Képviselőházi napló, 1931. XI. kötet • 1932. augusztus 12. - 1931. november 29.

Ülésnapok - 1931-128

Az országgyűlés képviselőházának 128. telének voltak a rossz gazdasági viszonyok folytán külföldre vándorolni; künn Franciaországban az északi kerület bányáiban, amelyek legtöbbet szenvedtek a háború alatt, a magyar bányamunkások ezrei és ezrei dolgoznak, egészen más életviszonyok közepette, mint amilyen életviszonyok között Magyarországon dolgoznak a bányamunkások, (Kertész Miklós: Ügy van! 1927-ben láttuk!) Nekem és több képviselőtársamnak alkalmunk volt személyesen meggyőződni arról, hogy a külföldön mennyivel máskép, menynyivel jobban díjazzák a magyar bányamunkásokat, mint idehaza, sőt közvetlenül hallottuk, hogy az ottani szakszervezeti vezetők és képviselők, tehát francia honpolgárok, milyen dicsérő, hangon emlékeztek meg a magyar bányamunkások teljesítményéről, (szakképzettségéről és egyéb képességeiről. Tehát ugyanakkor, amikor az összes külföldi munkások között — mert ott, abban az időben, azt hiszem, minden nemzet munkásai dolgoztak: lengyelek, olaszok, marokkóiak, mindenféle nemzetiségűek — a magyar munkást találták a legkiválóbbnak, a legszakképzettebbnek, (ErődiHarrach Tihamér: Az egész világon így van!) és a legveszélyesebb helyekre a magyar munkásokat tették, akkor éppen ezeket a magyar munkásokat, akiket külföldön ilyen becsben tartanak, nem becsülik meg itthon. Amikor külföldön elbocsátottak sok idegen nemzetiségű munkást... (Zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. Peyer Károly: . . . lengyeleket, felsőmagyarországiakat, az ú. n. liptákokat, akkor ezeket a magyar munkásokat nem bocsátották el, mert használni tudták őket szakmájukban, viszont idehaza azt látjuk, hogy ezeket a munkásokat egyáltalán nem becsülik meg, hanem teljesen kiszolgáltatják őket a bányakapitalizmusnak, (Propper Sándor: Ügy van!) amely az ott berendezett rendőri és csendőri uralomra való támaszkodásával, nemcsak a munkás munkaereje felett, hanem még a lelke felett is őrködik. Befolyást akar gyakorolni a bányakapitalizmus ezekre a munkásokra és nemcsak a munkateljesítményüket nézi, hanem még^ politikai meggyőződésükkel is foglalkozik és befolyásolja őket szervezkedésükben, politikai állásfoglalásukban. Ennek a következménye az, hogy az öt bányakerület kormánypárti, vagy kereszténypárti képviselőt választott. Hogy hogyan, történt ez, arról sokat tudnának beszélni a tatabányai, az ózdi és a többi bányakerületek munkásai, akiknek lakásán a választás előtt való este megjelent a felvigyázó és megmondta: ha pedig holnap nem kormánypárti jelöltre szavaz, akkor elsején megkapja a leszámolást és mehet innen. (Propper Sándor: Ez így volt!) Amikor a bányakapitalizmus a kormánynak ilyen politikai szolgálatokat teljesít, akkor a kormány viszont a másik oldalon a bányakapitalizmustól eltűri ezt a lehetetlen bánásmódot a munkásokkal szemben és hagyja, hogy ezeket a munkásokat, akiket a külföldön ilyen értéknek tekintenek, idehaza az utolsó sorba sorozzák be s eltűri azt, hogy ezek az emberek a legnagyobb nyomorban éljenek. A magyar bányamunkások éveken keresztül hetenként két vagy három napot dolgoztak, mert addig, amíg a valutakrízis nem következett be, az ipar összezsugorodása következtében a magyar bányák termékeiket nem tudták elhelyezni. Ezért dolgoztak a magyar bányamunkások éveken keresztül 2—3 napot hetenK15PVISELÖHÁZI HÍAPLO XI. ülése 1932 november 17-én, csütörtökön. 381 ként, a vájár 5 pengő 50 fillér, az átlagmunkás 3 pengős keresetével, amit úgy kell érteni, hogy a külszíni munkások két pengővel vagy két pengőnél valami pár fillérrel magasabb illetménnyel mentek haza. Hetenként kerestek tehát 10 pengőt, havonként 40 pengőt, ami nem marad meg tisztán, mert ebből adó, betegsegélyezés és egyéb járulék cimén levonások eszközöltettek. Senki sem kérdezte meg, sem a hatóság, sem a kormány, hogy ez a sokezer becsületes magyar ember hogyan tud megélni éveken keresztül ebből a 40 pengős havi keresetből. A legnagyobb nyomor volt ezeken a telepeken és még ma sem javult ez a helyzet. Ezt a nyomort használta fel a bányakapitalizmus arra, hogy megváltoztassa a munkaidőt és pedig olyanformán, hogy azt mondotta : nem a ki- és beszállási idő beszámításával rendelem el a munkaidőt, hanem a tiszta munkaidő nyolc óra s a ki- és beszállást egyáltalában nem veszem figyelembe; úgyhogy ma Magyarországon a munkaidő a magyar szénbányászatban tényleg 9 óra és néni 8 óra, (Kabók Lajos: Legalább is!) szemben azzal, amit itt a pénzügyminiszter úr jelentésében mond, hogy a munkaidő átlagban nyolc óra. Nem nyolc, hanem kilenc óra tehát a munkaidő. Ezen a kilenc órán keresik a munkások ezt a bért. De rá kell mutatnom arra is, hogy éppen ez a nyomorúság, ez az egészen rendkívüli állapot mit termelt ki egyes borsodi bányákban, ott a munkások tudták, hogy hetenként csak két napot dolgoznak és minden darab munka, amelyet elvégeznek, akkordban végeztetik el, nincs a bér garantálva, hanem ha egy munkás kiszed egy talpfát, kap egy meghatározott bért, vagy ha például felállít egy ácsolatot, azért kap bért. En a kereskedelemügyi miniszter úrnak rendelkezésére bocsátottam az adatokat, összeállítva a békebeli és a mai adatokat, amelyekből kitűnik az, hogy mennyivel alacsonyabbak ma a szakmánybérek, mint voltak a háború előtti időben, amit bizonyít az, hogy ma a munkásnak ezért a bérért — mint a statisztikai számok is mutatják — mennyivel többet kell teljesítenie, mint teljesített a háború előtt. Mondom, a munkaadók ezt a nyomort használták ki arra, hogy a munkaidőt meghosszabbítsák és nem egy helyen történt meg, hogy a munkások miután csak két órát dolgoztak, lopva, titokban bementek reggel 6 óra előtt a bányába, hogy négy óra előtt kíréseljenek egy területet és hat órára robbantsanak és szállítsanak; mivel csak két napig tudtak dolgozni, akkor is akkordban, tehát annyit igyekeztek két nap alatt dolgozni, hogy ebből a keresetből családjukat valamiképpen fenn tudják tartani. Ez is újabb pluszjövedelmet jelentett a vállalatoknak és ezt a vállalatok eltűrték és elnézték. Miért? Azért, mert az a munkás, aki a szén szállítását végzi, napszámbérrel van foglalkoztatva és tiszta nyereség, ha annak a munkásnak száz métermázsa helyett 120—150 vagy 200-at kell szállítania, mert azért egyetlen egy munkással sem fognak többet beállítani sem a csúzdára, sem egyéb szállítási berendezéseken. Mindez tehát azt bizonyítja, hogy itt nem olyan előterjesztést kellett volna tenni, hogy a mai állapot maradjon meg és ráfogni, hogy nyolc óra a munkaidő, — holott nem nyolc óra, de tényleg kilenc óra, — hanem meg kellett volna mondani, ihogy: én igenis, a 7 és % órát elfogadom. A magyar szénbányászat hely54