Képviselőházi napló, 1932. X. kötet • 1932. június 14. - 1931. július 05.

Ülésnapok - 1931-108

Az országgyűlés képviselőházának 108. ülése 1932 június 22-én, szerdán. 181 hoz. Kérem az interpelláció szövegének felolvasását. Frey Vilmos jegyző (olvassa): «Interpelláció a m, kir. kereskedelemügyi miniszter úrhoz a kéményseprői díjak szabályozása tárgyában. 1. Van-e tudomása a m. kir. kereskedelemügyi miniszter úrnak arról, hogy a közadók módiára behajtott kéményseprési díjak aránytalan és indokolatlan megterheléssel járnak az adófizető polgárságra és indokolatlanul magas munkanélkülijövedelemet biztosítanak a kéményseprői jogok gyakorlói, illetve haszonélvezői számára? 2. Hajlandó-e a kereskedelemügyi miniszter úr haladéktalanul intézkedni a kéményseprői díjak megfelelő szabályozása iránt?» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Mojzes János: Mélyen t. Ház! (Halljuk! Halljuk!) A kéményseprői díjak szabályozásának kérdésében nem én szólalok fel elsőízben ebben a Házban. Sajnos azonban, én ismét kénytelen vagyok szóvá tenni ezt a kérdést, mert azok a felszólalások, amelyek e tárgyban előttem elhangzottak, semmi eredményre nem vezettek. A kereskedelemügyi miniszter úrnak ugyanis az a válasza, amelyet Tóth Pál t, képviselőtársam interpellációjára adott, azonkívül az, amelyet a költségvetési vita, illetve a kereskedelmi tárca részletes vitája során Kóródi Katona János t. képviselőtársam felszólalására adott, egyáltalán nem kielégítő. A kereskedelemügyi miniszter úr ugyanis arra hivatkozott, hogy ő ezt a kérdést nem szabályozhatja, mert ennek a kérdésnek szabályozását az ipartörvény novellája a törvényhatóságok szabályalkotási hatáskörébe utalja. Az ipar törvény novellájának vonatkozó szakasza a következőket mondja (olvassa): «A kereskedelemügyi miniszter a kéményseprési díjak megállapítására nézve az illető érdekképviseletek meghallgatása után általános irányelveket szabhat meg és a szabályrendeletben megállapított díjakat indokolt esetben megváltoztathatja.» További irányelv, amely ebben a szakaszban kifejezésre^ juk a következő (olvassa): «A díjak megállapításánál figyelemmel kell lenni arra, hogy a kéményseprő iparos és családja tisztességes megélhetésén kívül legalább két állandó segédnek alkalmazása és tisztességes javadalmazása, valamint az üzem fenntartása biztosítható legyen.» A kereskedelemügyi miniszter úr tehát, amikor ezt a kérdést szabályoznia kellene, arra hivatkozik, hogy ezt tulajdonképpen a törvényhatóságoknak kell megoldaniok szabályrendeleteik keretében. Viszont amikor ennek a kérdésnek rendezését a megyegyűléseken, tehát a törvényhatóságoknál sürgetjük, a törvényhatóságok aizzal hárítják el maguktól, hogy tulajdonképpen országosan kellene rendezni ezt a kérdést. Egyszóval a kereskedelemügyi miniszter úr a törvényhatóságokra, a törvényhatóságok pedig a törvényhozásra hárítják a kérdés rendezését. (Andaházi-Kasnya Béla: Esetleg a belügyhöz! A belügyhöz is tartozik! — Ulain Ferenc: A kartellek és kéményseprők kormánya! — Farkas Gyula: Borsod megyében leszállítottuk, részben töröltük!) A kéményseprők pedig teljesen kibújnak ennek a kérdésnek szabályozása alól és olyan jövedelmeket élveznek, amelyek sem a közérdekkel nem egyeztethetők össze, sem pedig a mai nyomorúságos viszonyokkal arányban nem állanak. Magyarországot úgy ismerjük, mint az úrhatnámság hazáját, itt mindenki szeret nagy úr lenni, vagy szereti a nagy urat játszani. Olyan nagy urat azonban, mint a kéményseprő, ebben az országban nem ismerek (Ulain Ferenc: Csak a kartellvezető!) A kéményseprő nemcsak helyzeti pozíciójánál fogva nagy úr, nemcsak azért, mert a legmagasabb állást tölti.be a kéményben, hanem azért is a legnagyobb úr, mert a kéményseprő maga szabja meg saját magának azokat a törvényeket, amelyek szerint ennek az országnak polgárait megadóztatja. (Andaházi-Kasnya Béla: Olyan, mint a közéleti férfi; minél magasabbra megy, annál piszkosabb!) Alkotmányunk egyik alaptétele az, hogy itt adókat csakis törvények alapján lehet kivetni. Mi pedig ezzel szemben azt látjuk, hogy a kéményseprői díjakat egyik törvény sem szabályozza, viszont a kivetések ennek ellenére állandóan megtörténnek. Ezeket a kéményseprési díjakat közadók módjára hajtják be és behajtják anélkül, hogy valaki ellenőrizné, valóban összeegyeztethető-e a közérdekkel az a jövedelem, amelyet a kéményseprői díjak ezen úgynevezett reálipari jogok haszonélvezőinek nyújtanak. Hogy röviden a budapesti viszonyokra is utaljak, például Budapesten a legutóbb 59 kéményseprői kerület volt. Ezek közül 23 kéményseprőmesternek évi jövedelme meghaladta a 40.000 pengőt és öt kéményseprő volt, akinek jövedelme az 50.000 pengőt haladta meg. Amikor itt úgyis olyan magasak a közterhek, hogy azok alatt az állampolgárok összeroskadnak, amikor itt a polgároknak az egész élet keserves munkája árán szerzett vagyonát elárverezik közadótartozásuk miatt, akkor nem engedhető meg, hogy a magas és esetleg indokoltnak mondható közadóterhek mellett, továbbá azok mellett, a közterhek mellett, amelyeket fizetünk iparbáróinknak, a kartellvezéreknek* legyenek itt még külön kéményseprő-bárók is és legyenek itt külön kéményseprő latifundiumok. (Andaházi-Kasnya Béla: Egyformán feketék mind!) Nemcsak a budapesti kerületben vannak ilyen magas kéményseprési jövedelmek. A vidéken is ismerem több kéményseprői kerület jövedelmét. Látom azt, hogy Bács-Bodrog vármegyében egy-egy kéményseprő jövedelme 10—20.000 pengő. (Ulain Ferenc: 38.000 pengős is van!) Látom, hogy minden munkát ezekben a kéményseprőkerületekben elvégez két segéd, akik kapnak havonta 120 pengőtől 160 pengőig terjedő fizetést, viszont egy-egy ilyen kéményseprő mester, aki egész éven át épúgy nem megy fel egyetlen egy kéménybe, mint ahogy nem megyek fel én vagy a kereskedelemügyi miniszter úr, 12—14.000 pengőt vág zsebre minden munka nélkül. (Ulain Ferenc: Babocsán 38.000-et!) Tízezer pengőtől negyvenezer pengőig terjedő jövedelmeik vannak még vidéken is akkor, amikor ma a'zt látjuk, hogy egyetemi diplomával rendelkező fiatal emberek elmennek villamoskalauznak 80 pengő havi fizetésért, vagy amikor a legmagasabb szellemi munkát s a legmagasabb képesítést igénylő állásban például egy kúriai^ bíró nem rendelkezik évente tíz vagy tizenkétezer pengő jövedelemmel, amiért pedig valóban meg kell dolgoznia és a legmagasabb képesítést igénylő szellemi munkát kell végeznie. Nem engedhető meg, hogy ugyanakkor ezek a kér ményseprőmesterek, akiknek semmi különösebb képzettségre szükségük nincs, minden munka nélkül itt tízezer vagy többször tízezer pengős jiövedelmeket vághassanak zsebre. Mélyen t. Képviselőház! Meglehetősen sokat foglalkoztam vidéken az adópanaszokkal. Láttam, hogy ahol adóhátralékok vannak, azok túlnyomórészben olyan egyéneknél állnalk elő, akiknek semmi egyebük nincs, mint egy vis25*