Képviselőházi napló, 1931. XI. kötet • 1932. augusztus 12. - 1931. november 29.

Ülésnapok - 1931-126

Az országgyűlés képviselőházának 126. maga javaslatát, azután kénytelen — cs természetesen ez a helyes eljárás — a Háznak tiszta képet adni arról, hogy mi kerül tárgyalásra. Mert bármennyire megbízunk is esetleg az illető bizottság munkájában és véleményében, mégis jobban szeretünk a magunk meggyőződése után menni ésúgy dönteni egy-egy kérdésben, ha azt a szóbanforgó tárgyat ismerjük. Különösen ezeknél a kérdéseknél fontos ez Itt egy-egy törvényhatóságnak, sőt bizonyos kérdésekben több törvényhatóságnak kérelme kerül a Ház elé. Egészen bizonyos, — hiszen tudjuk ennek módját, tudjuk előzményeit — hogy hosszú tárgyalások, hosszú megfontolások előzik meg az ilyen kérelmeket a törvényhatóságban, attól az időtől kezdve, amikor a kérvény megfogalmazásának szüksége felmerül, egészen addig, amíg a törvényhatóságban az a kérelem tárgyalás alá kerül és onnét felkerül a Képviselőházhoz. Ez a könnyed elintézés tehát legalább is annyit jelent, hogy a törvényhatóságnak ezt a fontos munüasságát alu posan lebecsüli maga az ország törvényhozása. Hódmezővásárhelynek ebben a kérvényében, amelyet most szintén egészen könnyöd gesztussal a belügyminiszter úrnak akarunk kiadni, a n betegápolásról és gyermekvédelmi kérdésekről van szó. (Mozgás a jobboldalon. — Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Kéthly Anna: Az utóbbi időkben egyre többet beszélünk és még többet kellene beszélnünk ajmagyar falu-egészségvédelméről. Ha a miagyar falun ma valaki megbetegszik, főleg pedig, ha sebészi beavatkozást kívánó megbetegedésről van szó, akkor hozzátartozói kénytelenek betegüket vagy otthon elpusztulni hagyni, vagy pedig, ha beviszik a városba a kórházba, előre le kell szurkolniuk azt a pénzt, amelybe a kezelés kerül, mert ha ezt nem tudják megtenni, vagy nem veszik fel a beteget a kórházba vagy pedig — ami még súlyosabb — a kórházi ápolási költséggel megterhelik azt a parányi kis viskójukat, amely nemcsak annak a betegnek, hanem az egész családnak is ad hajlékot. Az utóbbi néhány évtized bizonyos mértékben előrehaladást jelentett a magyar falu kórháziszonyával szemben. (Mozgás a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek! Kéthly Anna: A városi és főleg a klinikai gyógyítás, a kórházak a magyar parasztot, a magyar falu népét is felrázták és elvonták a kuruzslóktól. Az a rendelet, amelynek ügyében most Hódmezővásárhely törvényhatósági város felírt a Képviselőházhoz, egyenesen visszalöki az embereket a kuruzslók tarjaiba, mert ez a rendelet egyenesen visszaállítja azt a bl zonyos kórháziszonyt; más okból ugyan, mint eddig, nem azért, mintha a magyar paraszt félne a kórháztól, hanem azért, mert fél attól, hogy a kórházi ápolási díj következtében kihúzzák lába alól a talajt. Az új gyakorlat a kórházi ápolás terén most legtöbbször az, hogy egy egészen parányi földes

% zsupfedeles, vályogból készült kunyhóra rátábláznak három-négyszáz pengő kórházi költséget. Számtalan esetet tudok erre. Hiszen azt hiszem, valamennyi képviselőtársunkhoz jönnek ezekkel a kérésekkel, hogy a kórházi ápolási díjnak a házra való rátáblázását mellőzzék, illetőleg hogy e betáblázás alól felmentést kapjanak. Legtöbbször nem is ér annyit az a ház. amennyit kórházi ápolási költség címén rátábláznak; de még ha többet is érne, akkor is egyetlen családtagnak esetleges megyése 1932 november ll-en, pénteken. 299 gyógyulása, amennyibe az a kóházi ápolás kerül, nem éri meg ezeknek a szerencsétleneknek azt, hogy a többi ennek következtében földönfutóvá váljék. Ez igen kegyetlen álláspont, de érthető, ahol például 6—8 családtag van. Ha ez egyik megbetegszik, annak az egynek a meggyógyítása érdekében nem tudják, de nem is lehet feláldozni fejük felől a hajlékot. Kaptunk még az előző népjóléti miniszter úrtól ígéretet arra vonatkozólag, hogy ezeket a betáblázott kórházi költségeket nem fogják végrehajtani, illetőleg nem fogják fejük felett elárvereztetni azt a kis hajlékot. De ez nem elég. mert állandóan a fejük felett lebeg annak lehetősége, hogy jön egy kevésibbé megértő miniszter és elárverezteti hajlékukat. Mi ennek a következménye? Aki végigmegy ma a magyar falun, az igen sok családban talál köz- és önveszélyes őrülteket, akiket nem visz el a család és nem mer átadni az állami kórházaknak vagy az állami intézeteknek ápo

: lás céljából, mert ennek az a következménye, hogy elveszti egyetlen vagyonát, már amenynyiben vagyonnak nevezhető az a földes ház. Látunk családokat százával és ezrével, amelyekben 6—8 családtag között az egyik súlyosan fertőző, nyilt tuberkulózisban szenved. Nem merik elvinni, nem merik kérelmezni azt, hogy ezt a szerencsétlent kiemeljék a többi közül és ezzel megelőzzék a többinek megfertőzését, mert a beteg ápolásának költségei rátábláztatnak a Házra. Hogyan akarjuk megoldani a magyar falu egészségügyét ilyen drákói intézkedésekkel! Nem elég az az összeg, amelyben annak idején a magyar városok, a magyar kórházak megállapodtak Ernszt miniszter úrral, mert ennek az a következménye, hogy redukálták a kórházi ágyakat. Csongrádon például pálinkafőzővé alakították át a helybeli kórházat. Következménye ennek az is, hogy a vidéki kórházak felküldik betegeiket Budapestre, — fertőző betegeiket is, — és ezekkel a fertőző betegekkel, akiket kocsikon szállítanak, keresztülhajtanak a faluk egész során, tehát nemcsak azt az egy családot fertőzik meg, hanem a falvakat is, amelyeken kénytelenek keresztüljönni, amikor betegeiket Budapestre felszállítják. Következménye ennek a drákói rendeletnek az is, hogy amikor felhoznak a faluról betegeket Budapestre, leültetik őket a keleti pályaudvar lépcsőjére és akkor telefonálgatnak a mentőkért; ott hagyják a fertőző betegeket, a köz- és önveszélyes őrülteket, tehát mindazokat, akikkel é rendelet következtében odahaza semmit nem tudnak csinálni. Budapest székesfőváros például kénytelen erre a célra tíz új tisztiorvosi állást beállítani, hogy a faluról Budapestre özönlő betegeket el tudja látni, hogy azt a borzasztó egészségügyi ártalmat, amit ez jelent, valamiképpen le lehessen győzni. Én tehát a kérvényi bizottság javaslatát csak azzal a hozzáadással tudnám elfogadni, hogy sürgős intézkedés végett adatik ki a miniszterelnök és a belügyminiszter uraknak. A mai állapot, ahogy ma van ennek a rendeletnek a következtében, csak arra jó, hogy a falusi nincstelen pusztulni hagyja otthon a maga betegét. Nehéz munkát végző falusi nők igen sokszor olyan nehéz szülés előtt állnak, amelyet odahaza nem tud levezetni az a primitív falusi bába, hanem be kellene vinni az illetőket a legközelebbi vá-