Képviselőházi napló, 1931. XII. kötet • 1932. november 30. - 1931. december 22.

Ülésnapok - 1931-137

314 Az országgyűlés képviselőházának 137. ülése .1932 december 15-én, csütörtökön. fizessék, azt nem árulja el a pénzügyminiszter úr!) Adómorálról beszélnek még mindig, amikor a magyar polgári társadalom elment teherviselési készségében a teherviselés legvégső fokáig, de már nem tudja fizetni az adóját, mert nincs rá lehetősége, nincs rá eszköze. Hiába indítja el a pénzügyminiszter úr a transzferáló kocsikat, az eredmény csekély lesz és csak olyan károkat fog ez okozni, amelyek azután soha jóvá nem tehetők. Adómorálról beszélnek (Mojzes János: Az adó az immorális!), amikor a felelős kormányzatok fittyet hánynak a költségvetési morálra, ahogyan az a zárszámadási tárgyalásoknál világosan kiderül. (Dinnyés Lajos: Elherdálták a milliókat!) Száz és száz milliókat adtak ki a parlament hozzájárulása nélkül akkor, amikor a falvakban a legcsekélyebb adóhátralékok végett az embereket agyonzaklatják és agyonkínozzák. (Dinnyés Lajos: De a főispánok azt mondják, hogy ott van a pénz eldugva!) Hogy ennek mi lesz a következménye, nemsokára látni fogják. (Mojzes János: Az emberek öngyilkosok lesznek!) Az emberek kétségbe vannak esve, amikor megjelenik a végrehajtó és el akarja transzferálni legszükségesebb tárgyaikat. Ilyenkor Kétségbeesésükben rohannak egyik helyről a másikhoz, egyik uzsorástól a másikhoz, hogy arra a pár napra, amíg a végrehajtó ott van, a költséget valahogyan előlegezzék, amit azután a vetőmagnak, a legszükségesebb gazdasági felszerelésnek, vagy ehhez hasonló dolgoknak eladásából kénytelenek fedezni. (Mojzes János: Öngyilkosságba kergetik őket!) Amikor a pénzügyminiszter úr abban a hitben van, hogy a fiókokból kerül elő a megspórolt és eldugott pénz, nagy; tévedésben van és ez rendkívül meg fog-ja bosszulni magát. (Jánossy Gábor: Nem mondotta!) — Dinnyés Lajos: Ö állapította ezt meg! — Jánossy Gábor: Nem tetszett hallani! — Dinynyés Lajos: Itt mondották a főispáni értekezleten, hogy a vidéken van pénz! Ezt mondották!) Amikor én magam egy^ küldöttséget vezettem a pénzügyminiszter úrhoz, akkor ugyanazt a kijelentést tette, mint tegnap délután Turchányi képviselőtársam interpellációjára, hogy elő kell kerülnie az eldugott pénznek. Erre a küldöttség több tagja felajánlotta az államnak a saját földjét, tessék átvenni, ők nyugodtan dolgoznak, mint béresek azon, legalább meglesz a nyugodt életük, kapnak egy kis bért és legalább nem zaklatják őket a közigazgatási hatóságok. (Dinnyés Lajos: Rabszolgák! — Hegymegi Kiss Pál: Borzasztó ez!) Az államtitkár úr azt kérdezte, hogy mit csináljon ő a földdel, a földet egyáltalán nem használhatja, nem veszi meg a világon senki, nem tud vele semmit sem csinálni. Az ellenzék számtalanszor előterjesztést tett m:ár arra, hogy igenis, különösen a nagyobb adóhátralékosoknak eng*edjék meg, hogy földdel fizethessék hátralékos adótartozásukat, amely földeket azután egészséges földbirtokreformra lehetne felhasználni. (Helyeslés a baloldalon. — Mojzes János: Erre is szükség lenne már egyszer! — Dinnyés Lajos: Mi lesz a húsz faluval? — Mojzes János: Nem húsz, hanem ezer falu kell! — Zaj. — Elnök csenget.) A másik súlyos kérdés, amely ugyancsak ilyen izgalomban tartja a magyar falut, a föildteherrendezés kérdése. Ezt a kérdést már számtalanszor a parlament elé hoztuk, de sajnos, az eredmény egyelőre nagyon csekély. Évekkel ezelőtt, amikor az úgynevezett földteherrendezési bizottságot megalakították, a falu reményekkel tekintett oda és ha megvizsgáljuk, hogy mit valósított meg a bizottság, konstatálnunk kell, hogy majdnem semmit. Csak éppen néhány esetben megakadályozta a végrehajtást, de nem akadályozta meg a költségek szaporodását a végletekig. De az árveréseket nemi bírta megakadályozni azoknál, akiknek a birtoka külföldi adósságokkal volt terhelve s ezek közül már eddig is nagyon sokat elárvereztek. (Mojzes János: Ez volt a legjobb üzlet a bankoknak!) Amikor ezek megterhelték a birtokaikat, azoknak csak jelentéktelen kis részét terhelték meg s éppen a kormány hiányos rendelkezései folytán dobták ki őket a birtokukból önhibájukon kívül akkor, amikor minden megtörténik az országban a tőke védelmében, amikor a tőkét _minden áron megvédik és inkább értékelik. Önhibájukon kívül kerültek ezek az emberek abba a helyzetbe, hogy ma a legverejtékeseb'b munkával és a legnagyobb takarékossággal sem bírják már legelemibb életszükségleteiket sem fedezni, amikor pedig az országban még mindig számosan vannak olyanok, akik a közpénzekből dupla jövedelmeket húznak és amikor a gazda a közterhek fizetése alatt mármár összeroskadozik. Most jön egy másik rendelet, az úgynevezett 6300-as számú miniszteri rendelet, amely a gazdaadósságokat . újból szabályozni próbálja, Sajnos azonban, ez a rendelet is olyan hiányos, hogy a hitelezők mindig találnak utat és módot arra, hogy az adóst elárverezzék, vagy legalább a költségeket szaporítsák. Tizenhétféle, tehát túlsók cím alatt van a tartozás kivéve a kíméleti rendelet hatálya alól. Egyáltalában nincs kímélve az értékesítés lehetetlensége és ami "a legnagyobb baj, egyáltalában nincs semmiféle elgondolás a tényleges megoldás irányában. (Dinnyés Lajos: Gondolat nincs, csak munkaterv van!) Ma, amikor a legkétségbeejtőbb helyzetben vagyunk, igazán itt volna az ideje annak, hogy végleges megoldást teremtsünk éspedig azon az elvi alapon, hogy senki több értéket ne fizessen vissza, mint amennyi kölcsönt kapott. Mert nem lehet tűrni azt ebben az országban, hogy a tőke védelmében a mezőgazdaság egészséges rétegei elpusztuljanak, miután ezek a rétegek mindig államfenntartó elem voltak, dolgoztak, fizették a közterheket, ameddig bírták és amely rétegek mindly rendelkezésre állottak, amikor baj volt. Sajnos, ezeknek a rendelkezéseknek folytán már olyan katasztrofális az állapot kint a falvakban, hogy igazán félő, vájjon egy esetleges katasztrófa esetén meglesz-e a falusi' társadalom ellenállóképessége, ami eddig minden alkalommal megvolt. Éppen ezért ezeket a rendeleteket okvetlenül módosítani kell, még pedig egyelőre, amíg végleges megoldást nem tudunk hozni, mondjuk ki, hogy bank- és más kölcsönökre egyáltalában semmiféle módon behajtást ne engedélyezzünk, szóval ezekre a tartozásokra általános moratórium legyen. Hiába hivatkoznak a bankkörök a statisztikára, hogy a statisztika szerint 16 millió hold föld van ebben az országban és ennek értéke 6400 millió pengő. Ebből leszámítják a bekebelezett tartozásokat, amelyeket körülbelül 2000 millióra becsülnek. Nagyon jól tudjuk kint a falvakban, hogy minden egyes gazda legalább 50 százalékkal többel tartozik, mint