Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-95

28 Az országgyűlés képviselőházának 95. ülése 1932 június 2-án, csütörtökön. lönleges céladóra, mert ez céladó, hiszen csak egy része jut az importsziikségletek kielégítésére tetemes része azonban — miként a Tyler-f éle jelentésből látható — arra szolgál, hogy a kormánynak a külfölddel szemben teljesítendő fizetési kötelezettségét fedezze, hogy a vasúti tarifák, a postatarifák, a külképviseletek költségei, az utazások költségei stb. a törvényes paritáson legyenek kiszolgáltathatók. Vagyis az exportőrt 30%-kai pönalizálják ilyen különleges célok érdekében és már a humor birodalmába tartozik, hogy ugyanakkor, amikor 30%-ot elvesznek az exportőrtől, ugyanakkor exportprémiumot ígérnek. Igaz, hogy ezt a prémiumot rendesen nem, vagy pedig csak olyan későn szokták az exportálók megkapni, hogy belőle a termelő nagyon keveset lát. Exportpönálét szedni és ugyanakkor exportprémiumot adni: ez olyan önmagával ellenkező közgazdasági politika, amelyet támogatni nem vagyok hajlandó és legnagyobb csodálkozásomat fejezem ki, hogy közgazdaságilag gondolkodó államférfiak, de különösen azok,^ akik speciálisan agrárszínezetre vannak beállítva, ezt a politikát támogatják. (Ügy van! balfelől. — Egy hang jobbfelől: Ezt nem támogatjuk!) Mi egyáltalán nagyon furcsa^ helyzetben vagyunk. Ma a nagy közgazdasági kérdések vannak szőnyegen és akkor azt a csodálatos jelenséget látjuk, hogy amikor felszólalás, vagy közvéleménynyilvánítás történik, a t. egységespárt részéről, éppen a döntő nagy közgazdasági és pénzügyi kérdésekben állandóan ellentétes álláspont nyilvánul meg azzal szemben, ami de facto a kormány közgazdasági és pénzügyi politikája, ami azonban a t. párt tagjait egyáltalában nem gátolja meg abban, hogy változatlan buzgalommal tovább támogassák ily válságos időkben ezt a teljesen elhibázott közgazdasági politikát. Engem a t. kormány közgazdasági politikájától elválaszt először az a tézisem, hogy lehetetlen ebből az országból a mai közterheket kipréselni, lehetetlen 800 milliós állami büdzsét és 400 milliós autonómia-hüdzsét fenntartani, amiből következik, hogy egész adminisztrációnk radikális és gyors leépítése szükséges, ha az összeomlást el akarjuk kerülni, másodszor elválaszt a kormány közgazdasági politikájától a mai devizagazdálkodási rendszer, harmadszor pedig az, aminek Kállay t. képviselőtársam is kifejezést adott, tudniillik az úgynevezett transzfermoratórium, amely utóbbi egy gyönyörű kifejezés, de még sehol a világon — pláne hosszú időre — nem sikerült megvalósítani, mert hiszen vagy inflációra, vagy deflációra vezet, vagy pedig újból kölcsön adjuk azt, ami a transzfer-alapba befolyik és így ebből semmi hasznuk sincs a hitelezőknek. Mindezeknek a közgazdasági tételeknek ilyetén való kezelése — és csak ez — volt az, ami engem a t. kormánytól eltávolított. Bárminő tisztelettel és hálával kell viseltetnünk ama jóakarat, buzgalom és nagy hazafiság iránt, amellyel a t. kormány az ügyeket viszi, mégis lehetetlen, hogy közgazdaságilag gondolkodó ember támogathasson olyan politikát, amelyet az ország vitális érdekei szempontjából nem tart helyesnek. Ezek után az idő rövidsége miatt — talán nem egészen házszabályszerűen eddig általános közgazdasági kérdésekkel foglalkoztam — még csupán szorosan a tárca keretébe tartozó néhány kérdésről óhajtok megemlékezni. Az egyik — amit már a vallás- és közoktatásügyi tárca tárgyalásánál szóvátettem — a kiáltó diszparitás, mely az általános műveltséget előmozdító zene- és színházművészeti célokra, a képzőművészetek javára fordított összegek és a mezőgazdasági szakoktatásra beállított kiadások között a mezőgazdasági szakoktatás rováköltségvetésben jelentkezik. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Szégyenletes annak az összegnek minimális volta s elenyésző csekélysége, amit mezőgazdasági kultúránk fejlesztésére áldozunk, összehasonlítva azzal, amit az Operára, külföldi kollégiumokra, teljesen feleslegesen létesített vidéki egyetemekre, sportra, testnevelésre és hasonlókra fordítunk. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon. — Zaj. — Dinich Ödön: A sport sokkal nagyobb szolgálatot tesz, mint akár a zene, akár a színház! — Elnök csenget.) Az bizonyos, hogy középfokú gazdasági tanintézet, amelynek az volna a célja, hogy az 50—150 holdas kis- és középgazdák fiainak nevelését szolgálja, egyetlenegy van. Ennek négy évfolyamán 92 növendéke van és Buday Barnának, a gazdasági szakoktatási tanács alelnökének januárban megjelent tanulmányából megállapítlható, hogy az évenként jelentkező utánpótlási hiány 280. Van összesen 11 földmíves iskolánk, amelyek a kisgazdák nevelését szolgálnák. Ezekből 100 ifjú kerül ki évente olyan, aki hazamegy gazdálkodni, akkor, amikor az évi utánpótlás évi 1200—1500 volna, vagyis az arra reáutaltak egy tizedrésze sem végezi el a földmívesiskolát. Van 9 téli gazdasági földmívesiskolánk. Ausztriában — nem beszélek Dániáról — 37 ilyen téli gazdasági iskola van. Nálunk az összes nyári és téli gazdasági tanfolyamok összes hallgatóinak száma 1200 földmíves, akkor, amikor a kis- és középibirtokosok száma 800.000. Baromfiiskolánk egyetlenegy van Gödöllőn 12 tanulóval akkor, amikor külkereskedelmi mérlegünkből mindenki láthatja, milyen óriási f jelentősége volna annak, lm a népet ezen a téren oktatnák. Ezekre ninlcs pénzünk. A mezőgazdasági tudományos és kísérletügyi intézményekre összesen együttesen annyit fordítunk, mint amennyiből az Operaház deficitje kikerül, mint amennyit a zeneművészeti és képzőművészeti iskolákra költünk. Kevesebbet fordítunk az összes mezőgazdasági tudományos és kísérletügyi intézményekre, mint a testnevelésre. Bocsásson meg Dinich t. képviselőtársam ezért a kifejezésésrt. Ne csodálkozzunk tehát azon, hogy gazdasági statisztikánk a következő termelési adatokat mutatja. A 20 holdnál kisebb birtokon és az ezer holdnál nagyobb birtokon holdanként termelt mennyiség között a differencia: a búzánál 2, az árpánál 3*4, a szemes tengerinél 4, a cukorrépánál 20 métermázsa. Mi szeretjük ilyenkor azt mondani, Ihogy a magyar kisgazdák konzervatívok, (Sauerborn Károly: Nem tanítják meg!) hogy a mi kisgazdáink nem hajlamosak a tanulásra, a valóság pedig az, hogy nem törődünk ezek tanításával, hanem törődünk a zenei kultúrával, a szépművészetekkel, tetszelgünk magunknak abban és egy napig tartó vitát hallottunk arról, liogy a Nemzeti Szinházban modern vagy nem modern darabokat adjanak-e, hogy Failloni jól dirigál-e vagy nem és tud-e tanítani vagy nem tud? Olyan kérdések ezek, amelyek elvégre az élet mai folyamata mellett huszadrangú kérdések ahlhoz a kiáltó igazságtalansághoz képest, hogy annyi pénzünk nincsen, hogy a kisgazdatársadalmat, a kisgazdák fiait megtanítsuk megfelelő mezőgazdálkodásra.