Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-100

Az országgyűlés képviselőházának 1 Az igen t. pénzügyminiszter úrnak, akit én igazán nagyra becsülök, még abból az időből ismerem pénzügyi elgondolásait, amikor az első nemzetgyűlés pénzügyminisztere volt, amikor itt a tudósok a magyar koronát szintén min­den áron meg akartak menteni és vitték ki a drága magyar javakat a korona javítására, nagyon helyesen — az események igazolták őt — azon az állásponton volt, hogy az inflációt megtörni csakis a külföld segítségével lehet. Ezt az álláspontot vallotta akkor — teljesen osztottam ezt a véleményét — és az események teljesen igazolták. Már akkor láttam, hogy na­gyon reálisan gondolkodik és ismeri úgy a bel­földi, mint a külföldi viszonyokat. Ebből merí­tem a reményt ma is, hogy megint eltalálja a helyes utat. Szerintem már az elődjének kellett volna megtennie azt a kijelentést, hogy nem bírunk fizetni, mert azok az állandó tanács­kozások nem segítenek. Az ember már úgy ismeri a térképet^ hogy egészen földrajztudó­sok leszünk a végén. Hol itt, hol ott, hol Lau­sanneben, hol Genfben tanácskozunk. Nem vol­tam és nem leszek próféta, de meg vagyok szentül győződve, ott megint széjjelmegy a tár­saság, szépen elkedélyeskednek egymással a diplomácia nemes nyelvén, majd megint szép frázisokat mondanak, puffogtatnak és semmit sem kapunk. A csalódás még jobban fog fájni, mert eddig reménykedtünk, mindig vártuk, hogy majd csinálnak valamit. Ügy látom, hogy azok az államférfiak, akik a háborút előidéz­ték, akik a háborút végigcsinálták, akik ebben a háborús mentalitásban éltek és benne van­nak még ma is, a népek igazi békéjét képte­lenek megcsinálni! Azt olvasom az újságokban, hogy Wa­shington felé vonulnak a nyomorgó, éhező volt amerikai frontharcosok. Figyelmeztetem a Genfben tanácskozó nép­szövetségi hatalmasságokat, hogyha így folyik majd tovább a tanácskozás, ha ilyen ered­ménytelenül, csak a frázisokat puffogtatják és — úgylátszik — nem akarnak rajtunk ko­molyan segíteni, meg fogják érni, hogy egy nemzetközi népvándorlás fog Genf felé menni, a tönkrement, éhező, szenvedő magyarság és a többi nemzetek fiai nagy nemzetközi össze­fogásban fognak oda felvonulni és felelős­ségre fogják vonni mindazokat, akik az isteni és emberi törvények ellen vétenek és az orszá­gokat nem mentik meg a pusztulástól, hagy­ják tovább lefelé zülleni. Lehetetlen, hogy ezt ne lássák be azok az államférfiak, akik egy­másután kijelentik, hogy érzik, tudják, hogy itt minden percért kár, ha nem jön a segítség. Hiszen száz- és ezerszámra lesznek az emberek öngyilkosok a világon. Hát nincs azoknak az uraknak ott Genfben lelkiismeretük, nem ér­zik át, hogy egy nemzet tönkremegy, hogy ezt mi tovább nem bírjuk. Becsületességükre, em­beri érzésükre appellálok, amikor azt követe­lem, hogy tanácskozzanak komolyan; necsak beszéljenek, hanem jöjjenek már a tettek! Elnök: Képviselő úr, szíveskedjék a tárgy­nál és a pénzügyi tárcánál maradni és ne mél­tóztassék sértő módon bírálni azt a külföldi konferenciát. Meskó Zoltán: Ez nem frázis, ez könnyen bekövetkezhetik Ez nem sötét képaláfestés. Igenis elérkezhetik az az idő, hogy az emberek kezükbe^ veszik a koldusbotot, kimennek oda, {felelősségre von ják^ mindazokat, ,akik ott ülnek és nem tudnak segíteni. Ha nem tudnak segí­teni, álljanak félre, adják át helyüket olya­00. ülése 1932 június 8-án, szerdán, 319 noknak, akik nincsenek a háborús gondolattól megfertőzve, akik az emberben az embert lát­ják, hogy itt nincs ellenség, nincs győző és legyőzött, itt szenvedő emberek vannak, akik a krisztusi morál alapján élni akarnak a világon. (Ügy van! Ügy van!) T. Ház! Megkésettnek tartom az igen t. pénzügyminiszter úrnak tegnapi nyilatkoza­tát, ö mindenesetre jobban tudja, miért nyi­latkozott csak most és nem hamarább. En azt mondom: az utolsó falat kenyér a saját gyer­mekeinké.Mi másnak pénzt addig sem kamat­szolgáltatás, sem más formában nem adha­tunk, míg magunk ellátva nem vagyunk. Min­den külföldi fizetést be kell szüntetni. (Diny­nyés Lajos: Cólniksz!) Ez nem az a könnyű álláspont, nem az a régi kijelentés, hogy nem fizetünk, hanem az a szomorú tény, nem lehet fizetni, nem lehet saját gyermekünk szájától az utolsó falatot megvonni. A belföldi adósságokra vonatkozólag vala­mennyien szem előtt tartjuk az államháztar­tás rendjének biztosítását, de ha tőketörlesztés egy jó ideig nem lesz, akár hallgatólagosan, akár elrendelt moratórium alapján, ha a ka­matot leszállítják 4%-kal, akkor az emberek levegőhöz jutnak, igazságosan kivetett adóju­kat (Dinnyés Lajos: Az a fő, hogy igazságos az!) meg tudják majd fizetni és az államház­tartást fenn lehet tartani. Hiszen a világhá­borúban is moratórium volt. Kérdem: nem háborúban vagyunk-e most is? Veszedelmesebb háborúban, gazdasági háború kellős közepén vagyunk, ahol százával, ezrével pusztulnak el az emberek. Miért kell kiküldeni a végrehajtó­kat oda és miért kell a költségeket szaporí­tani ott, ahol a végrehajtó már nevet, mert tudja, hogy már mindent húszszor lefoglaltak. Ha Budapesten foglal, kívülről tudja, hogy mennyi billentyű hibás a zongorán és a kis­gazda összes teheneit és jószágát névről is­meri már. Én nem vagyok ügyvédellenes, azonban igenis tartozom az igazságnak azzal, hogy itt leszögezzem, nogy erős ügyvédellenes, fiskális­ellenes hangulat van az egész országban, (Ügy <van! Ügy van!) mert, — tisztelet a nagy ügyvédi társadalomnak, amelyre mindig büsz­kék lehetünk — sajnos, vannak nagyon sokan olyanok és mindinkább szaporodik a számuk, akik visszaélnek a helyzettel (Ügy van! Ügy van!) és felesleges költségeket okoznak! (Ügy rian! Ügy van!) Ezek a brigantik okozhatnak az egyik oldalon 120 pengős adósságért 60 pengős költséget. Elnök: A képviselő úr által használt kife­jezést a házszabályok értelmében kifogásolom! Meskó Zoltán: Akkor majd magyar szót fogok használni. Ezek vérszopók, (Derültség.) mert vérszopás az, ha valaki kiszívja az utolsó csepp vérét annak a szegény embernek. Én a tisztességes ügyvédeket megvédtem, csak a tisztességtelen ügyvédek eljárása ellen tilta­kozom. Az ügyvédnyomort nem így kell meg­szüntetni. Tessék gondoskodni a bajbajutott ügyvédekről is, — ezt aláírom — de ne úgy, hogy annak a sárban levő földmívesembernek, aki lejjebb már nem csuszhatik, örökösen költ­séget csinálnak. Bocsánatot kérek, ez még sem járja. Tessék a miniszter uraknak, különösen pedig a pénzügyi kormányzatnak vigyázni arra, hogy ezeknek felesleges költséget ne csi­náljanak. Tegnap egyik barátom mesélte, hogy abban a házban, ahol lakik, egy szegény asszony valami 120 pengős házbért fizet negyedévre.

Next

/
Thumbnails
Contents