Képviselőházi napló, 1931. XII. kötet • 1932. november 30. - 1931. december 22.
Ülésnapok - 1931-131
10 Az országgyűlés képviselőházának 131. ülése 1932 november 30-án, szerdán. jelenlegi adóbehajtó tényezőkkel, azt hozták divatba, hogy minden egyes községbe más községből küldik az adóvégrehajtókat, más községből küldik^ ki a r csendőröket, még a munkások is más községből jönnek, azután elviszik egy másik községbe a vásárra vagy a hetivásárra eladni azokat az árukat, amelyeket lefoglaltak. Hogy ennek mi az eredménye? Az eredménye az, hogy potom pénzért, mondhatnám, garasokért lehet a hetivásárokon kapni a marhát. Ennek eredménye — a takarmányhiány mellett — az is, hogy például az a fuvaros, akitől elviszik a lovat vagy a tehenet, ott marad anélkül, hogy a maga foglalkozását tovább tudná űzni. Van egy másik kérdés is a gazdasági helyzettel kapcsolatban, amelyről meg kell emlékeznem. A miniszterelnök úr — nem tudom, a 95 pontban, vagy pedig a 95 ponton kívül — kötelességévé akarta tenni a vállalatoknak, hogy új embereket vegyenek fel. Nemcsak hogy nem vesznek fel új embereket, hanem — minthogy a gazdasági helyzet rószszabbodott a t. miniszterelnök úr kormányzata óta — elbocsátanak embereket (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.), megszűnnek vállalatok, megszűnnek üzletek. Ha ez a szituáció, akkor azt vagyok bátor kérdezni, hol van a javulás lehetősége? Hiszen mesí kell mondanom, hogy jöhet itt akárki a világon, akármilyen sofort-programm jöhet 95 vagy 300 ponttal, az. teljesen mellékes, minél több, annál rosszabb. Ezen az országon csak két ponttal lehet segíteni ós aki ezt a kél pontot nem csinálja meg, nem viszi át a valóságba, az nem tud az országon segíteni. Az egyik pont a közterhek lecsökkentése, a második pedig az ország termékei részére piacok szerzése. Aki azt hiszi, hogy az ország ezeket a közterheket, amelyek ma a polgárság vállaira nehezednek, elbírja, az naiv ember. Naiv ember, aki azt hiszi, hogy lelkesedésből lehet adót fizetni, naiv ember, aki azt hiszi, hogy ha valakinek szép beszédet tartanak, akkor annak rögtön a zsebébe vándorol az a pénz, amelyet az adóvégrehajtónak oda adhat. Beszedektől még egy ország gazdasági helyzete sohasem javult meg. Ez nem úgy van, mint amikor Mózes a pálcával vizet fakasztott a sziklából. (Meskó Zoltán! Megint a felekezeti kérdés! — Derültség.) Beszédektől, programmpontoktól az ország gazdasági helyzete még soha nem vétózott meg, csak a programmpontoknak a gyakorlatba való átvitelétől változott meg. (Egy hang a jobboldalon: A tulsóoldali beszédektől!) T. képvise^társam, mi itt ezen az oldalon csak a kritikát képviseljük, nekünk nincs módunkban mást tenni, mint legfeljebb kritizálni és tanácsokkal szolgálni. S az egyetlen tanács, amely lyel a kormányzatnak szolgálhatunk az, hogy tessék a közterheket nem felépíteni, hanem leszállítani. (Helyeslés a baloldalon.) Abból, hogy itt az én t. képviselőtársaim állandóan panaszolják, hogy az egyik embert végrehajtják, a másikat pedig, akinek összeköttetése van, nem hajtják végre, az következik, hogy ma az adófizetők nagy többsége az egész országban abban a szituációban van, hogy vagy végrehajtás alatt á^ott már, vagy végrehajtás alatt áll, vagy végrehajtás alá fog kerülni. Micsoda gazdasági politikát folytattak ;és folytatnak egy olyan országban, ahol az egész ország árverés alá kerül? Ha az: egész ország árverés alá kerül, akkor a hiba valószínűleg árokban van ; akik a helyzetet odáig érlelték, hogy az ország adófizető polgársága az adókat nem tudja megfizetni. Mert ha az' egyik oldalról nagyon helyesen és jogosan adómorált követelnek, ha azt követelik, hogy az az ember, akinek megvan hozzá a lehetősége, vallja be jövedelmét és fizesse meg adóját, akkor a másik oldalról, a kormányzat részéről is kell lenni egy adómorálnak, t. i. hogy nem: vettet ki íö ! bb adót, mint amennyit tényleg meg is tud fizetni az a szegény, nyomorult adóalany. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Fábián Béla: Csak ötpercnyi meghosszabbítást kérek, (Felkiáltások: Megadjuk!) Elnök: Méltóztatnak-e a kért meghosszab bítást megadni? (Igen!) A Ház a kért meghosszabbítást megadja.. Fábián Béla: A másik kérdés, amelyről beszélni kell a közterhek mellett, .az, hogy ennek az országnak gazdasági selyzetét feltétlenül azzal kell megjavítani, hogy «jaját termékeinek eladhatóságáról gondoskodjék a kormányzat. Nagyon jól tudom, hogy ez nem egyedül tőlünk függ, hogy nagyon jó volna, ha az volna a szituáció, hogy egyedül mi magunk olyan kereskedelmi szerződdéseket tudnánk kötni, amelyek ránk nézve kedvezőek. Mindenesetre azonban mi magunk egy belső politika inaugurálásával hozzá tudunk járulni egy olyan középeurópai atmoszféra megteremtéséhez, amely a középeurópai államok között meg tudja teremteni a gazdasági összefogást. T. Képviselőház! Nekünk lehetőleg arra kell törekednünk ezen a téren, hogy megszerezzük és visszaszerezzük magunknak azokat a piacokat, amelyek nem évtizedek óta, nemcsak a háború előtti időben, hanem évszázadok óta a magyar mezőgazdasági termékeknek kiviteli piacai voltak. (Jánossy Gábbor: Nem mi rajtunk állott eddig sem!) En nem állítottam t. képviselőtársaim, hogy rajtunk állott, hogy ezeket a régi piacokat visszaszerezzük, (Jánossy Gábor: Igaza van!) s legalábbis hajlandóságot kell mutatni és kezdeményezni kell ebben az irányban. Nem kell szégyelni azt, hogy mi kezdeményezzük a tárgyalásokat, mert ha mi ezeket a tárgyalásokat kezdeményezzük, akkor legalább egyrészt az ország népe előtt leveszi a kormányzat a maga válláról a felelősséget amiatt, hogy a kereskedelmi szerződések nincsenek megkötve, másrészt pedig az általánosan nyomorgó, és valósággal katasztrófa előtt álló Európában mi a magunk részéről igenis példát mutatunk arra vonatkozólag, hogy békés utakon keressük a népek megértését. Méltóztassék elhinni, hogy Magyarországnak pillanatnyi háztartási egyensúlyán és a magyar nép pillanatnyi gazdasági érdekein kívül nagy európai polgári érdekek vannak, amelyek szerepet játszanak ebben az országban is és Európának többi országaiban is. Mert higyjék el nekem t. képviselőtársaim, hogy nincsenek azok a lázító propagandairatok a világon, amelyek a nyomornál jobban tudnának forradalmasítani; méltóztassanak elhinni, hogy nincs a világon valami katasztrofálisába, mintha az a gazda a maga disznaját nem tudja eladni; nincs az a beszéd, amely olyan rettenetes lázító hatással lehetne bárkire, mint az adóvégrehajtó, aki a községből a keservesen felhizlalt disznót elviszi. Nekem ebben a kérdésben az a véleményem, hogy ezek a lázító és ezek a forradalmasító tények nemcsak Magyarországon van-
