Képviselőházi napló, 1931. XII. kötet • 1932. november 30. - 1931. december 22.

Ülésnapok - 1931-138

332 Az országgyűlés képviselőházának 133 volna. (Bródy Ernő: En tanultam a dolgot és komolyan beszélek!) Tessék megtanulni egészen. (Zaj.) Elnök: Kérem, ne tessék közbeszólni! (Bródy Ernő: Nem szeretek alaptalanul megbántani senkit! Bocsánatot kérek, ezt nem a képviselő úrra mondom.) Csendet kérek! Farkas Tibor: Mindenesetre azt tartom, hogy a számszék legalább formálisan teljesítette kötelességét, de az országgyűlésnek is intenzíven teljesítenie kellene azt a kötelességet, amelyet törvényeink reáruháznak. En nem tudok a dolog felett olyan könnyen napirendre térni, mint a pénzügyminiszter úr tegnapi nyilatkozatában tette, ahol azt mondotta, hogy végeredményében olyan mindegy, hogy törvénnyel vagy házhatározattal intézzük-e el a kérdést. Gyorsabb, de nem alaposabb, ha házhatározattal intézzük el. Megemlékeztem már beszédem elején arról, hogy közjogi szempontból miért nem tudok ebben az álláspontban osztozni. De egyébként sem szeretem azt a könnyed elintézési módot, amellyel a pénzügyminiszter úr ezt a kérdést kezelte, ama egyszerű oknál fogva, mert hiszen itt a múltra vonatkozólag a számszék figyelmeztetése alapján nagyon súlyos más mulasztásokat is állapíthatunk meg. Nem akarok számszerű tételekkel jönni, hiszen olyan szép csokrokat mutattak be előttem szólott képviselőtársaim, hogy erre nincs is szükség, ezért talán csoportosítva, általános, átfogó szempontból kezelhetem a problémát. Evek óta sürgetjük ebben a Házban, sőt a múlt országgyűlés és a nemzetgyűlés idejében is sürgettük, hogy lássuk már egyszer a magyar állam vagyonának mérlegét és az egyes üzemek vagyonának mérlegét is, hogy tisztán beszélhessünk arról, hogy ezek a befektetések, amelyeket létesítettünk, megvannak-e, reálisak-e, vagy egyáltalán nem tűntek-e teljesen el? (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Ameddig a magyar állam vagyonáról és ezzel együtt az üzemek vagyonáról megfelelő leltár és megfelelő mérleg a Ház elé nem kerül, addig többé-kevésbbé illuzórius ezt a kérdést a realitás reményével vagy látszatával kezelni. Annakidején megtörtént az a különös eset, hogy amikor ezt a Házban szóvátettük, — azt hiszem, 1924-ben vagy 1925-ben volt ez — amikor rámutattam egyes üzemeknek, többek között az Államvasutak lehetetlen mérlegére, akkor változás csak akkor történt, amikor Genfből figyelmeztették a kormányt, hogy tessék ezt megcsinálni és tényleg a genfi figyelmeztetés után valami javulás történt. Azóta mégis valamiképpen jobban ki lehet bogozni, mit fordítottak az úgynevezett beruházásoknál karbantartásra és mit fordítottak tényleg vagyonszaporulatra. Arról az egyszerű kérdésről volt szó, hogy az üzemi beruházásokról addig nem lehet beszélni, amíg a tatarozási költségek elszámolva nincsenek. Mindezt csak azért mondom, mert már évek óta húzódik. Most a számszék ismét azt jelenti az országgyűlésnek, hogy semmi akadálya sincs annak, sem technikai, sem pedig gazdasági akadálya, hogy már egyszer a leltárat elkészítsék, úgy a tárgyit, mint az értékleltárt. Évek óta megismétlődik ez. A pénzügyminiszterek vagy a pénzügyminiszterek helyettesei tesznek kijelentéseket, tesznek kijelentéseket a bizottságban, határozott kijelentés azonban tudtom. ülése 1932 december 16-án, pénteken* mai még a Házban nem hangzott el e tekintetben és egyszer már az illetékes miniszter úr is nyilatkozhatnék, hogy hát mi lesz? Az évek múlnak, múlnak, minden évben megismétlődik ez a jelentés a számszék részéről, megismétlődik a dodonai kijelentés a felelős vagy félig felelős kormányférfiak részéről és nem történik semmi. Mindenesetre a dolgot azzal elintézni, hogy ezt majd akkor csináljuk, ha új számviteli törvény lesz, nem lehet, mert a pénzügyminiszter úr elődje azt mondotta, hogy az új számviteli törvénnyel kapcsolatban fog ez megtörténni. (Dinnyés Lajos: Melyik miniszter?) Talán még visszaemlékeznek képviselőtársaim, hogy ki volt az a volt pénzügyminiszter, bár igaz, hogy sokszor nagyon nehéz megmondani Magyarországon, ki a pénzügyminiszter, hiszen ilyen korszakokat is látunk, sőt olyan is volt, hogy egyszerre két miniszterről lehetett hivatalosan beszélni. (Bródy Ernő: Hol van a szobruk? Még nincs szobruk nekik? Mert ha életükben nem állítottak nekik szobrot, akkor baj van, akkor lekésnek, lemaradnak!) Azt hiszem, hogy talán t. képviselőtársam, aki alaposan foglalkozott ezzel a jelentéssel, igazat ad nekem abban, hogy végeredményben nem nagyon befolyásolná a magyar állam deficitjét, ha deficitszobrot kapnának azok, akik a deficitért felelősek. Azt hiszem, ebben a tekintetben, mint elrettentő példáknak, a jövőre nézve meg is volna a hatásuk. A pénzügyminiszterek megrendszabályozására tulajdonképpen nagyon nehéz eszközöket találni, mert amennyire a történelem folyamán megállapítható, a pénzügyminiszterek felelősségrevonása végeredményben nem sok eredménnyel járt a gazdálkodásra. Egy egészen drasztikus, de az akkori történeti idők szerint nagyon eredményes felelősségrevonás történt Perzsiában, amikor Kambises, akinek uralkodása alatt bajok voltak a pénzügyek kezelésénél, ezen úgy segített, hogy csináltatott egy bőrzsámolyt és arra ültette a pénzügyminisztert. Amikor pénzügyminisztere az első referádánál azt kérdezte: kérlek, uram, micsoda nagyszerű bőrből csináltattad ezt a zsámolyt, mondd meg, hogy micsoda, mert olyan jó ülés esik rajta? — Kambises azt mondotta, hogy ezt a zsámolyt én az elődöd bőréből csináltattam, (Derültség.) mert az elődöd rosszul kezelte a pénzügyeket, ennélfogva megnyúzattam és bőréből utódjai részére csináltattam egy zsámolyt, hogy mindig emlékezetükben legyen, hogyan kell a pénzügyeket vezetni. (Derültség.) És az állam pénzügyeit Perzsiában utólag olyan jól vezették, hogy feleslegek voltak, bár akkoriban még nem lehetett kincstári feleslegeket kimutatni. Általában ezek az állami vagyonok akkor mint egyházi, mint templomvagyonok kezeltettek, mert akkoriban a templomok bizonyos banküzletekkel is foglalkoztak, amint azt tudjuk, úgyhogy óriási kincsek halmozódtak fel és pénzügyileg többé-kevésbbé ezek a kincsek tették lehetővé Nagy Sándor operációit. (Meskó Zoltán: Melyik Sándor? Wekerle Sándor?) Ilyen eszközökhöz természetesen mi már nem nyúlhatunk, de azért említettem ezt, mert talán még akkor is jól járna a magyar állam, vagy az adófizető, ha elrettentő freskókat csináltatnánk ezekről a pénzügyminiszterekről. Most ezzel kapcsolatban csak egy kérdést akarok felemlíteni. Ezt a kérdést tulajdonképpen előbb említem, mint ahogy szigorúan véve említeni kellene, de ebben a tekintetben