Képviselőházi napló, 1932. X. kötet • 1932. június 14. - 1931. július 05.

Ülésnapok - 1931-115

422 Âz országgyűlés képviselőházának aknamunkát, az ügy érdemében, teljes erélyével fojtsa el. (Mojzes János: Fel kell robbantani ezt az aknát!) Ami most már továbbmenőleg a népiskolai kérdést illeti, nem vitázom afelett, hogy a felekezeti, vagy nem felekezeti, avagy az állami népoktatás-e a helyesebb? En magam kinyilvánítom, hogy a felekezeti népoktatás híve vagyok és ezt pártolom. (Dinien Ödön: En nem! Én az államit!) A kérdés, hogy a felekezeti és a községi állami tanítók vájjon megkapják-e a kellő fizetést úgy, amint a törvényben biztosítva van errevonatkozó joguk? (Lázár Miklós: Nem kapják!) Nem kapják meg. Hónapokon keresztül jártam a nagy szűkölködésben sínylődő magyar vidéket, s arról értesültem, hogy a tanítók és az óvónők nem kapják meg idejében kellő fizetésüket. Itt a Képviselőház nyílt színe előtt, azelőtt pedig a Keresztény Gazdasági Párt értekezletén konstatálta ezt gróf Zichy János t. képviselőtársam is. Lehetetlen és tűrhetetlen állapot ez, t. Képviselőház! Kérdezem: ki a tanító? A mi legdrágább nemzeti kincsünknek, a gyermek-lelkeknek magvetője, veteményező vezérmunkása, akinek munkáján épül a magyar jövő. (Ügy van! Ügy van!) Lehet szegény ez az ország, de annyira nem lehet szegény, — amikor még ma is roppant jövedelmek élvezetében tobzódnak egyesek — hogy a tanítókról megfeledkezzék és őket családjukkal, hozzátartozóikkal együtt nyomorúságban hagyja. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Ennek a kérdésnek gyökeres megoldása végett Karafiáth Jenő t. kultuszminiszter -úr elnöklete alatt a minap értekezlet volt; felekezetközi értekezlet, nagyon helyesen, mert első a magyar ügy, az első a nemzeti ügy s a felekezeti szempontoknak el kell törpülniök az egye; temes nemzeti érdekek mellett, amelyek mellé mindannyian odaállunk. Ezen az értekezleten megállapodásokat létesítettek a tanítói kar jobb sorsa és az iskolai tanítás intenzivitásának és folytatólagosságának kellő biztosítása érdekében. Ezzel ellentétben, most vasárnap egy hete egy rendelet jelent naeg a hivatalos lapban, amely rendeletben a tanítóság sérelmei nemhogy orvosoltatnának, hanem tovább is betűkkel papírra rögzítetten, megmaradnak. Nagy a sérelmük azoknak, akik az úgynevezett terményfizetéses tanítókhoz tartoznak. Ezeknél evek óta nyerészkedik az állam. (Ügy van! balfelől. — Pintér László: Most készül ez a rendelet.) Megállapítom, hogy 1931. július l-e előtt a tanító búzája 27'84 pengőben volt értékelve, holott annyit nem lehetett kapni érte; 1931. július l-e óta 21 pengő az értékelési ár, de ennyit sem lehet kapni érte. Ilyen áron sohasem tudta az a szegény tanító búzáját értékesíteni. Tavaly értékesítették 11*80 pengő plusz iboletta, ez együtt volt 17 '80 pengő, veszítettek tehát 3 pengőt. Tudok konkrét esetet, hogy egy tanítónak 56 mázsa termésjárandósága volt és 179 pengőt veszített. Volt idő, amikor a búzát nem lehetett eladni, csak 7'50 pengőért plusz boletta s akkor ugyanez a tanító, akinek ennyi járandósága volt, már 400 pengőt veszített. Tűrhetetlen, hogy az állam, amely nem tudja megfékezni sem a kartelleknek, sem a bankokráciának garázdálkodását, elveszi a t szegény tanító mindennapi kenyerének megérdemelt bizonyos részét attól a tanítótól, aki gyermekeit albiban a tudatban, nogy fizetését teljes százalékban kapni fogja, középiskolába a vidékre adta és ez a tanító most nem kapja meg azt, ami neki 115. ülése 1932 július 5-én, kedden. a törvény, a jog, az igazság, a méltányosság és az emberi elbánás szerint járandósága lenne és így képtelen gyermekeit iskoláztatni és a legnagyobb nyomorúságnak van kitéve. Rendelet jelent meg a t. kultuszminiszter úrtól most vasárnap egy hete, hogy ha az egyházak és a községek nem fizetik a kiegészítést a tanítóknak, akkor azt jelentsék a kultuszminiszter úrnak és majd ő bizonyos megtorló intézkedéseket fog eszközölni. Hát miből fizessenek az egyházak és miből fizessenek a községek, amikor olyan nagy az egyházi és községi pótadó, hogy az a szegény nép nem bírja, hogy leszakad róla a ruha, de nem szakad le a lelkéről a magyar nemzeti eszméhez való ragaszkodásának^ és hűségének a ruházata. Miből fizesse a tanítóját, aki pedig az ő gyermekeinek legelsőrendűbb inspektora nemcsak formailag, hanem lényegileg és lelkileg is? Felvetem a, kérdést, hogyan lehet így iskolákat fenntartani?^ Milyen nagy mulasztása volt a tízéves levitézlett kormányrendszernek, — mert jelenleg így van — hogy az ingó nagytőkét, amikor engedte tulhatalmasodrii, kellő mértékben nem adóztatta meg külön iskolai pótadóval, hogy abból lehetett volna fedezni azokat a, kulturális kiadásokat, amelyeket a községek és egyházak nem tudtak fizetni és amelyekre az államnak sem volt a költségvetésben kellő fedezete. Pár szemelvényt ismertetek csak annak illusztrálására, hogy miképpen bánt a magyar állam a tanítókkal, és miként bánt a jegyzőkkel is, mert nem fizették a jegyzőket sem, saint a tanítókat sem. Politikai korteshadjáratok alkalmával felhasználják őket a kormány zsoldjában, a jegyzőt a szolgabírók által irányzottan, a tanítót pedig a tanfelügyelők által irányzottam hogy elviselhetetlen méretekben legyenek kénytelenek jobb meggyőződésük ellenére mindent elkövetni a nemzeti közvélemény nyilvánulásával szemben. Ennek legyen vége és adjanak ; tisztességes fizetést, törvényben biztosított javadalmazást a jegyzők és a tanítók részére. Ez év júniusa végén a Debrecenben tartott Országos Református Tanítói Egyesület gyűlésén r tiltakoztak az ellen, hogy a református egyházakat a tervezett kormányintézkedések súlyosan sértsék. Kijelentette maga a református püspök, hogyha megvalósulna a tervezet, minden erőt össze kell fogni, hogy minél hamarabb hatályon kívül helyezzék, mert immorálisnak tartja — mondja Baltazár Dezső és örömmel állapítom meg, hogy régi állásfoglalásával és mentalitásával ellentétben (Mojzes János: Gyakran változtatja állásfoglalását!) belátja, hogy a nemzeti nagy érdek szolgálatában össze kell fogni azokkal is, akik más vallásúak, össze kell fogni a katholikusokkal és Baltazár Dezső megcselekedte azt, hogy a Nagy Magyar Alföld déli részén tartott körútja alkalmával bement a katholikus templomba és testvéri kézfogással pecsételte meg azt az igazságot, hogy nincs különbség a magyar emberek között a vallásfelekezet szerint, hanem csak abban, hogy ki tudja jobban teljesíteni kötelességét a nemzeti közügynek oltárára hozván áldozatokat — ismétlem, Baltazár Dezső immorálisnak tartja, hogy azoknak a tanítóknak helyzetét, akik eddig nem kapták meg törvényes járandóságukat, azok megkárosításával rendezzék, akik eddig is a létminimumot sem biztosító javadalmazásban részesültek. Ez magyarán mondva azt jelenti a kormány