Képviselőházi napló, 1931. XI. kötet • 1932. augusztus 12. - 1931. november 29.

Ülésnapok - 1931-126

316 Az országgyűlés képviselőházának 126. ülése 1932 november 11-én, pénteken. hogy elnyomja a munkásokat és ezt a hivatását teljesíti (Az elnöki széket Bessenyey Zénó foglalja el.) Lényegében tehát a mostani rendszer teljesen a Károlyi-rezsim alapján átlva, attól csak abban különbözik, hogy bizonyos testvéries es nemzeti szólamokat hangoztat, ellenben ugy a szociális biztosítás terén, mint a munkanélküli segély terén ugyanolyan retrográd, mint a másik rendszer volt. Annak idején, amidón .Nemetországban a híres császári üzenet elhangzott a szociális biztosításról, mikor maga a német császár mondta a kivételes törvényekre hivatkozva, hogy a munkások helyzetén javítani keil, ha az állam rendjét biztosítani akarjuk, akkor a mi német elvtársaink azt mondták: mézeskalácsot és korbácsot adnak nekünk; a mézeskalácsot megvetjük, a korbácsot pedig szét fogjuk törni. Mi is azt mondjuk: amíg ez a rendszer van, addig szó sem lehet arról, hogy az ország, a nemzet, a munkásság — ami lényegében egy — helyzetén javítsanak. Igenis, ha javítani akarnak, szét kell törni azokat a láncokat, amelyek most nem munkásokat, hanem az egész országot elnyomják. Ëz a bilincs pedig az a választójog, amely meggátolja az igazi népakarat megnyilvánulását. A memorandum az általános, egyenlő és titkos választójogot követeli, követeli a leg

: szélesebb demokráciát, a régi közigazgatási szellem elűzését, minden vonalon a demokrácia alkalmazását az ország érdekében, a nép érdekében* Kérem, hogy ezt a kérvényt, amely itt áll a Ház előtt, azzal adják át a kormánynak, hogy szívlelje meg az ország és a nép érdekében mindazt, ami ebben a memorandumban van. (Éelyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Takách Géza jegyző: Meskó Zoltán! Meskó Zoltán: T. Ház! Akkor, amikor munkássérelmekről van szó, nem szabad ezeket a sérelmeket a párt szemüvegén át nézni, inert minden tisztességes, becsületes kormányzásnak kötelessége ezeket a sérelmeket, amenynyiben tényleg fennállanak, sürgősen orvosolni. t '• Részletesen nem kívánok a memorandumban foglaltakkal foglalkozni, mégis egy pár kérdésről kell megemlékeznem. Az igen t. miniszterelnök úr már itteni bemutatkozása előtt is kijelentette, hogy a munkásság felé segítőkezet, békejobbot nyújt s a munkást testvérnek tekinti. Nagyon helyesnek tartom ezt a kijelentését. Igenis, ebben az országban nem szabad különbségnek lennie eimjber és ember között; minden tisztességes, becsületes szegény embert, mentől szegényebb, mentől elhagyatottabb, mentől jobban támaszra szorul, annál inkább fel kell karolni s azt az álláspontot kell képviselnünk nekünk, akik a polgári frontot védjük, bármely oldalon ülünk is, hogy minden proletárból tisztességes polgárt kell nevelni. T. Képviselőház! A legnagyobb sérelem, amely általános sérelem: a munkanélküliség, a kenyérnélküliség sérelme. Itt Budapesten, de különösen az elhanyagolt vidéken azt látjuk, hogy a mezőgazdasági munkások tízezrei munka nélkül vannak és hogy szomorú tél előtt állunk. Sajnos, a múltban nem igen törődtek a mezőgazdasági imunkíásísággal, éppúgy, mint annakidején az akkori társadalmi osztályok s a régi polgári rend keveset törődött az ipari munkássággal. Mi azután fájlaltuk, kifogásoltuk, hogy az ipari munkásság nemzetközivé lett, hogy a szociáldemokraták karjaiba, szociáldemokrata nemzetközi vezetés alá került. De valljuk be egészen őszintén és nyíltan: ebben nagy részünk nekünk van, mert annakidején évtizedeken át a magyar ipari munkássággal vajmi keveset törődtek az akkori országgyűlések. (Kabók Lajos: Semmit!) Itt van most a mezőgazdasági munkásság kérdése. Én egészen nyíltan és őszintén, "minden kertelés nélkül megmondom: ha a mai társadalom, a mai polgári front idejekorán nem gondoskodik róluk, 'ha nem fordul szeretettel feléjük, ha sérelmeiket nem orvosolja, ez a hatalmas kenyérkereső és verejtékező társadalmi osztály is kicsúszik a kezünkből és könnyen ott láthatjuk őket a szociáldemokraták tábora; ban, ha idejekorán becsületesen és szeretettei nem karoljuk fel az érdekeiket. (Propper Sándor: A borgot nem is veszik be! — Kabók Lajos: Jó volna, ha horogra kerülnének!) T. Képviselőház! Én beszédem kezdetén kikapcsoltam a pártpolitikát. Itt szegény magyar emberek sorsáról, kenyeréről van szó. Amikor tehát ezeknek a szegény magyar testvéreimnek kenyerét sürgetem, nem érdemlek támadást azok részéről sem, akiktől vi'láginézetii különbség választ el. Egyébként a szociális kérdésekben, a szociális követelmények teljesítésében természetesen sok tekintetben együtt kell, hogy haladjunk. (Helyeslés a szélsőbaloldalon. — Propper Sándor! Jó, fussunk versenyt!) T. Képviselőház! Amikor az ember járja a vidéket, látja, hogy a mezőgazdasági munkások — nem most, télvíz idején, nyáron is, hiszen az idén tmiár nem kaptak elegendő munkát — nem bírták a télirevalót megkeresni; látja, hogy az uradalmak kénytelenek voltak a munkásokat elbocsátani, mert a munkásokat nem bírták ma már úgy fizetni, ahogy fizetni kellene őket és ugyanakkor látja, hogy ezek teljesen lerongyolódtak és teljesen magukra vannak hagyatva. Én már annakidején követeltem az egyenlő elbánást a miunkás és munkás között. Azt mondottam, hogy ha az államnak van bizonyos összege munkásjóléti intézményeikre, akkor ezt az összeget igazságosan és becsületesen fel kell oszlatni. Ha van egy millió erre a célra, azt arányosan kell megosztani az ipari és a mezőgazdasági munkásság között, mert nem lehet a munkásság között sem másodrangú munkásokká degradálni a mezőgazdasági munkásokat. Hiszen

1 tudjuk, hogy ők végzik a világ legnehezebb munkáját. (Ügy van! a szélsőbaloldalon,) A mai állapot az, hogy az egyik oldalon nagyon helyesen s talán még ma nem abban a anértékben, ahogy kellene, de bizonyos tekintetben gondoskodom a megbetegedett munkásról, szanatóriumba, kórházba küldöm, fogat csináltatok neki, tüdlőbeteggondozóba küldöm, szóval a testi épségét igyekszem helyreállítani, ami bizonyos tekintetben önző kapitalista érdek isj hogy megint munkaképes, egészséges munkás legyen. Valljuk be egész őszintén, hogy nemcsak a jószív, hanem az érdek is megszólal a társadalom részéről. De amikor azt látom, hogy az egyik oldalon megteszem azt, amit a mai szűk keretek között a szegény, lerongyolt Magyarország megtehet, akkor kifogásolno'm- kell — kifogásoltam mindig és kifogásolni fogom a jövőben is — azt a lehetetlen