Képviselőházi napló, 1931. XI. kötet • 1932. augusztus 12. - 1931. november 29.
Ülésnapok - 1931-116
Az országgyűlés képviselőházának 116. jlilllJiM kőzni sem tud, hogy mibe kerülhet, ha valaki rendel. (Felkiáltások balfelől: Hat pengőért exportálják!) Az elemi csapás által sújtott vidékek természetesen a kármegállapító törvény értelmében bizonyos adókedvezményben részesülnek, azonban ez elemi csapás országos volt. Kérdezem tisztelettel innen a kormányt, vájjon helyesli-e azt a szellemet, amely Pest vármegye alispánjának abból a rendeletéből világlik elő, melyben kijelentette, hogy megfelelőnek tartja a helyzetet s hogy kíméletlenül hajtsanak be minden adókövetelést és ne törődjenek azzal, ha földönfutókká válnak is a gazdák. (Zaj-) T. Ház! Nekem az a véleményem, hogy az államháztartás kérdése fontos kérdés. Talán fontos kérdés sokaknak az is, hogy a peresített ügyekből költségeket számíthassanak fel a maguk számlája javára, de a legelsőrendű nemzeti érdek az, hogy a termelés folytonossága és biztonsága biztosíttassék. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) T. Ház! Még egyszer szükségesnek tartom innen hangsúlyozni, hogy az országos elemi csapás következtében sokkal súlyosabb télnek megyünk elébe, mint amilyen volt az elmúlt tél, pedig emlékezzünk arra, hogy a múlt év folyamán is a kisebb falvakban az aratómunkások és mezőgazdasági cselédek gyermekei kényszerűségből lopkodták a takarmányozásra szánt olajpogácsát és azokat rágcsálták, kényszerültek megdézsmálni az állati takarmányozásra szánt répa prizmáit, hogy a répa főtt levéből tengessék a maguk nyomorúságos életét. Azt hiszem, gazdasági és szociális szempontból elengedhetetlen szükség van a Ház munkájára, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) a földmívelésügyi kormánynak kötelessége gondoskodni róla, hogy az összes gazdaérdekvédelmi szervezetek országos értekezletet tartsanak mielőbb a szükséges és kényszerű intézkedések tisztázására, de szükséges az is, hogy a parlament együtt maradjon, mert a búzatermés katasztrófája a maga arányaiban nemzeti szerencsétlenséget jelent, és egy nemzeti szerencsétlenség idején az ország lelkiismerete, a parlament, nem alhatik. (Ügy van! Ügy van! — Helyeslés és taps a baloldalon.) Elnök: Szólásjoga többé senkinek nincs. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e Eckhardt Tibor képviselő úr napirendi indítványát elfogadni, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Akik az indítványt elfogadják, szíveskedjenek felállni. (Megtörténik.) Kisebbség. (Felkiáltások a baloldalon: Ellenpróbát kérünk!) Akik nem fogadják el, méltóztassanak felállni. (Megtörténik.) Többség. Ennek következtében a Ház legközelebbi ülését folyó évi október hó 26-án délelőtt 10 órakor tartja, azzal a napirenddel, amelyet annakidején a Ház megállapított. (Felkiáltások a báloldalon: Összehívjuk megint a Házat!) Péntek Pál képviselő úr személyes kérdésben kíván felszólalni. Péntek Pál: T. Képviselőház! Weltner Jakab t. képviselőtársam beszéde alatt én közbeszólottam. A túlsó oldalról Malasits és Esztergályos képviselőtársaim azt vágták vissza, hogy én idehaza sem voltam és nem tudom, mi történt a kommün alatt. Ebben nekik száz százalékig igazuk van, mert amikor a kommün Hitelesítették : Nánássu Andor s. k. ülése 1932. augusztus 12-én, pénteken. 23 kegyetlenül dühöngött Magyarországban, én Oroszországban élveztem a kommün hasonló dühöngéseit. (Jánossy Gábor: Hét évig orosz fogságban raboskodott! Teljes hét évig! — Esztergályos János: Akkor hogyan meri mondani, hogy mi akasztottunk!) En teljes hét esztendőt töltöttem orosz fogságban, ebből három esztendőt a kommün uralma alatt. En közbeszólásommal nem azt mondottam, hogy a szociáldemokratapárt itthon hányat akasztatott fel. Ez távol áll tőlem és nem a szociáldemokratapárt jelenlevő tagjai voltak azok, akik mint uralmon levők, a kommün uralma alatt az akasztásokat végezték, én csak Weltner Jakab képviselőtársam beszédére szóltam közbe. ö úgy állította be ezt a dolgot és azt mondotta, felsorolva az akasztások listáját, hogy talán az, egységespárt és a mostani kormányzat a hóhérja ezeknek az akasztásoknak. En akkor közbekiáltottam, hogy olvassa fel azoknak a listáját, akiket a kommün alatt akasztottak fel. (Peyer Károly: Nem azt mondta.) Nem vagyok és sohasem voltam az az ember, aki általánosítani szokott. Ha nekem valakivel bajom van, én azt nyíltan megmondom mindenkinek a szemébe s egyáltalában sohasem szoktam általánosító nyilatkozatokat tenni, különösen a szociáldemokratapárttal szemben. Innen-onnan hat éve vagyok a Képviselőház tagja, és nagyon jól tapasztalhatta a szociáldemokratapárt azt, hogy sohasem volt támadó szándékom, sem most, sem máskor. Végtelenül fáj nekem az a durva hang, amelyet velem szemben alkalmaztak, annak ellenére, hogy közbeszólásomat nem rájuk értettem és nem velük szemben használtam. Elnök: Bemutatom a .t. Háznak a miniszterelnök úr értesítését, amelyben tudatja, hogy folyó évi augusztus hó 20-án, Szent Istvánnak, Magyarország első apostoli királyának emlékünnepe a múlt hagyományaihoz híven az idén is országos keretekben fog megünnepeltetni. Az egyházi szertartás folyó évi augusztus hó 20-án reggel 8 óra 15 perckor veszi kezdetét a várplébánia templomban. Az ünnepségen a Ház képviseletében a Ház elnöke vesz részt, a képviselő urakat pedig felkérem, hogy úgy az egyházi szertartáson, mint az azt követő ünnepi körmeneten minél számosabban résztvenni szíveskedjenek. A bejelentést a Ház tudomásul veszi. Bemutatom a t. Háznak a IV. Károly király tihanyi országos emlékbizottság meghívóját, amellyel Tihanyban, folyó évi augusztus hó 15-én a megboldogult IV. Károly apostoli királyunk emlékére rendezendő országos ünnepélyre a Ház tagjait meghívja. Az ünnepélyen a Ház képviseletében személyesen fogok résztvenni. A bejelentést a Ház tudomásul veszi. Hátra van még a mai ülés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesítése. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a mai ülés jegyzőkönyvét felolvasni. Pakots József jegyző (felolvassa az ülés jegyzőkönyvét) • Elnök: Van-e valakinek észrevétele a most felolvasott jegyzőkönyv ellen? (Nines!) Ha nincs, a jegyzőkönyvet hitelesítettnek jelentem ki és az ülést bezárom. (Az ülés végződik délután 1 óra 22 perckor.) Kiss István s. k. naplóbiráló-bizottsági tagok.