az európai politikában eddig Hitler vitte a pálmát a beszédek terén, a mostani magyar miniszterelnök úr azonban Hitlert is legyőzte ezen a téren, mérföldes beszédeket mond és ugyanakkor szomorúan látjuk, hogy ennek a tízesztendős gazdálkodásnak politikája, az a pepecselés folyik tovább itt, ebben az országban ma is. (Dinich Ödön: Még az sincs!) Nem mondok mást, mint hogy itt van ez a lehetetlen adórendszer. Esztendőkön keresztül a magyar föld volt az, amely mindenkor ott állt az államhatalom mellett, amely mindenkor meghozta a maga áldozatát, lett légyen az anyagi vagy pedig véráldozat. Az elmúlt tíz esztendő éppen a magyar földet viselte meg legjobban, a magyar földre rótt rá legnagyobb terheket és most, a nemzeti munkaprogrammok idején, a sofortizmus idejében is olyan hallatlan, lehetetlen állapotok vannak... Elnök: Kérem, képviselő úr, méltóztassék a zárszámadásról beszélni. (Zaj.) Dinnyés Lajos: A mai állapotok is visszanyúlnak a zárszámadások idejébe, mert azok az adóállapotok, amelyek az 1929/30. költségvetési esztendőben voltak, fennállanak ma is. Ezekben a zárszámadásokban találjuk meg annak a lehetetlen adópolitikának és adórendszernek a hibáit, (Ügy van! Ügy van! balfelől.) amely csak látszat szerint intézkedett, látszat szerint dolgozott... Elnök: Képviselő úr, a házszabályok szerint másodszor figyelmeztetem önt arra, hogy méltóztassék a tárgynál maradni. A harmadszori figyelmeztetés után kénytelen leszek a házszabályok értelmében a szót öntől megvonni. (Dinich Ödön: Azt mondotta, zárszámadás!) Csendet kérek, Dinich képviselő úr. (Zaj.) Dinnyés Lajos: T. Képviselőház! Mély tisztelettel meghajlok az elnök úr figyelmeztetése előtt. (Felkiáltások jobbfelől: Halljuk a zárszámadásokat! — Bródy Ernő: örüljenek, ha nem hallják! Jobb, ha nem hallják! — Felkiáltások jobbfelől: Ne izgassa magát! —Bródy . ülése 1932 december 16-án, pénteken. Ernő: En nem izgatom magamat, a nép izgatja önöket! — Laj.) ELNÖK: Csendet kérek! (Bródy Ernő: Egy kis pucsiekolas! Usak Deszéljen a zározainauasroi! — Lanyí Marion: A városi pocsekoiusrol is beszéljem — Jirody Ernő: A varosuan is önök vannak többségű en i Én, hála Istennek, ellenzéki vagyon mindenütt! Enntk a rendszernek ellensége vagyok!) Csendet kérek, képviselő úr! Usródy Ernő: A varooüázán éppúgy, mint itt! Menjen oda Kozima barátjához, \volífnoz!) Bródy képviselő urat figyelmeztetem, méltóztassék csendben maradni. (Bródy Ernő (Lányi Marton jele): JNe támadjon engeaii, tanulja mtg a leckéjét!) Bródy képviselő urat rendreutasítom, (ürody Ernő: Kendben van!) Dinnyés Lajos: Amikor az 1929—30. évről szóló zárszámadással kapcsolatban va^amenynyiünk tudomására jutott és világosan láttuk mindannyian azt, hogy elérkeztünk a teiaerbíroképesöeg utolsó határához és anukor ilyen állapotok voltak már akkor, miként mcst a Legie söbb Állami Számszék is megállapítja a minisztere.nokségről szóló 19. tétel 1. címe a.att, hugy milyen túlkiadások fordultak eiö, (Hadjuk! Hátijuk! batfeiőt.) azt latjuk itt, hogy informatív szolgálatra, a sajtóosztály kö tségeiie átalányként 15Ó.200 peagö e rovaton k-vül adott tulkiadást az évközben felmerült előre nem látott szükséglet okozta. Amikor ezek iránt a számok iránt a zárszamadásvizsgáió bizottságban éppen Parkas Tibor és Strausz látván képviselő társaink érdeklődtek, azzal jött elő a zárszámad-sv^zsgáló bizottság elnöke, hogy ezek olyan kiadások voltak, amelyeket a nemzet szempontjából mindenképpen meg kellett tenni. (Lázár Mikvós: Fixfizetéses hazafiak!) Gyerünk tovább. A zárszámadás 21. tétele arra az időre vonatkozik, amikor a kitüntetések és címek láza vette elő az országot; A kitünteíte B-t B kitüntette C-t, C azután tovább mást. Ekkor kezdődött a francia becsületrend mintájára az adományozások és kitüntetések láza. Hogy a kormányfőtanáososokat kinevezd k, az ellen semmi kifogásom sincs, csak pénzébe ne kerü'jön az államnak. (Bródy Ernő: Sőt fizetnek! Taksa van!) A számvevőszék jelentésében a 21. tétel 1. cím alatt a következőket olvashatjuk (olvassa): A magyar nemzeti érdemkereszt költségei. Túlkiadás 24.405 pengő. Ezekben az időkben volt a kormányzatnak bátorsága ahhoz, hogy megcsiná ta, hogy túlkiadás címén huszonnégy és félezer pengőt kö tött rendjelek utánpótlásara. Mint az indokolás mondja^ a tulkiadást az idézte eiő ; hogy a rendelkezésre álló rendjelek kevésnek bizonyultak, továbbá, hogy egyes rendjelekből bizonyos tartalékkészletekről kellett gondoskodni. Amikor már érezhető volt a gazdasági krízis, ez a rendszer még i yenekre költött el pénzt, sőt még előre látva, no^y az elkövetkezendő kegyelmesek és kitüntetettek részére a rendjelek készen legyenek további készletekről is gondoskodott. (•Zqi a haloldalon.) Tovább megyek. Ebben az időben, amikor az 1929/30. esztendőben már vége volt annak a bizonyos gazdasági fellendülésnek és jólétnek, amikor már érezhető volt a magvar földnek, a magyar kisexisztenciáknak és általában az egész gazdasági életnek teljesen csökkenő tendenciája és az üzemek már nem voltak rentábilisak, akkor olvashattunk ilyen tételeket is, mint a következő, amely azt mondja, hogy a
