Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-100

Az országgyűlés képviselőházának 100, ülése 19SÈ június 8-án, szerdán. 335 (Szünet után.) (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Téglássy Béla! Téglássy Béla: T. Ház! Azt hiszem, nincs a törvényhozásnak egyetlen tagja sem, akit ne az a kérdés érdekelne a legnagyobb mértékben, vájjon át tudja-e a kormányzat lábalni az eléje tornyosuló gazdasági nehézségeket, vagy nem. Arról is meg vagyok' győződve, hogy nem a külföldi adósságok kérdése áll itt az első sorban, hanem a belső, azaz állami és társadalmi életünk gazdasági kérdésének egyensúlya, mert, ha ezt biztosítottuk, egyben biztosítottuk a külföldi kötelezettségeink rendezését is, míg ha belső ügyeink egyensúlya felborulna, ezzel végzetessé válna a helyzet, úgy, hogy a külföldi adósságaink rendezésének lehetősége is megszűnnék. Ezért életbevágóan fontos kérdés az, vájjon befolynak-e a remélt és előirányzott öszszegek, vagy nem. A pénzügyminiszter úr nagy bizalommal jelentette ki a Házban, hogy aggodalomra nincs szükség, mivel, úgymond, adót fizetni mindenkinek kutyakötelessége. A magyar emíber büszke és öntudatos, nem igen szeret házánál végrehajtót látni, és tudja, hogy adót fizetni kutyakötelessége és elsősorban kötelessége. A magyar ember fizetne is adót, ha volna miből. Hogy csak egy esetre mutassak rá, a múlt esztendőben fordult elő, hogy Karcagon az adófizető polgárok egy-két kivétellel agyonütötték a kutyájukat, mert nem tudták a kutyaadót sem megfizetni. (Esztergályos János: Pacsajon meg az embereket ütik agyon!) A boldog Nagy-Magyarországon még az a szólás járta, hogy ha jó volt a május, ha májusban meleg esős idő volt, akkor be volt biztosítva a nemzet élete. Ma azonban, sajno*. nem az a helyzet. Azt mondják, hatvan év óta nem volt ilyen kedvező időjárás, ilyen kedvező májusi eső, mint az idén és én mégis szorongó szívvel vetem fel a kérdést, vájjon mit jelent a jó termés számunkra, vájjon meghozza-e a kellő eredményt? Schandl Károly t. képviselőtársam ugyan megnyugtatott és azt mondta, hogy értesülései olyanok, hogy külföldön mindenütt Visszaesett a termelés, mégis kénytelen vagyok kijelenteni, — amit a t. képviselőtársam az általános vitában mondott beszédében kifelejtett — hogy Amerikában valósággal gabonagyárakat létesítenek, és ezekben kísérletezés folyik a többtermelésre vonatkozólag, úgyhogy valósággal a Bedeaux-féle rendszerrel dolgoznak. A kísérlet annyira bevált, hogy például Kansasban 3 "50 pengőért tudják előállítani a búzát métermázsánként. Jól van, mondjuk, hogy igazuk van, de, sajnos, akkor sem mondhatjuk, hogy a mi kérdéseink ezzel meg volnának oldva. T. Ház! Három-négy hét múlva a magyar fold terménye dús bőségben előttünk áll. A kérdés tehát az, hogy azt a terményt, amely elénk kerül, amely feleslegben fog a gazda számára mutatkozni, ki tudjuk-e helyezni, tudunk-e annak a felesleges gabonamennyiségnek piaicot teremteni, vagy nem. Ha tudunk piacot teremteni, akkor a kérdés meg van oldva, ha azonban nem tudunk exportot teremteni, és nem tudjuk kellő eszközökkel biztosítani gabonakivitelünket, akkor saját zsírunkban fogunk majd idehaza megfulladni. Már pedig, amint értesültem, a kellő értékesítésről és a kellő piacokról való gondoskodás nem a legjobban áll, mert tudomásom szerint fix megállapodás, kereskedelmi szerződés egyetlen állammal sem jött létre. T. Ház! A gazda kötelessége termelni, a gazda kötelessége becsületesen dolgozni és azt hiszem, ezen a téren a mi magyar fajtánkban nem is csalódtunk. Ök tisztességgel és becsületesen dolgoznak, s iparkodnak szívüket és lelküket a munkába beleadni, iparkodnak abból a földből a lehető legtöbbet kihozni, tehát megteszik kötelességüket. Az értékesítés és elhelyezés azonban a kormány és a mi elsőrendű feladatunk és kötelességünk. Cselekednünk kell tehát a legsürgősebben, a megfelelő tárgyalásokkal kapcsolatosan, terményeinknek külföldi piacokat kell teremteni, lehetőséget kell nyújtani, különösen a gazdatársadalomnak, hogy terményeit tisztességes árért eladhassa, különben olyan megrázkódtatás jön, amely mindent elsöpör. Azok tehát, akik az ország sorsát intézik, nem kergethetik a vidéket olyan kétségbeesésbe, amelynek .a végét senkisem látja. T. Ház! Köztudomású dolog, hogy az illetékek terén is a súlyos gazdasági viszonyok következtében ezddőszerint a rendesnél nagyobb hátralék áll fenn. Nagyfontosságú állami érdek fűződik ahhoz, hogy ezek az adótartozások, különösen a földadó, házadó, kereseti adó, jövedelmi- és vagyonadó a lehetőség szerint befolyjanak az államkasszába vagy legalább is ezeknek a tartozásoknak jelentékeny része befizettessék az államkasszába. Az adótartozások fennállásának egyik oka az, hogy az adófizető polgárok teherbíró képességét kellő időben és kellőképpen nem vették figyelembe, s ennek következtében ma az adófizető polgár saját erején felül nem tud fizetni. Ennélfogva megfontolás tárgyává volna teendő, hogy bizonyos áldozatok árán is nem volna-e célravezető az államháztartás szempontjából nagyobb kedvezményeket adni, hogy az adózók tartozásaikat vagy pedig azoknak legalábbis egy részét befizessék. Véleményem szerint, ezeket a kérdéseket pepecselő munkával és kicsinyeskedéssel elintézni nem lehet. Itt radikálisan, még áldozatok árán is cselekedni kell- Szerény nézetem szerint az volna a leghelyesebb, ha ezeknek az adótartozásoknak legalább 25%-át elengednék, ami azt jelentené, hogy megadná a jogot az állam azoknak, akik adótartozásuknak, házadójuknak, r földadójuknak és vagyonadójuknak 75%-át befizetik, hogy 25% levonassék összes tartozásukból. Mi sem természetesebb, mint az, hogy azután azok az illetékek és késedelmi kamatok, amelyek ezzel kapcsolatosan fennállanak, töröltetnének. T. Ház! Köztudomású dolog, hogy állami költségvetésünkben a külföldi pénzügyi szakértők kijelentéseiben foglaltak alapján még további redukálások is várhatók. Jól tudom, hogy ez a legnehezebb feladatok egyike, mert rövid időn belül háromízben csökkentették vagy mérsékelték a költségvetés kiadási tehertételeit. A személyi kiadásoknál, vagyis a közalkalmazottak fizetésénél, további mérséklés szerény véleményem szerint, úgyszólván már teljesen lehetetlen, és különösen lehetetlen a kisebb tisztviselőknél, akik a mindennapi megélhetésre szükséges élelmet sem tudják ma már előteremteni. Ilyen mérséklés további elrendelése antiszociális lenne, amellett nagy viszszatetszést, ellenszenvet és nagy elégedetlenséget keltene a tisztviselők körében. Szerény véleményem szerint azonban olyan mérséklést kellene eszközölni, amely az egyes