Képviselőházi napló, 1932. X. kötet • 1932. június 14. - 1931. július 05.

Ülésnapok - 1931-106

74 Az országgyűlés képviselőházának 106. ülése 1932 június 17-én, pénteken. amelyhez az országgyűlés illetékes Háza előzetesten hozzájárult, továbbá a nemzetközi bíráskodásban vagy más nemzetközi tárgyalásokban részvételre kapott megbízás, ha annak éllátásáért a költségmegtérítésen és a szokásos napidíjon felül más javadalmazás nem jár.» (Bródy Ernő: Kitől kapott megbízást'?) Ki kell jelentenem, hogy igenis ezt a legnagyobb ösiszeférhetlenségnek tartom. Nem láitom át, hogy ne volna elég ügyvéd, vagy ne volna elég olyan kitűnő, ékesszóló, kiváló emberünk, aki a külföldön a Házon kívül ne képviselhetné kellően a jogot. Mert mit jelent ez itt tulaj dlonképpen? Ez azt jelenti, hogy utólag akarnak legalizálni a múltban kapott olyan megbízást, amelyet egy képviselőtársunk kapott, hogy odakinn Hágában képviselhesse az optánsügyet. (Túri Béla: Apponyi!) Az megint más lapra tartozik. Ez a rendelkezés igen tág keret és nincs megállapítva precízen, hogy mit foglal magában. Mert azt mondja ennek a harmadik bekiezdésneik utolsó része, hogy «... kapott megbízás, ha annak ellátásáért a költségmegtérítésen, a szokásos napidíjon felül más javadalmazás nem jár.» Ez a megállapítás, hogy a szokásos költségeken, illetve a költségek megtérítésén felül, igen tág és labilis meghatározás. Mert a jelen esetben, ha például ügyvédképviselőről van szó, mi a költség fogalmának megállapí

i

tása

<

! Tudvalevőleg a költség mindenkor a szubsztrátum szerint igazodik, tehát nagyon is megtörténhetik, hogy óriási összegnél, a saubsztrátumra való tekintet miatt olyan költségszámlát kaphat az ország a nyakába, amely nem egyeztethető Össze a mai gazdasági viszonyokkal. (Gr. Hunyady Ferenc: Azt kell bevenni, hogy készkiadás!) Igenis, az a határozott kérésem tehát, amit gr. Hunyady t. képviselőtársunk mond, hogy a «költségeinek» szót hagyjuk ki ebből a szakaszból és helyette a «ké'szkiadásainiaik megtérítése» kifejezést helyezzük be. Mert ez a mostani szöveg tág lehetőséget nyújt arra, hogy az ügyvédiképviselő esetleges expenznótái leszámítolásánál félreértés vagy pedig olyan magyarázat keletkezhetik, amely semmi esetre sem lehet intenciója ennek a törvényjavaslatnak. Nagyon, sőt minden tekintetben helyeselhető a 8. § második bekezdése, amely szerint összeférhetlenségbe kerül az országgyűlésnek az a tagja, aki az országgyűlésen olyan ügyben szólal fel, amelyben anyagilag érdekelve van. Sajnos, a múltban, sőt közelmúltban láttuk, hogy igenis az országgyűlésnek volt olyan tagja, aki olyan ügyben szólalt fel, amelyben anyagilag érdekelve volt. Igenis kérem azonban, hogy a törvény mondja ki, minthogy a Képviselőház nincs mindig együtt és van egy 33-as bizottság is, hogy mindazok, akik anyagilag érdekelve vannak, a 33-as bizottságban se szólalhassanak fel, mert méltóztatik nagyon jól emlékezni, hogy éppen annál a bizonyos szeszkérdésnél igenis az érdekelt volt az, aki a legvehemensebben szállott síkra saját érdekeinek megvédéséért. Ha volt valaha immoralitás és volt valaha összeférhetlenség, akkor ez a legnagyobb összeférhetlenség és ezért tisztelettel kérem a jelen nem levő miniszter urat, hogy igenis ezt a szakaszt terjessze ki a bizottságokra, mert nagyon jól tudjuk, hogy nem mindenkor a plénumban és nem mindenkor a Képviselőház színe előtt dőlnek el ezek a kérdések, hanem magukban a bizottságokban. Ezért tehát az én kérésem az volna, hogy ez úgy módosíttassák: «Nemcsak az országgyűlésen, hanem azoknak bizottságaiban is.» Ha az összeférhetlenségi eseteket sorra figyeljük, akkor meg kell állapítanunk, hogy ez a kérdés távolról sem rendeztetett olyan szigorúan, mint amilyen szigorúan rendezik ezt általában véve más államok összeférhetlenségi törvényei. Az osztrák vagy^ a cseh összeférhetlenségi törvényben nem három hónap a végleges felmentés ideje, hanem 6—12 hónap, sot azokra a személyekre nézve, mint például a főszolgabírákra vagy olyanokra nézve, akik állásuknál fogva erős befolyást gyakorolhatnak a népre, 1—3 esztendeig terjed ez az idő, vagyis ha ezen az időn belül funkciót gyakoroltak abban a kerületben, amelyben fellépni kívánnak, ott nem választhatók. Most az úgynevezett ügyvéd szakaszra kell rámutatnom. Meg kell jegyeznem, hogy a legnagyobb tisztelettel viseltetem az ügyvédi kar összessége iránt és távol áll tőlem az a szándék, hogy a tisztességes és becsületes ügyvédi karral szemben a legkisebb kritikát is gyakoroljam, mert aki ismeri az ő munkásságukat, az nagyon jól tudhatja, hogy az nem kritikát, hanem elismerést érdemel. Dési Géza igen t. képviselő úr azt mondotta, hogy az éperkölcsű ügyvéddel szemben kritikát gyakorolni nem helyes. Ezt én magam is vallom, teljes egészében alá is írom, ne feledjük el azonban, hogy a törvényeket sohasem az éperkölcsűek ellen, sohasem azok ellen hozzuk, akik teljesen tudatában vannak erkölcsi eljárásuknak, hanem éppen azok ellen, akik megfeledkeznek erről vagy olyan vágányra terelik a dolgokat, amelyre terelni egyébként nem volna megengedhető. Dési Géza képviselőtársam nem egészen helyesen mutatott rá a francia törvényekre, amikor azt mondotta, hogy tizenkét ügyvédtagja van a francia kormánynak. Ö ugyanis elfelejtett rámutatni arra, hogy ma már majdnem valamennyi nyugati állam parlamentjében megvan az úgynevezett ügyvédszakasz. Nem tudom, képviselőtársaim közül ki emlékszik rá, hogy 1929-ben, amikor a Gazette du Pranc-nal kapcsolatos botrányos ügyben egy képviselőügyvéd szerepelt, a francia törvényhozás egy éjszaka hozott egy ügyvédszakaszt. Ott tehát igenis szükségét érezték annak, hogy az összeférhetlenségi törvényben levő hézagot pótolják és maga Poincafé is^ a szenátusban mondott beszédét következőképpen kezdte (olvassa): «Az ügyvédi pályán vannak az összeférhetlenségek tekintetében a legcsúnyább visszaélések. Mostanában ^ nagyon sok ügyvéd van, aki fix honoráriumért állandóan intézi valamilyen gazdasági vállalkozás jogi és egyéb vonatkozású ügyeit. Ezt nem kifogásolom; ehhez joga van. Ha azonban valaki képviselő és mandátumának ideje alatt végez ilyen megbízásokat, sőt azokat éppen azért kapja, mert képviselő, ez már egészen más eset, arról joggal mondhatni, hogy az illető képviselő kérjen választóitól erre engedélvt.» Amint tehát látni méltóztatnak, erre igenis szükség volt és minden országban szükség van, hogy az^ ügyvédképviselők ténykedéseit revízió tárgyává tegyük, mert tagadhatatlan, hogy minden vállalkozás, minden gazdasági intézmény a viszonyok elsorvadása folytán mind szorosabb összefüggésbe jut az állammal, lehetetlen tehát, hogy valaki ügyvédi misőségében akaratán kívül is ne ütközzék bele bizonyos pontokba. Igenis, minden tekintetben kívánatosnak és szükségesnek tartom tehát, hogy ez az ügyvédparagrafus valami-