Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.
Ülésnapok - 1931-102
Az országgyűlés képviselőházának 102. ülése 1ÛS2 június 10-én, pénteken. 497 csen meg- a kellő megértés ezek iránt a nagy problémák iránt. Itt is nagyon sokszor egy ó-liberalizmus hangjait halljuk, holott a világ legnagyobb gazdasági gondolkodói, legneme- . sebb szellemei ezon törik a fejüket, hogy a szocializmus megérett, kiérett értékeit, igazságait hogyan tudják összeegyeztetni azzal a régimódi kapitalizmussal, amelynek apja Smith Ádám volt. (Ügy van! Ügy van a baloldalon!) A mi politikusaink még ma is Smith Ádámnál tartanak, aminthogy az egész világon talán még Manchesterben sincs cobdenita, Cobdennek ortodox híve, csak pontosan Budapesten és Magyarországon. Az az ósdi, dohos szellem, amely ebben a parlamentben van, amely a költségvetésből és a pénzügyminiszter úr expozéjából kiárad, megpecsételése a nemzet balsorsának, ha idejében nem következik be egy fordulat. (Ügy van! Ügy van! a szélső baloldalon.) En nem hiszem, hogy ez a fordulat ebben a parlamentben bekövetkeznék. Akárhogyan gruppirozzuk is ezt a képviselőházat, akármilyen új pártalakulásokat is teremtsünk itt benn, nem hihetek más megoldásban, mint megfelelő időben és pedig rövidesen bekövetkezendő házfeloszlatásban és egy olyan új parlamentben, amely a nemzet élő, eleven erőit hozza ide. (Kun Béla: Titkos választással!) Méltóztassanak megengedni, hogy ezek után a kormány külpolitikájára vonatkozóan is elmondjam a magam kritikáját. (Halljuk! Halljuk!) A külpolitikai vita — magunk közt megvallhatjuk, —- vajmi szegényes és sovány volt. En ajánlok önöknek, uraim, különösen a t. túloldalnak egy olvasmányt. Méltóztassanak elolvasni az 1840-es évek törvényhozási naplóit- Méltóztassanak összevetni az 1847—48-as országgyűlésnek, elsősorban az alsó táblának vitáit azokkal a vitákkal^ amelyeket itt hallottunk. Azt kell ebből megállapítanunk, hogy az a sokat gyalázott, sokszor igazságtalanul megtépázott régi, magyar nemesi középosztály szellemi, erkölcsi és európai szempontból sokkal magasabbrendű, sokkal magasabb színvonalon álló parlamentet tudott összehozni száz esztendővel ezelőtt, mint amilyen ez a parlament. Állítom, hogy ezt nem lehet mással magyarázni, mint azzal, hogy a mai magyar középosztály egészbenvéve nincs a helyzet magaslatán. Ez ia középosztály nem tudott olyan magasságba fejlődni, ahogyan azt a sors, a nemzet szükségletei megkívánták volna. Száz esztendővel ezelőtt a nagyon szegényes magyar országgyűlés falai között Európa sorsáról vitatkoztak a .magyar hazafiak. Széchenyi István és Kossuth Lajos vitázott 1847-ben és 1848-ban, sőt merem állítani, hogy volt magyar vármegye is, amelynek diétám magasabb színvonalú külpolitikai vita folyt, mint 1932-ben a magyar parlamentben. (Buchinger Manó: Ez azért van, mert az reformkorszak volt! Ez adott annak nívót!) A magyar nemzet — lehet mondani — ezer éven keresztül nagy külpolitikát csinált. A magyar nemzet az Árpádházi királyok idejében Európa egyik legragyogóbb birodalmát alkotta és nagy külpolitikát csinált. A vegyes házi nagy királyok — mint Nagy Lajos, vagy Mátyás király — Európára szóló külpolitikát csináltak. Amikor pedig bekövetkezett Mohács és a maihoz hasonló keserves sors zúdult a magyarságra, akkor is voltak hatalmas magyar államférfiak, akik a nagyi magyar gondolatot és az európai gondolatot nem engedték elesni és elsiöskadni. Akkor is volt egy Martinuzzi György, egy Bethlen Gábor, (Buchinger Manó: Most is van egy Bethlen!) egy Rákóczi Ferenc, később ott volt Kossuth Lajos, még 1867 után is ott volt Deák Ferenc és Andrássy Gyula, akik mind nagy külpolitikát csináltak. Az utóbbi évtizedek nyomorúsága az, hogy Magyarországból a külpolitikai szellem, az igazán nagyszabású külpolitikai gondolkodás kihullott. (Kabók Lajos: Hát Bethlen, az kutya? — Zaj.) Elnök: A képviselő urat rendreutasítom! Ne méltóztassék ilyen imparlamentáris és sértő kifejezést használni! Kabók Lajos: Csak kérdés volt! vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: Á mai magyar parlament sokszor feledni látszik, hogy ami régen állam jogi kérdés volt, az államunk nak és nemzetünknek szétszaggatása követ keztében jórészt nemzetközi és külpolitikai kérdéssé vált. Ha mi elszakított testvéreinkkel akarunk érintkezni akár szellemi, akár gazda sági téren, ez már külpolitika. A 15 millió lélekből álló magyarság tőlünk elszakított felének r minden életnyilvánulásai, minden vágyakozása, minden szenvedése, mindien nagy kérdése a mi szempontunkból külpolitika. Nem régiben beszéltem egy kiváló felvidéki magyar emberrel. Fájlalva konstatálta ő is, hogy ebben a parlamentben esztendők múlnak el anélkül, hogy az elszakított magyar kisebbségek* ről csak egyetlen szót szólnának és nem állott fel a keresztény padokról egyetlen keresztény magyar politikus, aki például szóvátette volna az erdélyi katholikus státus elrablását. (Meskó Zoltán: Igaza van!) Az erdélyi, a felvidékig a délvidéki magyarok szenvedései semmiféle reakciót nem váltanak ki a magyar parlament tagjaiból, pedig ez volna az egyetlen reakció, amelyet én, aki haladó állásponton vagyok, tisztelettel el tudnék fogadni. (Meskó Zoltán: Helyes!) Ha az elmúlt külpolitikai vitát is áttekintem, ha áttekintem azt, hogy miképpen reagált a magyar sajtó, a magyar közvélemény, a magyar parlament például a Tardieu-féle javaslatra, csak mély szomorúsággal állapíthatom meg a külpolitikai gondolkodásnak és érdeklődésnek r ezt a szomorú apályát, amely közéletünket, állapotainkat oly szomorúan jellemzi. (Gál Jenő: Lausanneban lehet javítani a helyzeten! — Buchinger Manó: Egy másik kormánynak!) A Tardieu-javaslatról két politikus mondott itt a parlamentben részletekbe menő " beszédet, Bethlen István gróf és Gratz Gusztáv t. képviselőtársaim. Megvallom én Gratz Gusztáv álláspontjához sokkal közelebb állok, mint Bethlen István gróféhoz. En a Tardieu-féle javaslatban, annak lényegében nem azt az efemer értékű gondolatot, tervet látom, amelyet például a túlsó oldalról Kállay Miklós t. képviselőtársunk, mert én azt állítom, hogy a Tardieu-féle javaslat a francia politikának egy természetes, magától értetődő és elkerülhetetlen lépése volt. Kérdezem: miért volt szükség francia szempontból erre a Tardieu-féle javaslatra*? Azért mert a kisentente-koncepció, amelynek Benes cseh külügyminiszter volt az apja, valójában megbukott. Bebizonyosodott itt tíz esztendő alatt, hogy a magyarság kikapcsolásával, a magyar nemzet izolálásával, a magyar nemzet gazdasági és politikai blokirozásával nem lehet új rendet teremteni Közép-Európában, a Duna völgyében. A cseh politika beállította a kisentente országait arra, hogy Magyarországot blokirozzák. De ennek volt egy igen súlyos gazdasági következménye. Ennek az volt a következménye,
