Képviselőházi napló, 1931. XII. kötet • 1932. november 30. - 1931. december 22.

Ülésnapok - 1931-136

262 Az országgyűlés képviselőházának 136. ülése 1932 december U-en, szerdán. mét arra a térre jutnék, hogy megint a késedelmes adófizetőt juttatnám valami kedvezményhez és ennek következtében indirekte pönalizálnám azt, aki eleget tett kötelezettségeinek. (Eber Anal: Sziszifuszi munka folyik itt!) A konkrét esetekben, amelyekre az igen t. képviselő ur figyelmemet felhivta, hogy tudniillik a gazdák nem tudnak havonként fizetni s egy félévi fizetéshez vannak kötve, amely félévi fizetés előrefizetést jelentene, amennyiben — beszéljünk pontosan — az októberi, novemberi, decemberi, januári, februári és márciusi részleteket november 15-én, tehát a második hónap közepén kell fizetni, ez kétségtelenül azt a színezetet kelti, mintha itt előrefizetés történnék. Azonban itt vissza kell menni az egész ügy genezisére. A genezis pedig az volt, hogy kapott az adófizető egy kedvezményt, tudniillik azt a kedvezményt, hogy nem kell kamatot fizetnie a hátralék után és a tartozását részletekben törlesztheti. Ennek a kedvezménynek az egyik ára az, hogy így és így, ilyen és ilyen feltételek mellett és terminusokon kell teljesíteni a fizetést. Hogy azonban még ezt a tüskét is kihúzzam, hogy azt a látszatot is eloszlassam, hogy itt előrefizetés történik azok részéről, akik ezt a kedvezményt igénybe veszik, intézkedtem az iránt, hogy azok a gazdák, akiknek egy félévi kamatmentes részletfizetési kedvezményük van, tartozásukat kamatmentesen, tehát a régi kedvezménnyel akár havi. — szóval eredetileg stipulait — részletekben, akár negyedévi részletekben is fizethetik, amely negyedévi részletfizetés mindig az illető negyedév közepére esik, tehát igenis semmiféle előrefizetést nem köteles az illető teljesíteni. (Turchányi Egon: Szóval a terminus?) Tehát a november 15-iki fizetés helyett két részletben fizethet: november 15-én és február 15-én. Ezáltal minden előrefizetési látszat teljes mértékben ki van küszöbölve. (Dinnyés Lajos: Arra tessék válaszolni, hogy miből fizessen!) S végül még egyet vagyok bátor hozzátenni az eddigiekhez. Az a körülmény, hogy végre nagykorú állampolgárokról van szó és ezek a nagykorú állampolgárok bizonyos feltételek mellett igénybe vehetnek kamatmentes adófizetési kedvezményt, megköveteli azt, hogy nekik kell lemérniök, hogy eleget fognak-e tudni tenni kötelezettségeiknek, igen vagy nem? Ez, mondhatnám, egy kétoldalú megállapodás az államkincstár és az adózók között, amelynek betartása kötelező, kötelező etikai okokból is, mert különben az adómorál aláásásá

val járna. (Zaj. — Erdélyi Aladár: Az adózó polgár is mondhatja ránk, hogy úgy csináljuk meg a költségvetést!) Egy további megjegyzésem van még ehhez a kérdéshez. Az a rendelethely, az a szakasz, amelyre az igen t. képviselő úr felhívta figyelmemet, tudniillik a M negyedik bekezdése, amely azt mondja, hogy ha valaki valamely részletfizetést nem teljesít, akkor az egész kamatmentes fizetési kedvezmény semmibe vész és a tartozás azonnal behajtható, természetszerű következménye annak, hogy ha egy feltétel nem tartatik be, akkor egy hátralék esedékessé válik, mert egy hátralék eo ipso esedékes. Ez azonban egyáltalán nem zárja ki azt, hogy olyan esetekben, amikor méltánylást érdemlő körülmények forognak fenn, a hátralékok lefizetésére az esetben is, ha valaki az ő részletfizetéses kamatmentes feltételű fize- ' téseit nem tudja betartani, az illető más kedvezményeket, de nem kamatmentes kedvezményeket kapjon, ami azonban ismét csak individuális elbírálás alapján történhetik. Ennyiben voltam bátor az igen t. képviselő úrnak a remélem megnyugtató felvilágosításokat megadni és kérem válaszom tudomásulvételét. (Helyeslés jobbfelől. — Dinnyés Lajos: A budget-t kell csökkenteni!) Elnök: Az interpelláló képviselő úr nem kíván a viszonválasz jogával élni, kérdem tehát a t. Házat, méltóztatnak-e a miniszter úr válaszát tudomásul venni, igen vagy nem? (Igen!) A Ház a választ tudomásul veszi. Következik Turchányi Egon képviselő úr interpellációja a földmívelésügyi miniszter úrhoz. Patacsi Dénes jegyző (olvassa): «Interpelláció a m. kir. földmívelésügyi miniszter úrhoz a tej értékesítésénél érvényesülő gazdaságpolitika tárgyában. 1. Hajlandó-e a földmívelésügyi miniszter úr az úgynevezett törzskeretek elosztása körül a szociális gondolat és a nemzeti termelés szempontjának erőteljesebb biztosításáról gondoskodni? 2. Hajlandó-e a földmívelésügyi miniszter úr az ipari tej kérdésének rendezésére megfelelő intézkedéseket tenni?» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Turchányi Egon: T. Ház! (Halljuk! Halljuk! baifelől.) Kerületem egyik derék és szorgalmas községének, Kapoly községnek tejügye kapcsán ütköztem bele a tejkérdés rejtelmeibe s kénytelen voltam megismerni ennek olyan részleteit, amelyeket szóvá kell tennem itt a Házban. Ebben a kérdéskomplexumban^ igen érdekes dolgokat tapasztaltam és interpellációm során leszek bátor néhány, eddig ismeretlen adatot is felhozni. Ahhoz azonban, hogy tulajdonképpeni fejtegetnivalóimat alátámasszam, — bár a tejkérdés fontosságáról beszélni általánosságban annyit jelent, mint a Dunába vizet hordani — mégis előre kell vázolnom bizonyos ismert főszempontokat, mert hiszen ezek tartják függvényükben a későbbi eladni valókat. Az egyik ilyen főszempont az, hogy a tejkérdés nálunk elsőrangúan szociális és elsőrangúan kisgazdakérdés. Es pedig azért, mert 1932-ben, ebben az évben, 907.000 darab az ország tehénállománya és ennek a tehénállománynak 68%-a van a száz holdon aluli birtokosok vagy gazdák kezén, tehát a kisbirtokosnak exisztenciális érdekei vannak a tejkérdésbe oltva, annál inkább, mert a tejpénz az az egyedüli jövedelme a gazdának, amelyik havonta és készpénzben mutatkozik. Az egyik főszempont tehát az, hogy a tejkérdés elsőrangúan szociális és kisgazdakérdés. A másik főszempont, hogy Magyarországnak évi tejtermelése napi átlagban körülbelül 4 millió liter. Ebből a termelők házi szükségletére és az állatnevelés céljára elfogy napi 1*5 millió liter, értékesítésre vár tehát naponta 2'5 millió liter. Hacsak 10 fillérrel vesszük is ennek literenkénti értékesítési árát

; napi 250.000 pengő jön ki, azaz esztendőnként 90 millió pengő. Ez az összeg mutatja a tejkérdés relációját a nemzeti jövedelemhez, ez mutatja, hogy a nemzetgazdaság általános szemszögéből nézve ez a kérdés milyen hallatlanul jelentős. A harmadik főszempont a magyar tejkérdés fejlődése. A világháború óta a magyar tej-