Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-99

Az országgyűlés képviselőházának 9 delkezésre 'bocsátani. Ezt én meg is tudom érteni, mert hiszen nekünk bizonyos elégtételül szolgálhat, hogy nem a magyar kölcsön az, amely a legmélyebbre süllyedt az utolsó időszaknak — mondhatnám — pénzügyi világégése nyomán. A világgazdaságban sokkal jelentősebb országok kötvényei sokkal mélyebbre süllyedtek, nem szólva arról, hogy maguknak a hitelező államoknak is akárhány olyan fixkamatozású papírja van, amelyeknek szolgáltatása szünetel, amelyeknek árfolyama tehát a mienkéhez hasonlóan lerombolod ott. En tehát gyakorlatilag nem látok a hitelezők szempontjából itt sérelmet, ellenben merem állítani, ihogy a magyar mezőgazdaság szempontjából óriási megkönnyítést jelentene ennek a kérdésnek végre sürgős rendezése, és pedig jelentene nemcsak azáltal, hogy ez ösztökélné a magyar gazdasági erőket arra, hogy ha már ilyen abszurd világgazdasági helyzet alakult ki, annak necsak hátrányait, amelyek ebben az irányban mutatkoznak, hanem előnyeit is kihasználják, hanem azáltal is, hogy ennek révén megnyílna a lehetősége annak, hogy azok, akik ma különféle okoknál fogva — talán elsősorban a föld alacsony árát tekintem ilyen ösztökélő oknak — elérkezettnek látnák az időt arra, hogy minden válság ellenére végeredményben a magyar gazdasági jövőnek változatlanul gerincéül maradó mezőgazdasági termelésbe belekapcsolódjanak, egy ilyen rendezési lehetőség által alkalmat' kapnának arra, hogy előnyösen szerezzenek földet. Másrészt azonban ez biztosítaná, hogy a most eladósodott és annuitási fizetési kötelezettségüknek eleget tenni nem tudó földbirtokosok földbirtokuk egy részének értékesítése által megszabadulnának terheiktől és kisebb, de tehermentes birtokon gazdálkodnának. Nemcsak ezen a nagy generális úton nem látok azonban intézkedést, hanem abszolút visszásságnak tartom azt is, hogy amikor a záloglevél-adóstól azt igényeljük, hogy eleget tegyen annuitási fizetési kötelezettségének, amely fizetés által — ezt még egyszer hangsúlyozom — nem szabadul obiigója alól, akkor például még csak arról sem történt gondoskodás, hogy legalább a lejáró szelvények legyenek törlesztésre felhasználhatók. így előáll az a helyzet, ihogy mint adós viseli változatlanul az obligót, viseli vele a pengő rizikóját, mint hitelező, mint kötvénytulajdonos megkapja legjobb esetben pengőben a járandóságát, de azt az ő tartozásának törlesztésére nem fordíthatja. Folytatódik ez minden irányban, ahol a magyar adósságmentesítés szempontjairól van szó. Bár nem osztom azok nézetét, akik a financiális kérdések megoldásával a magyar termelési problémát is megoldhatónak vélik, — sajnos, a magyar termelési probléma sokkal mélyebben gyökerezik, semhogy egyedül financiális rendezés ez irányban megoldást hozhatna. Schandl t. képviselőtársam gondolatmenetébe kapcsolódva, én valójában minden szimpátiám ellenére, amellyel azon törekvés iránt viseltetem, amely az izoláltság gazdaságpolitikája után a gazdasági közeledés jegyében igyekszik megtalálni és megkeresni a megoldás lehetőségét, ezt olyan messze fekvőnek látom ebben a pillanatban, hogy én e helyett belső erőinket szeretném olykép csoportosítani, hogy azok az egyedek megélhetését, amennyire lehet, ha másképpen nem, alacsonyabb standardon, de polgári alapon biztosítani tudják. Ebből a szempontból jelentősnek tartanám, hogy közületeink, elsősorban vidéki városaink szabadulhatnának tartozásaiktól, amelyek nemKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ IX. ülése 1932 június 7-én, kedden. 291 csak igen súlyosak, amelyek nemcsak — hogy úgy mondjam — a világpénzpiac alakulásának legkedvezőtlenebb időpontjában kontraháltattak, hanem amelyek ezenfelül azzal a hátránnyal járnak vidéki városainkra, hogy egész ibudgetjüket 20—25%-ig veszik igénybe akkor, amikor ezek a kötvények éppen a világpiacoknak helyes jugement-ja folytán olyan alacsonyan állanak, hogy 16—17%-kai teljesen rendezhetők volnának. Én ebben a leromlottságban megint olyan gazdasági erőforrást látok, amelynek ki nem használását mindenekfelett károsnak és talán a pénzügyi kormányzat legnagyobb mulasztásának tekintem. T. Ház! En ezen a helyen és innen nem akarok ezirányú részleteket elmondani, de felelősségem tudatában merem állítani, hogy a magyar kötvénypiac alacsony árfolyamai, főként a Speyer-kölcsön alacsony kurzusa és Budapest székesfőváros köles önkö tvény ein ek alacsony kurzusa olyan excepcionális exportra nyújt lehetőséget, hogy az azzal való nemélés nemcsak a pénzügyi rendezés szempontjából jelent nagy mulasztást, hanem súlyos vétket jelent a magyar mezőgazdaság és a magyar ipar szempontjából is, mert éppen ezeknek a kötvényeknek alacsony árfolyama tenné lehetővé részünkre, hogy olyan exportokat bonyolítsunk le, amelyeket normális viszonyok között teljesíteni nem lehet Csak egy mondattal világítom meg ezt a kérdést. Kérdem, vájjon lehet-e olyan olcsó áron excepcionális, tehát nem normális, messzelévő piacokra eladni, hogy ne kapjuk meg az ellentételét abban, hogy 15—16%-os kötvény vételével 100%-os adósságot rendezhetünk? Ezeknek mielőbbi sürgős megoldása olyan feladata a pénzügyi kormánynak, amelyet nem tudok kellő nyomatékkal reklamálni és amelynek^ rendezése — ezt külön kiemelem — azért is lényeges, mert végeredményben teljesen független a világgazdasági helyzet alakulásától, sőt mondhatnám, hogy éppen a mai nyomott, deprimált^ gazdasági állapot az, amely ennek kihasználását lehetővé teszi s amelynek az egész gazdasági életre való jelentőségét talán csak azzal jellemezhetem, hogy egy ilyen kivételes export módot nyújt arra, hoery néhány vidéki várost adósságmehtessé téve, a városi közterheket, amelyeknek elviselhetetlenségéről annyi sokat hallottunk, jelentékenyen lecsökkentsük. Nem szólva arról, — talán egy gyakorlati példát mondva — hogy ha feles, nullás lisztkészletünk egy ilyen excepcionális export formájában menne ki a külföldre, milyen propagandaerővel bírna ezeknek a piacoknak állandó megtartása szempontjából. Másrészt pedig, hogy mit jelentene ma, amikor a búza értékesítésének problémáját éppen az előttem szólott t. képviselőtársam részéről is jelzett körülmény, tudniillik hogy ma is még minden állam^ az önellátás ideológiájával igyekszik szükségleteit fedezni, annyira megnehezíti, ha a régi lisztkészlete'ktől megszabadítva, éppen a belföldi erőket tennők képessé arra. hogy a búzapiacon az aratás után, mint vevők, jelentkezhessenek. T. Ház! Ezeknek a kérdéseknek megoldása, ismétlem, független attól a nagy kérdéstől, amelybe beavatkozni erről az oldalról nagyon nehéz, hogy miként sikerül a külföldi tartozások általános kérdését rendezni. Ezek olyan problémák, amelyek részletkérdéseknek látszanak, de éppen' mert részletkérdések, jelentenek nagy értéket abban a tekintetben, hogy hat40