Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-101

404 Az országgyűlés képviselőházának 101. ülése 1932 június 9-én, csütörtökön. délyben, a román uralom alatt végigél tok azok a magyar gazdák, akik ott dolgoznak, amikor az új termést nagyobb tételekben értékesíteni. egyáltalában nem lehetett, amikor például Erdélyben az volt a helyzet, 'hogy nagyobb tételben gabonát már a múlt év őszén sem lehetett értékesíteni, __ eladni, mert senki sem volt hajlandó azt még olcsó áron, még veszteséges áron sem megvenni. (Gr. Hunyady Ferenc: TTgy van!) Rendkívül komoly és súlyos szituáció előestéjén állunk ma, amikoris rendkívül lelkiismeretesen kell mérlegelnünk azt, miféle gazdasági és politikai konzekvenciái lesznek annak a helyzetnek, ha álmagyar gazda rájön arra, hogy az Úristen hiába ad neki termést, sőt madjnein azt mondhatnám, hogy egy nagy termésből még nagyobb veszedelmek származhatnak, mint egy mérsékelt vagy gyenge termésből, mert az a gazda rájön arra, hogy a nagy termés, a bő termés, az Isten áldása nemcsak hogy nem segít rajta, íhanem az árak katasztrofális zuhanása következtében talán még fokozottab nehézségek és válságok elé állítja. Hogy ez nem sötétenlátás, hogy ez nem indokolatlan pesszimizmus, arra vonatkozólag csak egy példát akarok felhozni. Aki a folyó évben lennjárt Bihar vármegyében, az tapasztalhatta, hogy a csonka vármegye magyar részén 15 pengővel lehetett a kukoricát eladni, míg a román oldalon csak öt pengővel lehetett értékesíteni. Miért? Mert Romániában több kukorica terem, mint amennyi a belföldi szükséglet, a túlkínálat levezetésére már nem voltak képesek és így háromszor annyi kukoricát kellett adni azért a pénzért, amennyiért Magyarországon egy métermázsa kukoricát lehetett kapni. Ezek komoly veszedelmek, legnagyobb veszedelem, amelyet én ezen a nyáron közvetlenül fenyegetőnek látok. Mert legyünk tisztában vele, az egész külkereskedelmi rendszer, — itt nem tisztán magyar relációban beszélek — az egész elgondolás, az egész szisztéma, a kereskedelemnek egész nemzetközi rendszere jutott a legutóbbi másfél éven belül a legsúlyosabb válságba. Ne méltóztassék azt hinni, hogy én itt vágyaim, ambícióim vagy pláne közgazdasági elméletem mellett csinálok propagandát, amikor ezeket a tényeket itt felemlítem. Egy rendkívül szomorú szükséghelyzetet akarok itt ismertetni, (Ügy van! ügy van! a balollalon.) azért, hogy levonhassuk belőle a múlhatatlanul szükséges konzekvenciákat, hogy ne késsük le azokat az intézkedéseket, amelyeket, ha idejében teszünk meg, még számos tekintetben javíthatunk a helyzeten, amelyekkel azonban, ha lekésünk, jóvátehetetlenül késünk le, mert azok a piacok nem várnak ránk, azok a piacok, ha egyszer a szükséges árumennyiséget beszerezték, — pláne a mai csekély vásárlóerő és felvevőképesség mellett — egyáltalában nem lesznek többé hajlandók semmiféle címen, semmiféle módon magyarországi árut vásárolni. Nemcsak hogy a szabadkereskedelemről nem lehet ma beszélni, hanem megbukott már a legtöbb kedvezményes elv is, megbukott éppen a legutolsó esztendőben a preferenciális szerződések rendszere is. En ezt itt igen régóta hangoztatom, hónapok óta hirdetem, hogy megbukott ez az egész elgondolás, amelynek jegyében pedig rendkívül tiszteletreméltó, becsületes jószándékkal működtek közre, mégpedig nemcsak a mi oldalunkról, hanem állítom, hogy például osztrák relációban, a tavalyi osztrák-magyar preferenciális szerződés mindkét oldalról jóhiszemű, tisztességes szándékkal köttetett. Nem lehet betartani ezt a szerződést, nem lehet a kölcsönös áruforgalom felélénkítésére felhasználni, egyszerűen azért, mert a viszonyok, a tények, az események, a közgazdasági, a valutáris helyzet, a felvevőképesség által nyújtott lehetőségek annyira labilisak, annyira fluktuáltak, anynyira változnak napról-napra, hogy ezek mellett a változó viszonyok mellett tartós és állandó alapot teremteni egy hosszabblélekzetű külkereskedelmi szerződéshez nem lehet. Nincs providencia, nincs az az előrelátás, amely ezt lehetővé tenné. (Magyar Pál: Vissza az árucseréhez!) Mi sem jellemzőbb, mint az, hogy a csehmagyar szerződés, amelyről most másfél év óta tárgyalunk, s amely végre olyan szituációba jutott, hogy már az aláírása előtt állottunk, mindkét részről, mielőtt aláíratott volna, iigyszólván megbukott, értékét vesztette. Miért? Azért, mert azokat a preferenciákat, amelyeket Csehország Magyarországnak " nyújtani tud, vagy ebben a szerződésben nyújtani hajlandó, előre értéktelenné teszi a külkereskedelemnek az a szindikátusi organizációja, amelyet Csehország, ezekre a cikkekre nézve, még pedig a mezőgazdasági importárúkra nézve, már most felállít, amely •— azt mondhatnám — monopolisztikus kezelése a külkereskedelemnek a preferenciális rendszer minden előnyét semmivé teheti azáltal, hogy onnan szerzi be az árut, ahonnan maga utólag óhajtja és a preferenciák érvényesítését a szabadkereskedelem kizárása következtében egyszersmindenkorra lehetetlenné és illuzórikussá teszi. Nincs frappánsabb példa hogy menynyire nem lehet a preferenciális rendszer jegyében eredményesen lebonyolítani Magyarország külkereskedelmét, mint éppen ezek a tapasztalatok, amelyeket a cseh-magyar relációval szereztünk. Nem óhajtok . semmi körülmények között elfogult lenni, még magyar érdekből sem, én tisztán és világosan látom azt, hogy Csehország itt nem rosszindulattal járt el Magyarországgal szemben, hanem a viszonyok által diktált kényszerhelyzet viszi és kényszeríti bele abba, hogy egy bizonyos organizációt adjon a külkereskedelemnek, amely felülről irányított organizáció nélkül ma már eredményesen le nem bonyolíthatóCsak egy példát hozok fel. Magyarország fakereskedelmének az elmúlt évben észlelt és itt többízben szóvátett mizériái tulajdonképpen arra vezethetők vissza, hogy Magyarországon ez az organizáció ' hiányzik. (Magyar Pál: Ügy van!) Méltóztassék megengedni, hogy példákat hozzak fel arra, — hiszen nem lehet itt az egész kérdéskomplexust kimerítően tárgyalni — miért nem lehet, miért nem siikerült Magyarországon osztrák relációban bizonyos, — mondjuk — fabevásárlási törekvéseket érvényesíteni. Egyszerűen azért, mert a román és a cseh fa olcsóbb lévén, osztrák relációban JEL kereskedelem nem volt hajlandó vásárolni és így az olcsóbb fa jött be Magyarországba. Ennek (következtében azonban az osztrákok bizonyos jogosultsággal hivatkoztak arra, hogy Magyarország nem vásárolván Ausztriában azt a .mennyiséget, amelyet annak idején a kereskedelmi szerződéses tárgyalások során kilátásba helyeztünk, Ausztria sem lehet tovább