Képviselőházi napló, 1932. X. kötet • 1932. június 14. - 1931. július 05.

Ülésnapok - 1931-114

416 Az országgyűlés képviselőházának 114. ülése 1932 július 1-én, pénteken. Az illető úrral együtt utaztam, — Hollós Pál régi ismerősöm — de nem látom tehát be, hogy mi van ebben tiltott dolog? Nem látom be továbbá, hogy amikor részben hivatalos küldetésben Luganóba mentem, a jugoszlávmagyar vegyes döntőbíróság ülésére, részben súlyosan beteg és azóta elhalálozott apósom meglátogatására Cannesba t mentem, milyen okom lett volna nekem az álnéven való utazásra vagy bármilyen nem korrekt vagy nem egyenes dolog véghezvitelére ? (AndaháziKasnya Béla: En kérdezem elsősorban.— Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Lakatos Gyula: Leszögezem tehát e Ház előtt azt, hogy Kasnya Béla képviselőtársam régalmazó tényállításait nemhogy nem bizonvította, hanem bizonyítékok nélkül újabb rágalmazó tényállításokat mondott el velem szemben. En az ügyet vele elintézettnek tekinteni. (Andaházi-Kasnya Béla: En nem! Nagyon kényelmes álláspont!) Ez az úr nekem sem a Házban, sem a Házon kívül nem létezik. (Andaházi-Kasnya Béla: Nagyon kényelmes álláspont! — Én nem intéztem el a képviselő úrral! — Rakovszky Tibor: Kár ilyennel befejezni az üléseket! — AndaháziKasnya Béla: Nálam nem fogja ilyen egyszerűen megúszni!) Elnök: Áttérünk a sürgős interpelláció meghallgatására. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a sürgős interpelláció szövegét felolvasni. Frey Vilmos jegyző (olvassa); «Sürgős interpelláció a pénzügyi és kereskedelemügyi miniszter urakhoz: Van-e tudomásuk a miniszter uraknak az adóprésnek arról a működéséről, amely a kereskedők és iparosok üzletberendezését, műhelytárgyait és legszükségesebb lakberendezési tárgyait sem kíméli? Van-e tudomásuk a miniszter uraknak az Oti.-járulékok behajtása tárgyában követett magatartásról és a kifizetett serkentési jutalmakról? Hajlandó-e a kormányzat kötelező kijelentést tenni, hogy nem tesz a gazdatartozások tekintetében semmi oly intézkedést, amely a kereskedelem és ipar joggal megkövetelt egyenlő elbánásának elvét sérti és amely a kereskedelmet és ipart tovább taszítja a végromlásba? — Fábián Béla s. k.» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. (Zaj.) Csendet kérek! Fábián Béla: T. Képviselőház! Felszólalásomat ma, amikor a napirendnél négy képviselőtársam a magyar ifjúság kérdéseit tette szóvá, talán azzal kezdhetném, hogy amíg t. képviselőtársaim azokról beszéltek, akiknek nincs foglalkozásuk és ezért nincs kenyerük, addig viszont én szóvá teszem azoknak életkérdéseit, akiknek van foglalkozásuk és mégsincs kenyerük. Legelsősorban azonban sajnálattal és fájdalommal kell megállapítanom, hogy Magyarországon a miniszter urak az utóbbi időben legfeljebb a napi sajtóban nyilatkoznak, a Képviselőházban elmondhatjuk róluk a költővel együtt: száraz ágon hallgató ajakkal, meddig ültök csüggedt madarak? Mert nálunk a t. miniszter urak legfeljebb — bocsánatot kérek a kifejezésért — lapok tudósítói és küldöttségek előtt hajlandók nyilatkozni, ám a lapokkal és küldöttségekkel szemben is — ismét bocsánat a kifejezésért — valósággal siberszerepet játszanak. Egyik miniszter állandóan a másik miniszterre síbolja a felelősséget és mindegyik miniszter kijelenti, hogy neki az illető ügyben befolyása nincs. T. Képviselőház! Annak az interpellációnak, amelyet ma a Képviselőház előtt elmondok, hátterét szolgáltatja az a gyűlés, az a demonstratív nagygyűlés, amely tegnap a Vigadóiban folyt le és amelyről el lehet mondani, hogy a budapesti kereskedelemnek és a budapesti kisiparnak általános mozgósítása volt. Két nap alatt hivatott egybe ez a gyűlés és olyan gyűlés volt, amelyhez fogható Budapesten polgári gyűlés még egyáltalában nem volt. Budapest kisiparossága és kiskereskedelmi társadalma megmutatta, 'hogy lehetetlenség tovább folytatni velük szemben a jövőben is azt a mézesmadzagpolitikát, amellyel a miniszter urak e legfontosabb társadalmi rétegek problémáinak megoldását állandóan vagy a másik miniszterre, vagy pedig az idők folyamára bízták. A Képviselőház elmegy szabadságra és mielőtt a Képviselőház szabadságra menne, a kereskedelemügyi miniszter úr nyilatkozatot adott a lapokban, amely azt mondja, hogy majd tanulmányozni fogja a kérdést. A kereskedelemügyi miniszter úrnak a nyári vakáció nyugalma kell ahhoz, hogy a kereskedelem és az ipar problémáit tanulmányozza? (Gáspárdy Elemér: Nehezek ám azok!) Ha a miniszter^ iir most kezdi tanulmányozni, akkor még négy évig fog közben egyetemre járni és ezalatt az egész magyar kisiparos- és kiskereskedőtársadalom kipusztul. Méltóztassék megérteni, hogy nem lehet állandóan azt a politikát folytatni, hogy a Képviselőházban mindenki igazat ad minden panasznak és közben valamennyien éneklik, hogy: a gróf, a gróf, a gróf a vízbefúl — és ezalatt az egész társadalom benne van a katasztrófában s várja, hogy mikor hozzuk a mentőcsónakot vagy mikor hozzuk legalább a csákányt, hogy a nyakánál vagy a ruhájánál fogva húzzuk^ki a bajból ezt a társadalmi réteget. Nem tudják t. képviselőtársaim, hogy itt mi van, nem tudják, hogy Magyarországon már nincs kisiparos és kiskereskedő, aki ne vívna ádáz harcokat a végrehajtóval? Nem méltóztatnak tudni, hogy a kisiparosnak és a kiskereskedőnek szörnyűséges harcokat kell vívnia a Társadalombiztosító Intézettel? Nem méltóztatnak tudni, hogy az a felhőkarcoló, amely a KÖztemető-úton van, a magyar iparos- és kereskedőtársadalomra nézve temetőt jelent? Nem méltóztatik tudni, hogy a köztemetőúti felhőkarcoló a magyar kisipar és kiskereskedelem számára felhőkarcoló magasságú nyomorúságot jelent? (Gáspárdy Elemér: Dehogynem tudjuk!) it Ha viszont méltóztatnak tudni, hogy szörnyűséges katasztrófával állunk szemben, akkor hol van a magyar politika, hol van az egész kormányzat, amely azt mondja, hogy nem engedem elvinni ezeknek az embereknek üzleti és műhelyberendezését! Nem ^engedem elvinni ezeknek az embereknek lakásából az utolsó ágyat! Ismét belekiáltom a magyar életbe, hogy tudják azt az urak, hogy Magyarországon az iparos és kereskedő mérlegét viszik el, a pultot transzferálják, s hogy 800 pengő adó fejében elvisznek az^ üzletből mindent, ami ott van, árut, pultot, mérleget és a Gyáli-úton eladják egy árverésen 200 pengőért, úgyhogy az állani még az árverés és transzferálás költségeit is alig kapja meg, annak a szegény nyomorult embernek pedig megmarad az adója, megmarad a tartozása a Társadalombiztosítónál és mégis elhunyt egy ma-