Képviselőházi napló, 1931. XI. kötet • 1932. augusztus 12. - 1931. november 29.

Ülésnapok - 1931-128

374 Az országgyűlés képviselőházának 128 legtöbb rendelkezésével tulajdonképpen összhangban vannak és csak az egyezménynek jelentéktelenebb, kisebb része az, amelyet büntetőtörvénykönyvünkön keresztül kell vezetni. Erre a kisebb részre vonatkoznak a javaslatnak 3—7. szakaszai; ezekben a szakaszokban vannak azok a rendelkezések, amelyek tekintetében az egyezmény hazai büntető törvénykönyvünk rendelkezéseivel nincs kontaktusban és ezért a javaslatnak ezeket a szakaszait megfelelőképpen keresztül kell vezetni büntetőtörvénykönyvünkön. T. Ház! Az egyezmény lényeges rendelkezéseit leszek bátor most ismertetni. Ezek közé a lényeges rendelkezések közé tartozik az a rendelkezés, amely megállapítja, mit értünk pénz szó alatt. (Györki Imre: Már nem is tudjuk, mi a pénz! Törvényben kell megmondani, mit értünk pénz alatt!) A pénz szót nem minden nemzet büntetőjogi szabályai , definiálják egységesen, ezért kellett egységesen rendezni az egyezményben. Az egyezmény 2. cikke szerint pénz szó alatt: törvény alapján forgalomban lévő papírpénzt — ideértve a bankjegyeket — és fémpénzt kell érteni. A 3. cikk kimondja, melyek azok a cselekmények, amelyeket közönséges bűncselekményekként kell büntetni. Ezek a következők: 1. Pénz készítésére vagy megváltoztatására irányuló mindenféle csalárd cselekmény, bárminő eszköz szolgál is az eredmény elérésére; 2. hamispénznek csalárd módon forgalomba hozása; 3. azok a cselekmények, amelyek^ hamispénznek forgalomba hozását, az^ országba behozását, átvételét vagy megszerzését célozzák, tudva azt, hogy az hamis; 4. ezeknek a bűncselekményeknek kísérlete és a szándékos részesség; 5. azok a csalárd cselekmények, amelyek olyan eszközök vagy más tárgyak készítésére, átvételére vagy megszerzésére irányulnak, amelyek természetüknél fogva alkalmasak hamispénz készítésére, vagy pénz megváltoztatására. — A3, cikknek 5. pontja az, amelyet büntetőtörvénykönyvünkön keresztül kell vezetni, mert itt bizonyos hiány vagy ellentét van az egyezmény és eddigi büntetőjogi rendelkezéseink között. Az egyezmény 4. cikke kimondja, hogy minden egyes cselekményt, ha különböző országokban követték el, külön bűncselekménynek kell tekinteni. Az 5. cikk arról rendelkezik, hogy a bűncselekmények között büntetés szempontjából nem szabad különbséget tenni aszerint, hogy hazai vagy külföldi pénzről van-e szó; ezt a rendelkezést nem lehet törvényben vagy egyezményben megkívánt viszonosságtól függővé tenni. A 6. cikk a visszaesés elvének alkalmazását mondja ki és saját törvényeikben megszabott feltételek mellett elismeri, az ilyen visszaesés megállapításának oka gyanánt a 3. cikkben megállapított cselekmények valamelyike miatt hozott külföldi ítéleteket. ; Az egyezménynek különösen azok a fontos rendelkezései, amelyek a kiadatásra vonatkoznak. A 8. cikk azt mondja, hogy (olvassa); «Az olyan államokban, amelyek nem ismerik el a belföldiek kiadatásának elvét, azokat az állampolgáraikat, akik a 3. cikkben meghatározott valamely cselekménynek külföldön elkövetése után hazájuk területére visszatérnek, ugyanúgy kell büntetni, mintha a cselekményt hazájukban követték volna el, még abban az esetben is, ha a terhelt államülése 1932 november 17-én, csütörtökön. polgárságát a bűncselekmény elkövetése után szerezte meg.» A 9. cikk pedig a következőképpen rendelkezik (olvassa): «Azokat a külföldieket, akik a 3. cikkben meghatározott cselekményt külföldön követték el és olyan ország területén tartózkodnak, amelynek belső törvényei általános szabályként állítják fel a külföldön elkövetett bűncselekmények üldözésének elvét, ugyanolyan módon kell büntetni, mintha a cselekményt ennek az országnak a területén követték volna el. A bűnvádi üldözés csak abban az esetben kötelező, ha a kiadatást kérték, de a megkeresett ország a terhetet a bűncselekménnyel összefüggésben nem álló okból nem adhatja ki.» Azután az egyezménynek a 12. cikke az, amely novum, egészen új rendelkezés. Ez a cikk kimondja (olvassa): «Pénzhamisítási ügyekben a nyomozást minden országban a központi hivatal irányítja, a hazai törvényekben megszabott keretek között.» A javaslat indokolása szerint ezt a központi hivatalt nálunk a főkapitányságnak egyik osztálya fogja pótolni, illetőleg ezt fogják kinevezni ilyen központi hivatallá, központi szervvé. Az egyezmény további rendelkezései arra vonatkozólag tartalmaznak intézkedéseket, hogy meg kell könnyíteni a kiadatást és általában a pénzhamisítás bűncselekményének kinyomozása, üldözése tekintetében az egyes nemzetek érintkezését és ezért ez a központi hivatal közvetlen érintkezést tart fenn a különböző államok hasonló bűnügyi szerveivel. (Olvassa): «Mindegyik központi hivatal köteles — az általa célszerűnek ítélt keretben — I megküldeni más országok központi hivatalainak a saját országa pénzei értéktelenített hiteles példányainak gyűjteményét. Ugyanolyan keretben rendszeresen értesítenie kell a külföldi központi hivatalokat minden szükséges felvilágosítás közlésével először a saját országában bekövetkezett új pénzkibocsátásokról, másodszor a pénzbevonásokról és arról az időpontról, amikor valamely pénz forgalomképessége megszűnik. Mindegyik központi hivatal köteles — kivéve a tisztán helyi érdekű eseteket — a külföldi központi hivatalokkal az általa célszerűnek ítélt keretben közölni^ 1. Hamis^ pénz felfedezését. 2. Pénzhamisítók nyomozását, üldözését, letartóztatását, elitélését és kiutasítását és 3. A készítés felfedezésének rszleteit, annak megjelölésével, hogy e felfedezések során sikerült-e forgalomba hozott minden hamisítványt lefoglalni.» Azután a 15. cikk kimondja, hogy (olvassa): «A pénzhamisítás megelőzése és elnyomása terén a nemzetközi közvetlen együttműködés biztosítása, tökéletesbítése és fejlesztése végett a Magas Szerződő Felek központi hivatalainak képviselői kötelesek időnkint értekezletet tartani a kibocsátó intézetek és érdekelt központig hatóságok képviselőinek részvételével. Ilyen értekezletnek tárgya lehet majd az adatszolgáltató nemzetközi központi hivatal megszervezése és ellenőrzése.» A 16. cikk rendelkezik abban a tekintetben, hogy a megkereséseknek és azok továbbításának miképpen kell történniök. Kimondja ez a cikk, — nem akarom egész részletesen ismertetni, mert felesleges — hogy az igazság szolgáltatási szervek közvetlen érintkezésével, esetleg a központi hivatalok közvetítésével kelj a nemzetnek egymással érintkezniük. Ez tulajdonképpen az egyezménynek a lényege.