Képviselőházi napló, 1932. X. kötet • 1932. június 14. - 1931. július 05.

Ülésnapok - 1931-115

424 Az országgyűlés képviselőházának •S fagyos, hideg szél verdesi a lombot,... — Mikor barázdát rónak ránk a gondok, Az iskolába akkor visszavágyunk!» mondja a miniszter úr egyik strófájában. Hány magyar szülő van, aki vágynék arra, hogy gyermekét iskoláztassa, odaküldje az is­kolába, de nincs elegendő iskola! Kérem a t. Házat, méltóztassék meg­engedni, hogy beszédemet még egy negyed­óráig folytathassam. Elnök: Méltóztatnak a kért meghosszabbí­tást megadni? {Igen! — Peyer Károly: Rá­érünk októberig!) A Ház a kért meghosszabbítást megadta. Kun Béla: Azután azt mondja a t. kultusz­miniszter úr (olvassa): «Kit kétszer kínzott meg .a sors kezével, Hadd emlékezzék hálási szívvel Rátok! Oh, száz marékkal hintsetek csak széjjel Tudást, irt, fényt, dalt s békés boldogságot ! •Ti Mesterei ^dicső Nemzetünknek, így hirdessétek az Igét tovább! — Hadd ragyogják be egész életünket A fáklyavivő magyar iskolák!» Ezt a verset írta Karafiáth Jenő s meg­jelentette azt alkalomszerűen ezen év májusá­ban, a kultusztárca költségvetésének tárgya­lása időpontjában az egyik budapesti nagy napilapban. Kérdezem: nem csupán szóvirág, nem mindössze frázis-e ez? Ha nem az, akkor köte­lező a t. kultuszminiszter úr hivatalos tényke­déseire is! Hogyan legyenek fáklyavivők a ma­gyar iskolák, ha nincs elég iskola, ha sok kö­zülük bezárás előtt áll, és tanítóik fizetést nem kapnak és nyomorognak? Üzenem a t. kultusz­miniszter úrnak, hogy az általam előbb idézett verssorai értelmében cselekedjék sürgősen. Gondoskodjék a t. kultuszminiszter úr kellőleg a népiskolákról, a magyar tanítóságról és to­vábbmenőleg akadályozza meg az általános és veszedelmesen, gombamódra felnőtt tankönyv­drágaságot, vágjon elébe a további tandíjeme­lésnek, akadályozza meg a tankönyvírási má­niát, úgy a népiskoláknál, mint a középiskolák­nál, (Peyer Károly: A tankönyvuzsorát!) mert nem bírják a szülők a nagy tandíjat és a drága tankönyvek árát fizetni. Forduljon a t. kultusz­miniszter úr a magyar ifjúság felé, a felé a magyar ifjúság felé, amelynek sorsáról pártkü­lönbség nélkül ékesen zengő beszédeket hallot­tunk itt a hónapok folyamán, de amelynek ér­dekében sem a t. kultuszminiszter úr ; sem a t. pénzügyminiszter úr, akinek asztalán pedig ott fekszik az ifjúság elhelyezkedése érdekében hónapokkal ezelőtt benyújtott memorandum, nem tettek semmit, homokba dugták fejüket, ígérgetnek itt, egyébként azonban hagyják a magyar ifjúságot abban a nyomorban, abban a nélkülözésben és a jövő kialakulása tekintetében abban a kilátástalanságban, amelyben ennek az ifjúságnak százai és ezrei szemünk láttára vergődnek. Felolvastatott itt a Házban hónapokkal ez­előtt az ifjúság tizenkét pontja. Nem ismétlem meg, de ezek között a pontozatok között van egy, amelyet újra a t. Ház színe elé hozok. (Oh vsasa): «A diplomás, de elhelyezkedni nem tudott magyar ifjúságból ' országos nemzetok­tatói karnak létesítését kívánják azzal a fel­adattal, hogy ez a nemzetoktató kar főleg a ma­gyar földmívelőréteg, a magyar proletariátus felvilágosítására, megerősítésére használtassák fel; előadásokat, összejöveteleket, tanfolyamo­kat tartva, a művészet, a tudomány eszközeivel apostolokként járjon az országban.» Minderre 115. ülése 1932 július 5-én, kedden. I nézve semmi irányítás, semmi cselekedet nincs a kultuszkormányzat részéről. Hallottunk arról, hogy a földmívelés kü­lönböző ágazataiban kell az ifjúság kenyérke­reseti lehetőségét biztosítani. Mindez elröppenő szó volt; eredményt és cselekedetet nem lát­tunk. Kérdezem tehát, hová jutunk így pár esztendő múlva? Nyiltan meg merem mondani, hogy egy olyan erősen ránk zúduló árként fogja ostromolni a mai kapitalizmus rendszerét az ifjúság előretörése, zajos és zúgó követelései­nek sorozata, hogy ha eleve nem gondoskodunk védgátakról és mentőeszközökről, úgy nagy el­sepréssel fogja esetleg fenyegetni magát a ma­gyar nemzeti életet. Ezt bizonyítani tartozom. Méltóztatnak tudni, az újságok is megírták, hogy éppen a magyar nemzeti kulturális oktatásnak egyik kijegecesedett pontját és büszkeségét képező Eötvös-kollégium környezetéből akadtak úri­} módban élő, gondot nem ismerő családok gyer­j mekei, akik nyiltan kommunista gondolatok I szolgálatában állottak. Eljárást indítottak elle­nük ... (Folytonos zaj.) Elnök: Kérem a t. képviselő urakat, mél­; tóztassanak csendben maradni! Kun Béla: ...és vizsgálati fogságban ül­j nek. Van közöttük püspöknek fia, kúriai bíró­| nak fia, országos hírű nagy írónak fia. Hiába ! akarja őket az ügyész és a vizsgálóbíró meg­I győzni arról, hogy amit eddig cselekedtek, azt tévedésből csinálták, lássák be hibáikat, azt fe­lelik erre, hogy: nem és nem. Memento ez az egész nemzeti közvélemény számára, mert eze­1 ket az ifjakat lenyakazni nem lehet. Nem mon­! dorn, hogy egy tömegérzés képviselői ők, — ls­í ten mentsen ettől — de egy olyan irányzat ex­j pononsei, amely jellemző tünetként mind na­! gyobb és nagyobb mértékben fertőzi meg a ma­j gyár iíjr-ság gondolkodását. Es mit monda­I nak? Azt mondják, hogy nem a saját maguk j rossz sorsa vitte őket arra, hogy kommunista gondolatokat hirdessenek, mert hiszen ők jó­módban éltek és élnek, hanem látják szegény, elhelyezkedni nem tudó társaiknak nyomorát, kétségbeesését és vergődését, tehát voltakép­pen ez az altruisztikus érzés sodorta őket a nemzeti célokkal szembenálló ellenséges világ­I nézleti területre. Nekünk egy nagy kötelessé­; günk van, hozzuk vissza őket az élet talajára, ] teremtsünk más közállapotokat! Az álláshal­! mozásokat, a nagybankoknak és a kartellek­; nek garázdálkodását meg kell szüntetni, hogy ennek a nagy operációnak végrehajtása után ' és által is több és biztosabb kenyeret tudjunk j adni azoknak, akik állás nélkül vannak és a j nincstelenség örvényében vergődnek. De, t. Képviselőház, erről a térről menjünk kedvezőbb virágzású mezőkre s ezzel végzem | is felszólalásomat. (Halljuk! Halljuk!) Tekint­\ sünk a mi sportbajnokainkra, az olimpiko­; nokra, akik kimentek messze külföldre, a ten­| gerentúlra, hogy megragyogtassák a magyar név dicséretét és dicsőségét idegen nemzetek i előtt és a piros-fehér-zöld lobogónak becsü­j letet, tisztességet és dicsőséget szerezzenek. Ott I vannak az úszók, a vívók, az erőtornászok, itt \ voltak a minap a kerékpárosok, aki mind eme­, lik 3i f magyar név illírét, öregbítik a becsü­I letét és így részben 'helyrehozzák azt a hiányt, ! lemossák azt a foltot, amelyet országunk bel­, politikai antidemokratikus berendezkedése ( miatt a külföld szeme előtt magunkon viselni kénytelenek vagyunk. A t. kultuszminiszter úr dolgozik, kívánok 1 hozzá eredményt. De a nyári szünet alatt ne

Next

/
Thumbnails
Contents