Képviselőházi napló, 1931. XII. kötet • 1932. november 30. - 1931. december 22.

Ülésnapok - 1931-138

322 Az országgyűlés képviselőházának 138 hogy nem úgy áll a dolog, mint én mondottam. Állítom, hogy az államfő ingerenciája a magyar törvényhozás tekintetében tényleg nem formai dolog, annak igenis jelentősége van. Én azon az állásponton vagyok, és az adott konkrét esetben nagyon is szükségesnek tartom — m nden személyi vonatkozástól eltekintve, — hogy éppen az államfőnek, aki felette áll minden személyi, minden politikai napi tusakodásnak, hozzájárulásával az egész ügy végleg lezárassék, és a felett a v.ta ülésszakonként meg ne ismétlődjék. Most már joggal kérdezhetik t. képviselőtársaim, hogy ha már ennyit lamentálok erről a kérdésről, tulajdonképpen miről is van szó összegszerűen. Egyik hírlapi ny latkozatomban felhoztam, és Kállay képviselőtársam is felhozta, hogy ezt a felhatalmazás nélküli öszszeget körülbelül 227—230 millióra tesszük. Itt megjegyzem — aminek tekintetében azt h szem, pártkülönbség nincs — hogy először is nem minden költségvetésen kívüli kezelés törvénytelen. Ez az egyik. Másodszor disztingváld kell az államadósságoknál, disztingválni kell abban a tekintetben, hogy nem minden államadósság kölcsön. Vannak olyan államadósságok is, amelyek nem bírnak kölcsön jellegével. Ha ezt a két dolgot szem előtt tartjuk, akkor, azt hiszem, igen röviden megértjük, hogyan jutottunk, vagy hogyan jutottam én erre az összegre. Azért is súlyt helyezek ennek rövid felsorolására, hogy a t. Háznak minden egyes tagja és az egész nyilvánosság foglalkozhassak ezzel a kérdéssel. En csak hálával veszem, ha valaki kikorrigál és bebizonyítja, hogy én tévedtem; azt hiszem, hogy csak lefelé tévedhettem, de felfelé nem. A bruttó növekedése az úgynevezett tárca- és üzemi adósságoknak, — ahol tárcaadósságokként szerepelnek olyan tételek, amelyek tulajdonképpen inkább országos kölcsönök és ott kellene hogy szerepeljenek, tehát belefoglalom őket, itt is ugyanazt a nomenklatúrát használva, amely a zárszámadásoknál is előfordul — két esztendőre 341 millió. Nettóról természetesen nem beszélek, mert a törvényes vagy törvénytelen adósságok tekintetében csak a bruttó-növekedés jöhet tekintetbe. Ebből a 341 millióból el tudok számolni először is, mint törvényest, — és itt méltóztatik látni, hogy elég large vagyok a zárszámadásoknál — 143 milliót, mégpedig a következőkép: A három év költségvetési törvényében a hasznos beruházások alapszerű kezelése címén szerepel 103 millió. Ezek a törvények: az 1926: XV. te, az 1927 : XI. te. és az 1928 : XLII. te. Szóval ebben a három költségvetési törvényben összesen 103 millió pengő adósság fedezete van. A vagyonváltságalapnál és az üzemi — tehát nem hasznos — beruházások alapjánál és az úgynevezett «stb.-alap»nál 1925 : IX. 9. §., el tudok számolni további 10 milliót. Ez tehát most már 103 és 10 millió, összesen 113 millió. Ide veszem az utalványozási hátralékot is, amelynek Összege — a zárszámadásban a P. K.-nál és a Kisbirtokosoknál lehet megtalálni — további 7 millió pengő. Most már tehát ez összesen 120 millió pengő. Ide csapok még 23 millió pengőt, mint törvényeset, a posta és a távirda forgalmi pénzeiből igénybe vett 23 milliót. Erre a törvényes alap — szerintem szó fér hozzá, de azért Ideveszem — az illető költségvetésekben, az 1929—1930—1931. évi költségvetésekben megtalálható. Ez tehát összesen 143 millió pengő. Az országos adósságoknál kénytelen vagyok a ülése 1932 december 16-án, pénteken. postatakarékpénztári forgótőkét is ide venni. Ez körülbelül 29 millió pengő. Ha tehát a fenti 143 millió összeget levonom a bruttóból és hozzáadom a 29 milliót, eljutok összesen 227 millióhoz, ami szerintem törvényes felhatalmazás nélküli adósság, amelynek ismét körülbelül a fele kölcsön, a másik fele másnemű tartozás. Ez tehát röviden a levezetés, amit azért voltam bátor itt előadni, hogy a t. Ház minden egyes tagja hozzászólhasson és mondhatom, hogy csalhatatlanságot semmiféle alapon nem vindikálok magamnak; sem genealógiai alapon nem vindikálok magamnak, valami távoli pápai családfától való leszármaztatás folytán, mert hiszen a csalhatatlanság nem örökletes, de egyik előfeltétele a világ legtitkosabb választójoga, én pedig nyilt szavazással lévén megválasztva, ez a kellék, ez az előfeltétel nálam abszolúté hiányzik. Több esetben hivatkozás történt külföldi példákra. Még az igen t. miniszter úr is hivatkozott a bizottságban az alapszerű kezeléssel arra, hogy hiszen a nagy nyugati demokráciák is ismernek alapszerű kezelést. Anélkül, hogy a nagy, vagy a kicsi nyugati, vagy másféle demokráciákkal itt nagyon hosszasan foglalkoznék, engedelmet kérek, hogy egészen röviden itt is előadhassam nézetemet, hogy ez az analógia, ez a hivatkozás és az a hivatkozás is, amelyet más képviselőtársaimtól hallottam, a francia budget és a francia zárszámadás tekintetében — amelyeket voltam bátor itt előhozni — nem igen helytállóak. Csak egészen röviden azt akarom elmondani, hogy az alapszerű kezelés elég régi dolog, Angliában már a XVIII. században is ismerték, hiszen az alap angolul annyit tesz, mint «fund» és a fundált adósság az alapszerűleg kezelt adósság szemben a «floating-debts»-el, a függő adóssággal, amelynek kezelésére «fund» nincs. Anglia ismeri a consolidated fundot, a sinking fundot. Nézetem szerint olyan fund-ot — kerestem — nem találtam, amelynek ugyanaz a jelentősége volna Angliában a költségvetés egységének a megbontása tekintetében, mint amely, sajnos, a magyar költségvetésben a magyarországi alapszerű kezeléseknél meghonosíttatott. De én inkább a franciákra fektetem Ja, súlyt, mert hiszen a t. pénzügyminiszter úr is a franciákról beszélt. Franciországban inkább caisseknek, kasszáknak nevezik f őket. Nem beszélek most az A és B kasszáról és a caisse commune-ről^ amelyről, azt hiszem, még sok szó lesz a Házban talán más vonatkozásban is. De szólnom kell egy másik francia alapról, amely nem caisse, hanem fond, a fonds commun. Ez a fonds commun a t. pénzügyminiszter úr tegnapelőtt megbukott kollégájának pár héttel ezelőtt igen sok gondot okozott. Ez a fond commun hitelgaranciaforma alap a vasúti társaságok deficitjének fedezésére kibocsátott kötvények kamatszolgáltatása tekintetében. Ezt 1921-ben létesítették, egészen új dolog. Arról volt szó novemberben, hogy a fond commun dotálását, amelyre az állam garanciát vállalt, beállítsák-e a budgetbe, milyen összeggel, 600 millió frank kellett volna. Ezen a 600 millió frankon^ indult el részben az a mozgalom, amely azután más vonatkozásban a krízishez vezetett. Itt azt látjuk, arról volt szó, hogy a 600 millió frankot beállítsák-e, igen vagy nem. Ezeket az összegekét bizonyos meghatározott célra-alap-