Képviselőházi napló, 1932. X. kötet • 1932. június 14. - 1931. július 05.

Ülésnapok - 1931-113

384 Az országgyűlés képviselőházának 113 pengő. A betegsegélyezési díjak a nagybirtok­nál 770 pengőt, a kisbirtoknál 7413 pengőt tesz­nek ki. A rokkantellátási díjak a nagybirtok­nál 246 pengőt, a kisbirtoknál 2022 pengőt tesz­nek ki. A házadó, nyilvánvalóan elsősorban és túlnyomórészben a kisbirtokosok házadója, de benne van a többi is, tehát összesen a falusi házadó, a nagybirtok házadójának levonásával 22.129 pengő. Ebből szerény számításom szerint a kisbirtokos és zsellérlakosság legalább 18.000 pengőt fizet, a nagybirtok 2554 pengőjével szemben. Most már méltóztassék ehhez a vérlázító párhuzamhoz hozzászámítani azt, hogy még ezt a nyomorúságos adót sem fizeti a nagybirtok, mert a vásárjogból 1300 pengővel többet kap, mint lamennyi adót összesen fizet. Kérdezem önöktől, vájjon tényleg olyan dolog-e ez, amely hozzájárul a lelkek konszolidációjához, amelyet itt Gaal Gaston t. képviselőtársam hangozta­tott és kérdezem, vájjon azzal, hogy én eze­ket az igazságtalanságokat, ezeket a jogtalan­ságokat, ezeket az európai viszonyokat meg­csúfoló dolgokat ide a Ház elé hozom, bűnt követek-e el a nemzet ellen és nem kötelessé­gemet teljesítem-e, amikor a kisemberek érde­kében szót emelek és felhívom az egész Ház figyelmét az ő helyzetükre, mert hiszen meg vagyok arról győződve, — és ezt mindig han­goztatom — hogy a túlsó oldalon is bizonyára a népet szerető képviselők vannak és hogy eb­ben a kérdésben közöttem és önök között nem lehet különbség. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt, szíveskedjék beszédét befejezni. vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: Tisztelettel kérőm beszédidőm meghosszabbítását. Elnök: Méltóztatnak a meghosszabbí­tást megadni? (Igen!) A Ház meghosszabbí­totta a képviselő úr beszédidejét. Mindenesetre kérnem kell azonban a képviselő urat, szíves­kedjék bejelentett interpellációja keretében maradni, amelyben a vásár jogról van szó. vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: T. Ház! En éppen ezekkel az adatokkal akartam alá­támasztani azt a kérésemet, amelyet a t. el­nök úr honorált, hogy tudniillik sürgős inter­pellációt terjesszek a Ház elé. Említettem, hogy csupán Vas vármegyé­ben 16 község van, ahol a vásárjog magán­kezekben, illetőleg nem községi kezekben van. Már most az országban számításaim szerint 150—200 üyen község lehet. Ez tehát minimá­lisan számítva, csak felét véve alapul annak a jövedelemnek, amelyet a jánosházi urada­lom gazdája, Erdődy Sándor gróf kap a köz­ségtől, az országban évente legalább félmillió pengőt jelenthet, amelyet a szegény községek kiizzadnak, — mint ahogy utóbb be fogom bi­zonyítani — nemcsak egy ósdi, a középkorból vett jog alapján, hanem valósággal a magyar élő eleven jog ellenére. Köszönettel veszem a kereskedelemügyi miniszter úrnak azt a múltkori kijelentését, hogy nekem ezekben a kérdésekben lényegileg igazam van és azt a gesztusát, hogy ő ezt a kér­dést a többi sürgős kérdés közé sorolta, a tör­vényjavaslatot megalkotta és az ősz folyamán a Ház elé fogja hozni. De ebbe azért nem nyu­godhatom bele, mert ezt a kérdést nyugvó­pontra egyedül egy törvényjavaslat nem hoz­hatja. Én itt a magyar jog eleven paragrafu­saira kívánok hivatkozni annak bizonyításá­val, ahogy ezekben a vásárjogi jövedelmekben csak elenyészően kis töredék az, amely a régi ülése 1932 június 30~án, csütörtökön. adományozás alapján jogosult, tálnyomórész­ben jogosulatlan gazdálkodást jelent az illető engedményes számára. Ezzel szemben tethát a községeknek meg kell tenniök kártérítés címén a lépést és a t. kormánynak ebben a községeket támogatnia kell. T. Ház! Itt van a vásárjogi kérdésnek igen kitűnő szakkönyve, amelyet ifj. Kéthly Károly, dr. Torma István és dr. Tausz Iván írt. Ebben a könyvben a következő cím olvasható: «A helypénzszedés jogának mibenlétéről». E ,cím alatt az olvasható, hogy (olvassa): «A vásár­tartással együttjáró helypénzszedésjog régibb időben nem kizárólag a vásártartással járó kiadások fedezésére szükséges jövedelem alap­jául, hanem ezenfelül még valóságos jövedelmi forrásul is szolgált a vásártartásra jogosult­nak. A helypénzszedésjogból származó hely­pénzjövedelem a mai jogállapot szerint azon­ban csakis kizárólag a vásártartással járó ki­adások, (vásár tér fenntartás, tisztítás, kövezés, valamint a vásár rendészettel járó kiadások) fedezésére szolgálhat». Ez a kiváló szakkönyv hivatkozik itt egy 1877-ből való kereskedelmi miniszteri rendeletre, amely a következőket mondja (olvassa): «A vásári helypénz, mely csakis a vásárra szánt területen szedhető, a vá­sártér fenntartási, tisztítási, kövezési stb. költ­ségeinek fedezésére szolgál.» A magyar kor­mány tehát már a múlt század negyedik negye­dében állást foglalt ebben a kérdésben és lerög­zítette azt, hogy a vásári helypénzek egyes­egyedül a vásártér karbantartásának költ­ségeire fordíthatók. Nyilvánvalóan nem szed­hető tehát több pénz, mint amennyi az illető vá­sártér fenntartására szükséges. Ezzel szemben az én legjobb tudomásom szerint és igazán hi­teltérdemlő tényezőknek, községi előljárósági embereknek bizonysága szerint Jánosházán a vásártér fenntartása legfeljebb ezer pengőbe ke­rül, az a 7000 pengő tehát — azaz minden egyéb ilyen vásárpénz, a karbantartási költségen felül — nem ma és nem tegnap, hanem mindazóta, legalábbis 1877 óta, amióta a magyar kormány ezt a törvényt kiegészítő rendelkezést kiadta, jogosulatlan és visszatérítendő. Éppen ezért kértem én módot és alkalmat arra, hogy ezt elmondhassam, miután itt nem egy községről van szó, nem két községről van szó, hanem a községek százairól és minthogy ma ugyancsak vigyázni kell arra, hogy a szen­vedő és nyomorgó néptömegeket jogtalansá­gokkal ne izgassuk, a t. kormány intézkedjék ebben a kérdésben sürgősen, utasítsa az egyes érdekelt községeket, hogy mindazokat a hely­pénzeket, amelyek a karbantartási költség fe­lett vannak, követeljék vissza a vásárjogtulaj­donosoktól, ha máskép nem megy, per útján. Én még mindig nem vagyok hajlandó el­képzelni, hogy a magyar nagybirtoknak olyan prominens képviselői, mint Erdődy Sándor gróf nem látnák be, hogy elsősorban elképzel­hetetlen dolog, hogy a világ végéig a más or­szágokban adómentes létminimummal védett kisemberek nyakába zúdítsunk jóformán min­den terhet, másfelől pedig lehetetlen, hogy egy Erdődy gróf, mint gentleman, ha megtudja, hogy itt ők jogosulatlanul, a magyar jog, a tör­vény és törvényes rendeletek ellenére szedtek évtizedeken keresztül hatalmas összegeket, amelyek mintegy tizedrészét teszik ki "az illető község adójának, ezeket az Összegeket meg­tartsa és ne siessen maga kibékülni a faluval, ne siessen megmondani, hogy igenis belátom, hogy ez jogosulatlan dolog volt és annak a szegény szenvedő népnek ezeket a jogosulatla-

Next

/
Thumbnails
Contents