Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-95

&6 Àz országgyűlés képviselőházának épp úgy most a magyar mezőgazdaság mai harcában is nagyon sok olyan gazda van, aki aem születésénél fogva alkatlmatlan, untauglich, hanem éhben a heroikus harcban lett untauglich. (Ugy van! Ugy van! — Holitscher Károly: Sőt éppen a törekvő gazda ment tönkre! — Felkiáltások balfelöl: Kormánytámogatás!) Nem lehet tehát ezeket a gazdákat veszni hagyni! Segíteni kell rajtuk! Nem karitatív segítségről van szó, — amint nagyon helyesen mondta Marschall Ferenc t. képviselőtársam —, hanem alkalomnyújtásról arra, hogy ezek a most beteg gazdák ismét életképesekké váljanak, ismét dolgozhassanak és tudásukat, szorgalmukat és a fold iránt való nagy szeretetüket ismét érvényesíthessék és így továbbra is szolgálhassanak a hazának. (Ugy van! Ugy van! Helyeslés. — Berki Gyula: Majd a bankároknak módot adunk rá, hogy puhaszívűek legyenek! Lesz rá módjuk!) A földteherrendezés módjáról tovább nem akarok beszélni, mert hiszen hallottuk mindnyájan Kállay Miklós igen t. képviselőtársam beszédét. Azt hiszem, nemcsak ezen az oldalon, hanem a itúloldalon is igen sokan voltak, akik 100%-ig magukévá tették azt, amit Kállay Miklós mondott. (Rakovszky Tibor: Korábban kellett volna kezdeni! — Berki Gyula: Jobb később, mint soha!) Én a magam részéről — s azt hiszem, ezt nemcsak magam nevében, hanem igen-igen sok képviselőtársam nevében is mondom — 100%-ig aláírom, amit mondott, és azt hiszem, egy nézeten vagyunk abban, hogy ez a Ház nem mehet széjjel addig, amíg ebben a kérdésben gyökeres intézkedés nem fog tétetni. {Ügy van! Ügy van! Élénk taps a jobbés baloldalon és a középen. — Szeder Ferenc: Majd a szeme közé nézünk! — Lázár Miklós: Ebben a kérdésben koncentrálunk! — Dinnyés Lajos: Ebben koncentrálunk!) A második nagy akadály, amely a termelés folytonossága útjában áll, a termelés drágasága. Hiszen nagyon jól tudjuk, hogy azért nem tudunk mi most konkurrálni a Balkánállamokkal, mert azok sokkal olcsóbban termelnek és mi nem bírjuk el azokat a piaci árakat, amelyeket ők a kínálatnál érvény esi teaek. Nincs most időm arra, hogy ezekkel a kérdésekkel bővebben foglalkozzam, de itt leszögezem magam is, hogy annak ellenére, hogy az iparcikkek még most is aránytalanul drágák (Ügy van! Ügy van!) és annak ellenére, hogy a közterhek nagyok, (Úgy van! Ügy van!) mégis a legsúlyosabb drágasági momentum ma is a kamatok kérdése; olyan kamatok vannak, amelyeket mi megfizetni nem tudunk és azok a gazdák, akik ma még életképesek, ilyen kamatpolitika mellett matematikailag kiszámíthatóan a legrövidebb idő alatt szintén oda jutnak, ahol most a többiek vannak. (Ügy van! Ügy van! — Berki Gyula: Mi az akadálya akkor ezek megváltoztatásának, ha az egész Ház egyetért? — Dinnyés Lajos: Ez a kérdés! — Szeder Ferenc: Mi nem leszünk akadályai! — Lázár Miklós: Mert a kevesek érdeke dominál! — Berki Gyula: A Tébé-t kérdezzék meg. — Lázár Miklós: Nem a Tébe. ül a kormányon! A Nemzeti Bank a nemzeté és nem megfordítva!) Ezek voltak azok az akadályok, amelyeket felsorolni óhajtottam. (Dinnyés Lajos: Tessék a pénzt detronizálni s a Tébé.-t is!) Azt hiszem, Dinnyés Lajos t. képviselőtársam, hogy egyetért velem ebben a kérdésben, méltóztassék itehát meghallgatni. (Halljuk! Halljuk!) Most felsoroltam azokat az akadályokat, amelyek a termelés folytonosságának . ülése 1932 június 2~an, csütörtökön. útjában állanak és meggyőződésem az, hogyha ezek az akadályok el nem háríttatnak, ebből nemzeti katasztrófa lesz, mert ősszel a termelés itt az országban meg fog akadni. (Dinnyés Lajos: így van!) És hiába jön akkor jó gazdasági konjunktúra, azt mi kihasználni nem fogjuk tudni. (Dinnyés Lajos: Ebben is egyetértünk !) Most pedig felsorolom azokat az akadályokat, amelyek a termés értékesítése elé gördülnek. Foglalkozom itt elsősorban a belföldi értékesítés és fogyasztás kérdésével. Hogy a belföldi fogyasztás teljesen szervezetlen, arról már előttem szólott t. képviselőtársam itt megemlékezett. (Zaj a jobboldalon-) Lehetetlen dolog és igazán szinte nevetséges, hogy például az én vidékemen, ahol bort és krumplit nem termelünk, a^ szabolcsi krumplit 20 pengőért vásároljuk és 60 fillér alatt iható bort nem kapunk. (Lázár Miklós: Szállítok vagonszámra 50-ért!) Száz és száz ilyen adatot lehetne felsorakoztatni annak bizonyítására, hogy a belföldi fogyasztás teljesen szervezetlen és még ennek a nyomorult kis országnak egyik részéből a másik részébe sem tud eljutni az a termék, amelyre a fogyasztónak szüksége volna. (Dinnyés Lajos: Ebben is egyetértünk!) Másik akadálya a termés értékesítésének a vasúti díjtételek magassága. Nagyon jól tudom, hogy a régi vámtarifa tételei a régi árakhoz voltak szabva. De lehetetlen, hogy amikor egy pengő nyolcvan, egy pengő kilencven fillér volt az angol sertés ára, ugyanannyit kellett fizetni, mint most, amikor ugyanannak az ára 80—90 fillér. Nagyon komolyan gondolkoznak rajta, még a Pesttől messzebb lakó, mondjui£ szolnokmegyei gazdák is, hogy ha marhát visznek fel a budapesti vásárra, azt lábon fogják felhajtani, mert kiszámítják, hogy ha romlik is valamennyit az az állat, még mindig sokkal jobban járnak, mintha ezeket a megfizethetetlen vámtarifákat kell fizetniök. (Beck Lajos: Elég szomorú!) Most azután, hogy vámterületekről, vámkérdésről beszéljünk, belföldi vonatkozásban itt van Budapest székesfőváros, amely külön vámterület. (Jánossy Gábor: Ország az országban!) Valamikor, azt hiszem a tavasszal, pártunk agrárblokkjában ismertettem egy gazdasági egyesületnek igen szépen, szakszerűen kidolgozott memorandumát, amelyben bizonyítva van a következő. Ha a Budapesten fogyasztásra kerülő hús árát átszámítjuk az állat élősúlyban való árára, akkor ennek árából a gazda 22.7%-ot kap, a többi rámegy vasútra, illetékekre és egyebekre. (Felkiáltások balfelöl: Vásár pénztárra! Kövezetvámra!) Lehetetlen dolog, hogy azért, amit á gazda évek alatt termel, végeredményben csak 22.7%-ot kapjon, a többit pedig azok szedjék el, akiknek egy napi dolguk van vele. (Lázár Miklós: Kár, hogy Kozma Jenő nincs itt! — Dinnyés Lajos: Wolf fék csinálták!) Rátérek most a legfontosabb kérdésre, a külföldi értékesítés kérdésére s ezzel kapcsolatban egész röviden szólok egy-két szót én is az úgynevezett Tardieu-tervről. Mi agráriusok első pillanattól fogva a legnagyobb bizalmatlansággal viseltettünk ez iránt a terv iránt, mégpedig töbh okból. As egyik ok az, hogy ilyen megoldásban egyáltalán nem hiszünk, mért mindnyájan emlékezünk azokra a bizonyos konferenciákra, amelyeket a termelő államok tartottak Belgrádiban, Szinajában, Varsóban, Rómában; egyetlenegy ilyen konferencián sem határoztak mást, mint azt, hogy a