Képviselőházi napló, 1932. X. kötet • 1932. június 14. - 1931. július 05.

Ülésnapok - 1931-115

Az országgyűlés képviselőházának 11 vallom ezt, hiszen tíz év óta a parlamentben sokszor kifejtettem álláspontomat a választójog kérdésében, de aki ismeri a magyar politikai viszonyokat, nagyon jól tudja, hogy ilyen lovasattakkal máról holnapra ezt a szándékot nem tudjuk megoldani. (Farkas István: Mikor lehet? Meddig kell halasztani?) Ami engem felszólalásra késztetett, az Kun Béla t. képviselőtársamnak és barátomnak mai napirendelőtti felszólalása. Az én t. barátom idehozta a felekezeti tanítók javadalmazása körül mutatkozó rettentő anomáliákat. Ebben köztünk nem lehet differencia. Ez tény. Tény az, hogy a tanítók helyi javadalmaikat nem kapják meg, de nemcsak a tanítók, hanem a napokban kaptam ide a parlamentbe egy sürgönyt egy körorvostól, amelyben azt sürgönyözi nekem, hogy négy hónapja nem kap fizetést és ezért anyagilag tönkremegy. t így van ez az orvosoknál, így van a jegyzőknél, így van a községi állatorvosoknál, minden községi alkalmazottnál. így van az alsópapságnál is. Ezek a községi, illetve felekezeti alkalmazottak csak azt a részét kapják meg fizetésüknek, amely államsegély, a helyi javadalmakat nem tudják behajtani. Amiért én ellene mondottam t. képviselőtársamnak, annak oka a következő volt. Képviselőtársam célzást tett egy javaslatra, amely mint megoldási módozat egy privát ember kezdeményezéséből merült fel, aki saját inicia-. tívájából azt indítványozta az ő elgondolása szerint, hogy, mert jobb, ha legalább 80%-át javadalmazásának megkapja mindenki, mint hogy vannak kategóriák, akik semmit sem kapnak és vannak, akik 100%-ig megkapják, tehát 80%-át garantálja az állam a mostani fizetésnek. Én azért szóltam közbe, mert képviselőtársam ezt úgy állította oda, mint a kormány javaslatát. Ez nem a kormány javaslata, ez egy privát ember elgondolása, de amilyen jóindulatú, olyan szerencsétlen. A felekezeti tanítóság évtizedekig küzdött azért, hogy végre elérje fizetéséhez azt a szintet, amelyet az állami tanítóság elért. Nagyon^ jól emlékszem azokra az ádáz küzdelmekre és tanítógyűlésekre, ahol nem lehetett pedagógiai kérdésekről tárgyalni, mert mindig ez a sérelem volt a tanítói gyűlések disputáinak tárgya. Hát újra bevigyük ezt a választóvizet, ezt a keserűséget a tanítóság közé? Már akkor inkább — hogy úgy mondjam — egy-két hónapig a tanítóság szenvedje el a mai állapotot abban a reményben,^ hogy kenyérhez jut, mintsem hogy jogfosztás történjék. En csak azt vagyok kénytelen leszegezni, hogy a képviselő úr beszéde bizonyos tekintetben illojalitás a kultuszminiszter úr iránt, aki ezt a kérdést napirendre tűzte és aki kijelentette, hogy nem engedi a kérdést nyugvópontra jutni addig, míg ez a sérelem és ez a helyzet meg nem oldódik. Ügy tudom, úgy vagyok informálva, hogy a rendelet most van feldolgozás alatt. Igenis, a kultuszkormány gondoskodik arról, hogy &

r tanítók a helyi javadalmazásukat megkapják és ha másként nem megy, az állam siet segítségére azoknak a községeknek vagy felekezeteknek, amelyek képtelenek a helyi javadalmakat a tanítóknak biztosítani. T. képviselőtársam előhozta itt a tankönyvkérdést. A kultusztárca vitája során ismételten rámutattam arra, hogy milyen anomáliák vannak ezen a téren. Majdnem minden gimnáziumnak más tankönyve van, minden évben új, bővített kiadás jeleaik meg csak azért, hogy a '. ülése 1932 július 5-én, kedden. 433 könyv fogyjon, azonban nem volt helyes a képviselő úr részéről ezt a kérdést a kultuszminiszter úrhoz panaszként adresszálni, mert méltóztatik tudni, hogy néhány héttel ezelőtt megjelent egy rendelet, amely öt esztendőre stoppot mondott a tankönyvkiadások terén. így tehát a jég már meg van törve és én remélem, hogy ezt a stoppot nem fogja áttörni tudni az érdekeltség. Ezért lojálisán el kell ismernünk, hogy a miniszter úr itt két égető kérdéshez nyúlt. Megértéssel, szívvel, energiával, éppúgy, mint a gyorsírás tanítása kérdésének ügyében. Amit a képviselő úr e kérdésben Karafiáth miniszter úrról, Traeger Ernő miniszteri tanácsosról, a parlamenti gyorsírókról és irodáról, a Eadnai-iskoláról mondott, százszázalékban aláírom és magamévá teszem. Amidőn a magam részéről is alátámasztom Kun Béla t. képviselőtársam felszólalásának meritumát a tanítójavadalmazásról is, vagyis azt, hogy a községi alkalmazottak és a hitfelekezeti alkalmazottak, a tanítóság, az alsópapság, a^ községi orvosok stb. javadalmazásának kérdésében az állam siessen segítségére az illető községeknek és iskolafenntartóknak és juttassa_ ezeket a kategóriákat a mindennapi kenyerükhöz, de viszont az objektív igazság szempontjából helyre kellett igazítanom a felszólalás egyes téves kitételeit, én az elnök úr napirendi javaslatához járulok hozzá. Elnök: Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Kun Béla! Kun Béla: T. Képviselőház! Nemcsak keserűséggel, de megütközéssel és megdöbbenéssel is fogadtuk a független kisgazdapárt részéről, amelynek nevében szerencsém van felszólalni, a t. elnök úr napirendi indítványát. Beharangozását, becsilingelését jelenti ez — hogy úgy mondjam — az országra nézve káros helyzetben a Ház három és fél hónapra való elnapolásának. Időelőtti dolog ez, t. Képviselőház. Hát a honatyák pihenni akarnak? Eddig talán — kérdezem — valami nagyon sokat dolgoztak vagy dolgoztunk? Láttunk-e konstruktív, következetes, szerves intézkedéseket a mezőgazdaság, az ipar és kereskedelem ijesztően szomorú sorsának enyhítésére? Semmi generális intézkedés nem történt, fuldoklik mindhárom foglalkozási ág. Hol vannak a megfelelő intézkedések, amelyek több éltető levegőt, jobb életlehetőséget nyújtanának ennek a három foglalkozási ágnak és ezeken keresztül a kétkezi és szellemi munkásoknak, akik véres verejtékkel élik mindennapi életüket? Gyorstalpaló, taposó munkát végzett a t. Képviselőház, aláírom. Leginkább a gyorsírókat és a Ház többi tisztviselőit fárasztottuk ki, nem pedig magunkat. A tisztelt parlament a tisztelt kormány előtt^ legtöbbször úgy szerepel, mint tolakodó vendég, amelyet nem mindenkor szívesen bocsátott be az omnipotenciának, melyet a kormányhatalom birtokol, hajlékába. Az egyes részletintézkedések nem oldják meg a bajt, csak szemre tetszetősek, a lényeg azonban vékony, éppen olyan, mint annak a kormányrendszernek egész létalapja, a nyilt választásokon különféle trükkök segítségével megszerzett állítólagos népbizaloin s az arra való hivatkozásnak jogcíme. Ez is vékony, akár csak az új termésrendelet. Beszéljünk csak erről, t. Képviselőház, (Halljuk! Halljuk!) a Háznak három és félhónapi elnapolása előtt. Ez a termésrendelet jobb, mint az előbbi, illetőleg nem olyan rossz,