Képviselőházi napló, 1931. XI. kötet • 1932. augusztus 12. - 1931. november 29.

Ülésnapok - 1931-118

62 Az országgyűlés képviselőházának 11 elsősorban a magyar falú népének hivatása, amikor gyakorlati és magyar társadalmat _ és ennek nevelését sürgeti, aimikor azt hirdeti a kultuszminiszter úrral együtt, hogy magyarokat kell nevelni, akik atavisztikusan bele vannak gyökerezve az ezeréves magyar föld imádatába és, amikor szilárd^ magyar világnézet kialakulását óhajtja, kívánja, követeli az ország minden lakosától, akkor tartalmilag is kifejtette a nemzeti öncélúság gondolatát minden részletében, (Úgy van! Ügy van! a jobboldalon.) és kell, hogy ezt minden magyar ember megértse és magáénak vallja. (Taps^ a jobboldalon.) Több ez t. Képviselőház, mint Programm, sokkal több, mint miniszterelnöki Programm, ez nemzeti hitvallás. Ez az erőknek az az összefogása, amelyről az utolsó időben annyit hallottunk, ha úgy tetszik, ez az az igia'zi koncentráció, amelyben minden magyar embernek össze kell fognia és működnie. (Ügy vain! Ügy van! a jobboldalon.) Ezt az országot kard szerezte ezer esztendővel ezelőtt és a karddal együtt a szent kereszt tartotta fenn. (Jánossy Gábor: És a jog!) Sok vihfar vonult el felettünk, elviharzott felettünk tatár, török, nemzeti életünk gyökereit rágta egy idegen kultúra és mégis állunk. (Gaal Gaston: Dacára ennek a tíz esztendőnek! — Halljuk! Halljuk!) Egyedül az az erő, amelyet a kard és az a hit, amelyet a kereszt jelképez, biztosíthatja a nemzet jövő boldogulását: a hit az erőben és az erő a hitben. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Soha ezer esztendő allatt úgy ^letiporva nem voltunk, t mint most és soha erőre és hitre olyan szükségünk nem volt, mint most. Ha Széchenyi a negyvenes években így kiált fel: (olvassa.) «tegnap kvázi meggyőződtem, hogy minket vaskéz nélkül nem lehet kormányozni» és, ha ugyanebben az időben így ír: (olvassa.) «végre meg kell szüntetni^ vagy leglalább enyhíteni a magyarnak eddigelé úgyszólván meg nem szűnő macska- és kutyaféle irígykedő-agyarkodó viszonyát, azon különös «szeszt», vagy minek is nevezzük, amely szerint mindenki kolompos, vezér, vagy egyedül saját erejére támaszkodó pártkalandor iakar lenni s ebhez képest nincs is a világnak tán olyan, legkisebb féket, rendszert nem tűrő és ek'kép oly kevéssé egy soron álló, összetartó és ennélfogva — aránylag ahhoz, ami lehetne — oly gyenge, magán segíteni nem tudó népe, mint a magyar», akkor mit mondjunk ma, amikor teljesen össze vagyunk törve, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) amikor kizárólag és egyedül saját magunkra, & saját erőnkre és a saját hitünkre vagyunk utalva?! Az új miniszterelnök úr azt mondta egyik beszédében, (Állandó zaj. — Halljuk! Halljuk! jobb felől.) nagyon jól tudja azt, hogy annyit ér egy programm, amennyit abból megvalósítanak

% (Dinnyés Lajos: Nagyon igaz!) Ez a kijelentés önmagában véve feljogosít bennünket annak megállapítására, hogy ő nem a frázisoknak embere és nem azoknak a frázisoknak embere, amelyeknek dagályaitól émelyeg a magyar és amelyeken Hunnia szeret a fellegekben hintázni. Az idők sokkal komolyabbak,, semhogy jelszavakból meg lehetne élni. Emberek kellenek a f gátra, de azt hisszük és szilárd

1 a meggyőződésünk, hogyha tetterős emberekre van szükség, akkor ezek közé bizonyára oda tartozik az új miniszterelnök úr, (Éljenzés a jobbolodalon.) akinek ismerjük bátorságát, tisztességét és tetterejét. (Ügy van! Ügy van! jobb felől.) 8. ülése 19S2 október 11-én, kedden, A miniszterelnök úr a napokban rendeletet adott ki. amelyben meghagyta, hogy ezentúl a hősök emtékniűve előtt mindenkinek kalapot levéve kell tisztelegnie. Elnök: Lejárt, a beszédideje a képviselő úrnak. Östör József: Kérek öt perc meghosszabbítást. (Felkiáltások: Megadjuk! — Gaal Gaston: Negyedórát is adunk!) Elnök: A Ház a meghosszabbítást megadta. Östör József: Őszintén mondom t. Képviselőház, mindig megrendülve állottam a hősök emlékműve előtt. Megrendített engem az egyik oldalon a honfoglaló magyaroknak csoportozata, a fejedelem a vezérekkel, a másik oldalon pedig az a néma sír. Az egyik oldalon a honfoglalók, a másik oldalon pedig talán azt mondhatnám a honvesztők. Erre a sírra oda van írva: az ezeréves határokért. — Sokszor tünodtemi magamban azon, hogy tulajdonképpen mit jelent az ezeréves határ, mit jelent az, amikor Árpád fejedelem erre a sírra tekint. Vájjon felelősségrevonást jelent-e azokért az ezeréves határokért, amelyeket elvesztettünk, vagy pedig buzdítást, felhívást, elpetyhüdt hazahas érzésünknek felkorbácsolását jelenti, hogy ezeket az ezeréves határokat vissza kell szereznünk?! (Jánossy Gábor: Úgy van! Az utóbbit!) Nekem az az érzésem ás legyen szabad remélnem, hogy ennek az érzésnek és enneik a meggyőződésnek nemcsak a magam, hanem ha nem is az egész Ház, de mindenesetre a kormánytámogató egységespárt nevében kifejezést adhatok, hogy egy új honalapítás előtt állunk. Ha nem is honfoglalás, de mindenekelőtt új honvisszaszerzés előtt (Ügy van! jobbfelől.) és hogy ennek a honvisszaszerzésnek és honmegalapításnak egyik vezére — reméljük és hisszük —• hivatott vezére az új miniszterelnök, Gömbös Gyuia lesz. (Éljenzés a jobboldalon.) Reméljük és hisszük, hogy sikerül neki ezen a nehéz és rögös úton, — beleillesztve egész politikáját abba a gondolatba, amelyet azelőtt részletesen kifejteni bátor voltam, a nemzeti öncélúság gondolatába — sikerül neki megtenni azokat a lépéseket és elérni odáig, amíg azt mondhatjuk, hogy valóban a nemzeti öncélúság gondolatáért és annak jegyében a jobb magyar jövőért dolgozott. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Ebben a hitben és ebben a megyőződésben biztosíthatom a magam és az egységespárt nevében odaadó bizalmunkról (Egy hang balfelől: Elhisszük!) és támogatásunkról (Elénk éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. — Szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Patacsi Dénes jegyző: Túri Béla! Turi Béla: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Nekem valamivel nehezebb szerepem van, mint az előttem felszólaló t. barátomnak, aki a kormányt támogató párt nevében szólt. En is el tudnék időzni, mint ő, a miniszterelnök úr beszéde mellett, megcsodálva annak szépségeit, elismerve annak komolyságát, s az élet minden területét átfogó tekintetét. En is örülök annak, hogy van egy ember a magyar miniszterelnöki székben, akiről azt mondhatom, hogy van ideálja és_ vannak ideái, akinek, azt hiszem, van energiája is és akinek — a mai beszéde után is azt tartom — reális érzéke van az élethez: (Jánossy Gábor: De van ám!) Mindezt elismerem és ha gyermek volnék, akkor ezt a szép programmot hallva és látva, úgy el tudnék 1 benne gyönyörködni, mint a gyermek a kara-