Képviselőházi napló, 1932. X. kötet • 1932. június 14. - 1931. július 05.

Ülésnapok - 1931-107

Az országgyűlés képviselőházának 107. ülése 1932 június 21-én, kedden. 101 lamenti aniunkára nem marad idiejük. Ez abszurdum, de egy embert nem szabad olyan helyzetbe juttatni, hogyl ilyen lehetőségekkel kelljen számolnia. Délsi Géza t. barátom, akinek gyönyörű beszédét nagy érdeklődéssel hallgattam, maga mondta, hogy az elnök utóvégre csak ember, tehát az ember gyarlóságával minden ország minden parlamentjében az elnöki székben is számolni kell. Van itt azonban még valami. Nemcsak emberek alakítanak ki tradíciókat, db a tradíciók is alakítanak ki embertípusokat és nálunk, sajnos, az elnöki parlamenti tradíció hiányzik, amely az angol parlamentben egyéni gyengségen túl is az elnöki székben a kifogástalan működést minden körülmféinyek között biztosítja. (Ulain Ferenc: Lásd a Puky-féle elnöklést. — Puky Endre: Személyeskedés!) Ezzel a kérdéssel részletesebben nem kívánok foglalkozni, mert általában ebben a törvényjavaslatban kontemplált eljárást kiegészítőnek nem tartom és megindokolni kívánom, hogy az összeférhetlenségi kérdésben a Ibírás'kodást miért szeretném a független magyar bíróság kezében látni. (Halljuk! Halljuk!) Már itt leszögezem, hogy később kifejtendő álláspontom következtében a közigazgatási bíróságot tartom a legmegfelelőbbnek erre a célra az 1907 : LX. törvénycikk precedenseinek következtében. Kijelentem azonban, hogy ha a Háznak bölcsesége a Kúria bíráskodását tartaná célravezetőnek, a magam részéről minden ellenvetés nélkül csatlakozom ehhez a megoldáshoz is, (Helyeslés a baloldalon.) mert bármelyik független bíróság kezében megnyugvással látnám azt a jogkört, amelyre szükség van, de amelyet a Ház egy bizottságára bízni semmi körülmények között nem lehet, (Üp"' van! Ügy van! a baloldalon.) Az első indok erre nézve az az egyszerű és közkeletű magyar közmondás, hogy senki sem lehet bíró a maga ügyében. Ha ez minden kivétel nélkül fennállana, akkor már ezzel a közmondással is elintézettnek lehetne tekinteni az érvelést. Azonban ezzel szemben áll, hogy például az angol parlament nagyon kielégítően gyakorolja az önbíráskodást, s ezzel szemben áll az a tény is, hogy érdekképviseleti szervek, például a mérnöki és ügyvédi kamara, vagy egyes társadalmi klubok Magyarországon is kielégítően gyakorolják az önbíráskodást. Ezzel a tapasztalati ténnyel azonban szemben áll egy másik tapasztalati tény. Ezek a most felhozott bíráskodások beváltak a gyakorlatban, mert az angol parlamentből kitermelődött egy élő közéleti lelkiismeret, mert a kamarákban él a kari becsület érzése és, mert a klubokban él az úri fogalom szolidaritása és ezek az erkölcsi elvek az önbíráskodást élő valósággá tudták tenni. A magyar parlamentben, sajnos, hiányzik egy ilyen élő valósággá kikristályosodott erkölcsi elv, mert hiszen a Ház minden oldaláról pártkülönbség nélkül elismerték, hogy az 1901 : XXIV. te, az önbíráskodáson alapuló jury-szerű eljárás eredményre nem vezetett. A második érv, hogy^ a magyar közvélemény a maga nagy többségében vagy, mondhatnám, egyhangúságában a bíróság mellett foglalt állást. Ennek oka az, hogy, közhiedelem szerint, nagyon sok összeférhetlenségi eset ül a magyar képviselőházban (Gaal Gaston: Fekszik

Î — Ulain Ferenc: Egyéb sem ül, mint az! — Zaj.) és ennek megszüntetését a független magyar bíróságtól bizalommal várja. Ez a bizalom pedig, amelyet a magyar közvélemény a független magyar bíróság iránt érez, a mai megrázkódtatások és válságok idejében olyan nagy erkölcsi érték, amelyet lebecsülni nem lehet, amelyet honorálni kell. Hogy tényleg bízik a közvélemény a bíróságban, azt igazolja az, hogy minden olyan megyei törvényhatóság, amely az összeférhetlenségi törvénnyel foglalkozott, egyhangú szavazattal kérte a kormányt, hogy javaslatát úgy alakítsa át, hogy a bíráskodás a független magyar bíróságra bizassék. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Magának az előadó úrnak — aki itt az ezzel ellentétes gondolatot ügyesen és logikusan képviselte — törvényhatósága, Sopron vármegye törvényhatósága is egyhangúlag a független bíráskodás mellett foglalt állást. (Turchányi Egon: Somogyé is!) Elismerem, hogy a közhangulat egyedül sohasem lehet irányadó, felelősséggel bíró tényezők akaratának kialakulásánál azonban, ha van egy ilyen közhangulat, akkor a politikai okosság megkívánja ennek figyelembevételét (Ügy van! Ügy van! a baloldalon ) és ha a közhangulat komoly tényezők által lesz -kitermelve, akkor már az érv jellegével is bír. Azonban legerősebb érv az, hogy nincsen emberi előrelátás, amely az emberi fortélyossággal szemben huzamosabban védelmet tudna biztosítani és nincsen olyan törvény, amelynek réseit a közgazdasági élet visszaélései meg ne találnák, (Musa István: A kartelltörvény!) ha az a törvény merev

; Merev pedig minden törvény, amelynek végrehajtását akár közigazgatási hatóságra, akár a törvényhozás egy bizottságára bízzuk. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) A törvény csak abban az esetben rugalmas, ha van egy hivatott szerv, amely állandóan működésben lévén, a törvényt magyarázza, a törvényt kiegészíti és a törvényt pótolja. Ez pedig az angol és magyar gyakorlatban egyaránt nem lehet más, mint a független bíróság, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.^ amely a jogszokás és a szokásjog kialakítására úgy az egyik, mint a másik nemzet jogi történelmében kompetensnek tekintetik. (Helyeslés a baloldalon.) Tekintetbe kell venni azt is, hogy, ha a bejelentés és az eljárás a definíció alapján is megindulhat, ha az eljáró hatóság a bíróság, akkor kiküszöbölhetők azok a hibák, amelyek a törvény túlságosan merev fogalmazása által a gyakorlatba be fognak csúszni, kiküszöbölhetők pedig azért, mert az esetek egyedi mérlegelése ezáltal biztosítva van. Ebben az esetben a taxativ felsorolás lényegesen enyhébb lehet. Mert, lm csak taxáció alapján lehet eljárni, akkor kénytelenek vagyunk minden lehető esetre provideálni, azokat meghatározni, kénytelenek vagyunk az életet egy kényszerzubbonyba beleszorítani, kénytelenek vagyunk a tudatosan elkövetett igazságtalanság ódiumát magunkra vállalni. Ellenben, ha a definíció alapján is lehetőséget adunk az eljárásra és szokásjog

t kialakítására, akkor a taxáció sokkal enyhébb lehet, sokkal jobban számolhat a mai élet gyakorlati követelményeivel és sokkal közelebb juthatunk az egyedül szükséges elv megvalósításához, tehát ahhoz, hogy senki se legyen kizárva a törvényhozásból, aki ott értékes munkát végezhet és akit a nemzet választóközönsége arra méltónak tart, de ki legyen zárva belőle az önérdek, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) és mindenki, aki közfunkciójában egyéni érdekeit akarja szolgálni. (Taps a baloldalon.) A bíróság bevonásával szemben több ellen-