Képviselőházi napló, 1931. XI. kötet • 1932. augusztus 12. - 1931. november 29.

Ülésnapok - 1931-118

66 Az országgyűlés képviselőházának 118. ülése 19S2 október 11-én, kedden. olasz sürgönyön kívül Franciaország irányá­ban is megtörtént a nyilatkozat mindkét rész­ről, amelynek elmaradása pedig félreértésre adott volna okot Mindnyájan érezzük és tud­juk, hogy Franciaország nélkül a Dunavölgy problémájiai gazdaságilag sem, pénzügyileg sem, nagyszabásúan meg nem oldható. Egy­általában hiba volna egyetlenegy nagyhata­lomra támaszkodni abban ta medencében, Európának azon a területén, ahol a nagy­hatalmi érdekek ütköznek. Én a német rémet sem látom olyannak, mint amilyennek azt so­kan festik. Azért mondom ezt rémnek, mert ha az Anschluss bekövetkezik, akkor Német­ország itt lesz a határainkon, ez a 71 millió — ­mondják — elnyeléssel fog fenyegetni, tehát mondják, nekünk németellenes politikát kell csinálnunk. Engem ez nem aggaszt, és -csak azt szeretném, hogy csináljuk azt fai politikát, amelyet SeípeL osztrák! kancellár olyan oko­san tudott csinálni Ausztriában, hogy le nem kötve magát semmire, országát jnégis csak előbbre vitte. Különben e tekintetben meg­nyugvással veszem tudomásul, hogy a Beth­len-féle külpolitikai vezetés, amelyei mindig helyeseltem és most is helyeselek, meg fog maradni. Amennyire azonban reálisnak tartom a mára adott külpolitikát, annyira ködben áll elöltem az, ami a holnapra vonatkozik. A mi­niszterelnök úr # azt mondotta, hogy neki két­féle programmja van: mária és holnapra. Nem is lehet valaki államférfi enélkül. A holnap Programm ját pedig új utakban jelölte meg, amelyeken minket vezetni fog. Keserves lesz ez az út, de elvezet — reméljük — a jobb jövő­höz. Az új utaknak ebben a megjelölésében csak ezt az Öncélúságot említem, amelyet os­tor t. barátom igen kihangsúlyozott. Azután az ország mai függetlenségének túiságos ki­hangsúlyozottságát látom. Ezekéi az utakat én kicsit ködbeveszőknek tartom és ezért nem tu­dom nyújtani a teljes bizalmat. Az . a nagy német nemzet, amely most ugyanúgy a válságos óráit éli, mint mi, — vagy legalább is a hitleristák és a nacionalis­ták — a mostani állapotot Zwischenstaat-nak nevezi, amely az új birodalom és a régi között van. En nem vagyok elragadtatva attól a füg­getlenségtől, amelyet Trianon ad, nem vagyok elragadtatva attól az öncélúságtól, amelyet valaki úgy aikar magyarázni, hogy az most kezdődik, hiszen én ismerem Kossuth Lajosnak erre vonatkozó^ kijelentéseit és mon­dásait. Ez az öncélúság annyira mégsem hiányzott belőlünk, hogy most kellene ezt elő­ször mint célt kitűzni. (Rassay Károly: Felhők szárnyán!) En eddig ennek a függetlenségnek csak kálváriáját láttam és merem állítani, hogy nem az öncélúság itt a gyökér-kérdés, hanem a fennmaradásunk. (Rassay Károly: Ugy van! Nagyon helyes!) A fennmaradás kérdése felett virrasztott Széchenyi, Deák és Tisza István is, akit csak nem ünnepelnek annyira, ha rossz útra vezette volna a nemze­tet. Ezek a férfiak a fennmaradás gondja alatt éltek és követték azt a politikát, amely azt tűzte ki célul, hogy ez a csöpp, maroknyi ma­gyar itt a népek temetője helyén, hogyan tnd majd emberi értelemben szólva, örök életet élni. Ha mi csak a kossuthi frazeológiával élünk és ezt nem sSrtésként mondom, mert én dicsekvés nélkül elmondhatom, hogy talán mindig a Széchenyi eszével gondolkoztam, de mindig megdobbant a szívem Kossuth nevére, hogy a kossuthi frazeológiát nem lehet átvinni a mai európai viszonyok közé és azokkal élni. Ezt nem a miniszterelnök úrra értem, aki ezt most nem mondja, de ebben a gondolatban fej­tegetem ezt a kérdést, mert nem látom bizto­sítva, hogy csak ennek az öncélúságnak, füg­getlenségnek hangoztatásával vonzó erőt tud­nánk gyakorolni akár a revízió érdekében, akár a dunamenti szabad népek között. Nem látom ebben azt az európai gondolatot, amely a Kossuth Lajos magyar gondolataiban mindig megvolt, hiszen azért volt értékük, mert egy­úttal európai hátterük is volt. Rögtön befeje­zem beszédemet, (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) A nemzet történelmi hivatását pedig csak úgy tudom elképzelni, ha meg tudjuk győzni az egész világot arról, amiről pedig Kossuth La­jos sem tudta meggyőzni még Angliát sem, hogy Ausztria szerepét Magyarországnak kell betöltenie, már tudniillik nem a népek leigázá­sában, hanem gazdasági szempontból és a Duna­völgyének megszilárdítására vonatkozólag, (vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: Ezt világosan megmondtam!) En tudom, hogy megmondta a miniszterelnök úr Romhányban, hogy kelet­európai politikát akar követni. En ennek nem is mondok ellent, de nem látom világosan azt az új utat vagy új jövőt, amely felé vezet. Tudom, hogy azt mondja a miniszterelnök úr, hogy keleteurópai politikát kell csinálni, de azt a keleteurópai politikát és a magyarság történelmi hivatását csak akkor tudom elkép­zelni, ha a magyar nemzet ősi királyságát fenn­tartjuk, (Ügy van! Ügy van! — Taps a közé­pen.) ha élővé tesszük Szent István király ha­gyományából kifolyó történelmi lelket, amely nem jelenti a más felekezetek, a kisebbségek el­nyomását^ hiszen botor, bolond ember az, aki a XX. században az egyenjogúságot, a jog­egyenlőséget, vagy az 1848-as XX. tc.-ket akarná érinteni. Azonban kell, hogy legyen a nemzetnek egy egységes történelmi lelke is. Es ezt a történelmi hivatást igenis csak úgy látom betölthetőnek, ha szövetségeseink is vannak a Duna-völgyében. Nem érek rá, hogy ezeket a kérdéseket ki­fejtsem. (Kun Béla: A házszabályok nem enge­dik! — Egy hang a baloldalon: Maguk csinál­ták azokat a házszabályokat!) Csak egy kijelen­tésre szorítkozom, amire kötelez elvhűségem, arra, hogy én a királyság alatt mindig a jog­folytonosságban^ gyökerező királyságot értem, minden más királyságot gyökértelennek tartok, képtelennek tartok arra, hogy gondjai alá fo­gadja a Duna-völgyének népeit. (Szakács An­dor: Előbb demokratikus államot! — Zaj.) Egy országban, amelynek olyan alkotmánya van, mint a magyar alkotmány, amelyben ott van a Szent Korona tana és legkiváltképpen ott van a királyi hitlevél, alkotmányjogilag sem kell soha, forradalmi útra lépni, mert min­den akarat és erő a nemzet kezében van. Nem folytat ha to mi tovább. JN agyon fogok örülni, ha a miniszterelnök úr lesz az a fáklya­vivő, aki előrevezet minket. Most csak még nem látom a jövőt. Mózes legalább megmutatta Nebo hegyén az ígéret földjének valamelyes körvonalait Jozsué előtt, de előttem még kö­dös és homályos a miniszterelnök úr célja. Azt hiszem, hogy ha ezt nem mondom el, a minisz­terelnök úr az én eljárásomat nem is becsül­hetné, mert az elvhűségnek és becsületnek a politikában nem az a követelménye, hogy az ember rögtön a hatalom lába elé dobja magát oda. (Ügy van! jobb felől.) En tovább nem fe-

Next

/
Thumbnails
Contents