Képviselőházi napló, 1931. XII. kötet • 1932. november 30. - 1931. december 22.
Ülésnapok - 1931-136
242 Az országgyűlés képviselőházának li Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Propper Sándor: T. Képviselőház! {Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Ez a kérdés szorosan Összefügg a munkanélküliség kérdésével és különösen a tél beállta óta annyira súlyos és fájdalmas, hogy feltétlenül szóvá kell tenni a Képviselőházban. Aki nem fizet lakbért, az nyilvánvalóan nem passzióból teszi, hanem kényszerből. Ha elveszti a keresetét, ha kiesik a munkából, ha elvesztette az állását, lakbérét, akkor a legjobb akarat mellett sem tudja házbérét megfizetni és miután most, sajnos, igen sok a munkanélküli, igen sok az olyan is, aki nem fizet házbért. Énnek következtében tömeges kilakoltatási perek folynak és ezek nyomában tömeges kilakoltatások. Ma Budapesten és környékén körülbelül 100—120 család van az utcán. (Mozgás <a baloldalon.) Kapualjakban, lépcsőházakban, réteken, házak tövében henteregnek többgyermekes családok (Buchinger Manó: Ágyban fekvő betegek!) szabad ég alatt 6—8 fokos hidegben. A lucskos utcán azután, ha kedvük van, dicsérhetik ezek a szerencsétlenek a mai isteni és kapitalisztikus termelési rendszer erkölcseit. Aki ezt átéli, akit kitesznek az utcára 6—8 fokos hidegben, családostól, az nem lehet más a történtek után, mint anarchista. (Kertész Miklós: Teljes joggal.) Az állam ezen a téren semmit a világon nem tett és nem tesz. Az állam maga, mint háztulajdonos, ugyanolyan kegyetlen és kíméletlen, mint a magánházbértőke. Erre vonatkozóan egyetlenegy határozatra vagyok bátor hivatkozni, amelynek száma 1932/M. B. 8366/2. Egy határozat, amelyet a lakásügyi végrehajtások lebonyolításával megbízott miniszteri biztos bocsátott ki és amely úgy kezdődik, hogy (olvassa): «A magyar királyi kincstár, mint végrehajtató, «X» végrehajtást szenvedő elleni lakáskiürítés iránti végrehajtás ügyében...» Tehát az állam maga mint háztulajdonos lép fel, mint végrehajtató és tetet ki az utcára egy többgyermekes családot. Ez csak egy eset, de ilyen van számtalan tömegével, amivel én nem akarom a t. Képviselőházat untatni, csak rá akartam mutatni arra, hogy a magánkapitalizmusnak, a magánházbértőkének legalább is az állam jogosan nem tehet szemrehányást, mert ugyanúgy jár el, ugyanolyan kíméletlenül, ugyanolyan kegyetlenül, mint akármelyik háztulajdonos. (Farkas István: Uzsorás az állam is!) T. Képviselőház ! Voltam bátor felkeresni a lakásbiztosságot munkájának kellős közepében, hogy lássam, mi megy ott végbe, mielőtt interpellációmat elmondom, hogy legyen így megfelelő szemléltető információm. Mondhatom, t. Képviselőház és igen t. miniszter úr, hogy az a sereg, amely ott felvonul lakáskérdéssel, fedél hiányában, olyasvalami, ami minden képzeletet felülmúl. Azt csak közvetlen tapasztalatból tudjuk felfogni, csak ha látjuk, hogy miyen förtelmes az a nyomorúság, amely ezeket a szerencsétleneket gyÖtri. Azt ajánlanám a miniszterelnök úrnak, aki most már: hetek óta szaval bele az ország hasába (Mozgás.) különböző frázisokat, volna szíves ide elmenni a központi járásbírósághoz, a III. emeletre, ahol a lakásbiztosság tartja a maga hivatalát, hogy ott szavaljon azoknak a szerencsétlen lakástalanoknak, lakásra váróknak, lakást kérőknek, hogy azoknak próbálná megmagyarázni, hogy tulajdonképpen mit akar velük. Itt kei6. ülése 1932 december 14-én, szerdán. | lett volna megfogni a dolgot, ez volna a dolgok sorrendje. Itt kellene azt a testvéri gesztust megmutatni, amelyről a miniszterelnök úr és az ő miniszterei beszélnek, amelyet azonban a gyakorlati életben, sajnos, egyáltalán nincs módunkban tapasztalni. De megnéztem néhány kilakoltatást is. Az valami borzalom. Érző ember onnan csak lesújtva és betegen mehet el, amikor lát egy családot, amelynek minden bűne az, hogy a gazdasági leromlás következtében elveszítette munkáját, azt a munkát, amelyet egyébként szívesen végzett és szívesen végezne továbbra is. Egy ilyen családot törvényes intézkedések alapján, hatósági segédlettel összepakkolnak és ikitesznek az utcára télen, decemberben, a hat-nyolc fokos hidegben. Aki ezt látta, az nem tűrheti ezt tovább. Azért mondom el mindezeket, hogy valamelyik miniszter vagy miniszterelnök, vagy valamelyik befolyásos kormánypárti képviselő talán volna olyan szíves elmenni oda a lakásbiztossághoz és megnézné néhány 'kilakoltatott családnak a sorsát ott künn az utcán. Lehetetlenség, hogy erre fel ne engedjen a kéreg a szíve körül és lehetetlenség, hogy ne siessen ezeknek a segítségére, akik így ki vannak szolgáltatva a kegyetlen sorsnak, valamilyen enyhítő rendszabállyal. (Müller Antal: A téli hónapokra fel kell függeszteni a kilakoltatást!) Ez az én kérelmem. A legnagyobb jóakarattal és jószívűséggel vagyok a kilakoltatottak iránt s együttérzésből és szeretetből hoztam ide a kérdést. Elmentem oda és mondhatom, hogy a lakásbiztosság tőle telhetően, amennyire telik, emberségesen, kezeli a dolgot s szívesen adna lakást, de minthogy csak végrehajtószerv, végrehajtatja a bíróságok kilakoltató végzéseit és mint mellékes hatáskört gyakorolja csak azt a jogot, hogy ha van valahol, kiutal egy fél lakást, egy fél konyhát, avagy fészert annak a szerencsétlen kilakoltatott családnak. De ma ilyenek sem állnak rendelkezésére» tehát meg van kötve a keze, az idevonatkozó rendszabályok és rendelkezések pedig lehetetlenné teszik számára s hatásköre sincs meg hozzá, hogy hosszabb halasztásokat adjon és benne hagyja a régi lakásban 'az ilyen szerencsétlen kilakoltatandókat. T. Ház! Tegnap láttam a központi járásbíróságon ezt a lakásbiztosságot működésben. Jelentkezett ott körülbelül negyven-ötven család gyerekestől, mindenestől, toprongyosan, fázva, dideregve s könyörögtek annak a bírónak, hogy már öt—hat—nyolc nap óta ki vannak lakoltatva az utcára, adjanak tehát nekik valamilyen hajlékot. A bíró fájó szívvel állapította meg a tegnapi napon, hogy egyetlen egy lakása van a sashalmi állami lakótelepen, azt oda tudja adni. Egy meg is kapta e szerencsétlen családok közül a kiutaló végzést, a többinek pedig azt mondta a bíró, — láttam, hogy sajgott a szíve a fájdalomtól, — kedveseim, jöjjenek holnap; ha lesz, és ami lesz, ki fogom utalni. S elmentek ezek a szerencsétlenek «haza», vissza az utcára, a kapualjakba, a lépcsőházakba, a fészerekbe, a házak tövibe, — «haza», abban a gondolatban, hogy hátha valamilyen csodás véletlen folytán holnap vagy holnapután, vagy a következő héten mégis csak lakáshoz fogják őket juttatni. T. Ház! Sajnos, azonban maga az állam az, amely a kielégítő megoldást hátráltatja. Nincs elég szükséglakás és ez a legnagyobb haj.: A: kőből épült szükséglakások közül a
