Képviselőházi napló, 1931. XII. kötet • 1932. november 30. - 1931. december 22.

Ülésnapok - 1931-135

Az országgyűlés képviselőházának 13 a Ház a maga határozatában, s a felmentvényt ezen két szakasznak be nem tartása miatt is az illető kormányoknak utólag megadná, abban az esetben, ha — amit nem remélek — az igen t. Ház többsége azon az állásponton lenne, hogy ez alól házhatározattal és nem törvénnyel adhat felmentést. Azonban — amint az előbb mondottam — egyenesen a számviteli törvény 42. §-ába ütközik az, hogy ezt a kérdést, a felmentvényt a törvényes felhatalmazás nélkül adott kölcsönök tekintetében egyszerű házhatározattal akarjuk elintézni. Ez — igénytelen nézetem szerint — gyakorlatilag is igen veszedelmes helyzetekhez vezethet, mert hiszen jól tudjuk, hogy mindkét Ház teljesen önállóan foglalkozik a zárszámadásokkal és már igenis, volt példa arra és talán lesz a jövőben is, hogy ;a Felsőház pénzügyi bizottsága bizonyos igen lényegbevágó pénzügyi kérdésekben más nézeten van, vagy lesz, mint a Képviselőháznak akár pénzügyi, akár ebben az esetben zárszámadási bizottsága. T. Ház! Utalok e tekintetben például r a Felsőház pénzügyi bizottságának ;arra az állásfoglalására, — tegnap pártomban bővebben kifejtettem — amelyet a hitelátruházások tekintetében ezelőtt pár évvel elfoglalt s amelynek, sajnos, az akkori kormányok nem tettek elég terjedelmes mértékben eleget. De parlamentáris szempontból is kissé visszásnak és fonáknak tartom ezt azzal a miniszterrel szemben, aki betartja a törvényt, aki előzetesen idejön, és felhatalmazást kér a kölcsönökre és a hosszabb lekötésekre. Ezzel a miniszterrel szemben a legszigorúbb ellenőrzést gyakoroljuk és gyakorolhatjuk. Egy ilyen ügynek végig kell mennie a bizottságokon, a plénumokon, az államfő különböző ingerenciájának fokain csak azért, mert — hogy úgy mondjam miniszter elég naiv és betartja iá törvényt. Viszont az a miniszter, aki a számviteli törvény 42. §-ának ellenére egyszerűen csak felvesz kölcsönöket, és eladósít ja a magyar államot, (Bródy Ernő: Törvényt sért!) az utólag, mint a jelen esetben is r kitűnik, egy-két év múlva remélem, a sajtóból értesül arról, hogy a zárszámadással kapcsolatban ennyi és ennyi — még számszerűleg meg sem határozott — millió kölcsönéért a Ház végleg megadja a felmentvényt egy házhatározattal. Ezt én a parlamentáris ellenőrzés szempontjából igen károsnak és veszedelmesnek tartom. (Ügy van! Ügy van! a bál- és a szélsőbaloldalon.) Nagy figyelemmel hallgattam és az újdonság ingerével hatott rám az a beszéd, amelyet ma Usetty t. képviselőtársam tartott. Az újdonság ingerével hatott rám azért, mert jóllehet a bizottságban 12 órán keresztül tárgyaltuk a zárszámadási jelentéseket és annak ellenére, hogy ma már a második napja tart a zárszámadások vitája, eddig legjobb tudomásom szerint a t. többségi párt részéről felszólalás nem hangzott el. Különös figyelemmel kísértem tehát Usetty t. képviselőtársam beszédét. Azt hiszem, igen t. képviselőtársam . egy igen súlyos és lényeges tévedésnek esett áldozatul, ö tudniillik egyenként is, felsorolt igen szükséges, ' igen hasznos és igen sürgős beruházási tételeket és azt szegezte velünk szembe, — legalább így értettem — illetőleg azt szegezte nekünk, hogy micsoda kár, micsoda hátrány stb. hárult volna az országra — munkanélküliség, munkaalkalmak elszalasztása stb., '. ülése 1932 december 13-án, kedden. 181 stb. révén, — ha az illető miniszter és a kormány előbb idejön a Ház elé és három hónapon keresztül tárgyaltatja ezeket a felhatalmazásokat. Engedelmet kérek, de nem erről van szó. Amikor a Kállay-féle határozati javaslatot fogadom el, amikor azt kívánom, hogy igenis az utólagos törvényesítésnél legalább is járjunk el azzal a szigorral és gondossággal, amelyet az előzetes törvényes eljárásnál megkövetel a törvény, nem arról van szó, hogy azokat az utakat megépítettük volna-e vagy nem, de azt hiszem, hogy akkor, amikor ezt az utólagos törvényesítést, a törvényben való legalizálást követeljük, annak az álláspontnak adunk igazat és azt az álláspontot fejtjük ki, hogy idegen vagyonnál és az állami vagyon ellenőrzésénél és kezelésénél a cél nem szentesítheti az eszközt, illetőleg ez a fogalom nem helyettesítheti a számonkérés jogát és az elszámolás kötelezettségét. En ugyanis úgy látom, különösen a legújabb parlamenti történetek folyamán, hogy mindazokban az országokban, ahol a parlament számonkérési joga megcsorbul, ott viszont abban az arányban növekedett természetszerűen a végrehajtó hatalom befolyása és kritikus politikai vagy közgazdasági helyzetekben éppen az országnak vált kárára az, hogy a kellő egyensúly a parlament ellenőrzési és számonkérési joga és a végrehajtó hatalom között, habár ideiglenesen is, megbomlott. De tovább megyek és a múltra vonatkozólag vagyok bátor pár törvényt idézni és t. képviselőtársaim szíves figyelmét ezekre felhívni. r

Hiszen a múltban, a békeidőben is volt akárhány eset, amikor obstrukció folytán exlexben volt az ország és amikor az illető kormány szintén minden törvényes felhatalmazás nélkül volt kénytelen az állam ügyeit vezetni, csakhogy — és itt rá akarok mutatni nézetem szerint egy igen lényeges különbségre — nem találtam arra precedenst, hogy akár az exlex alapján, az exlex idején kormányzó kormányok is hosszabb időre szóló lekötéseket vállaltak volna, ahogyan f az itt a szám széki jelentésben meg van állapítva. De tegyük fel, hogy ez is megtörtént, tegyük fel, hogy az exlex alatt is vett fel a kormány kölcsönöket, elzálogosított állami ingó vagyonokat (Rassay Károly: Garanciákat vállaltak!) — helyesen mondja a t. képviselőtársam — garanciákat vállaltak volna, ahogyan az itt, a számszéki nyéknek, ahol a felmentvényt nem a zárszámadással, nem is házhatározattal kapcsolatban külön törvényekben adták meg. Itt van az 1899 :

1. te, az 1904 : IV. te, az 1906 : II. te. és az 1910 : III. te, ahol a törvénycikkeknek rendesen 3. §-ában foglaltatik ilyen rendelkezés* De ha valakinek még kételyei lennének, azok után, amiket előttem szóló képviselőtársam vagy azok után, amiket Berki Gyula képviselőtársam liazánk nagyjai iránti kegyeletből elmondott, akiket életükben ócsároltak, támadtak, haláluk után pedig nagy kegyelettel zarándokolnak sírjukhoz, erre vonatkozólag mindjárt egy példával szolgálhatok, amelynél mindenki hozzájárulhat a kegyelet igen őszinte nyilvánításához. A magam részéről ezt azért is tehetem, mert hiszen egy másik kérdésből kifolyólag teljesen egyetértettem gróf Tisza Istvánnal e kérdést illetőleg és a minap, amikor az előttünk fekvő javaslat tárgyában adatokat és anyagot gyűjtöttem, véletlenül akadtam rá erre az igen nevezetes beszédére, amely igaz, hogy a költség-