Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-99

280 Az országgyűlés képviselőházának Fellner Pál: egyoldalú intézkedéssel, akkor, azt hiszem, meg lesz teremtve a gazdasági újjáépítés alapja, amely újjáépítésnek azonban — és ebben a tekintetben nincs nézeteltérés, — a termelés jegyében kell lefolynia. Hogy ennek a termelés jegyében csak akkor lehet lefolynia, ha a termelés értékesítéséről gondoskodás történik és pedig úgy belföldi, mint exportrelációban, arra felesleges sok szót vesztegetni. (Gaal Gaston: Ez Eellner Pál keze és Eber Antal hangja!) Sajnálom, hogy véletlenül talán hasonlít a hangom az ő hangjára. Igyekszem saját hangomon beszélni és saját fejemmel gondolkodni annak ellenére, hogy az ő fejét igen nagyra becsülöm és őt mindenképpen nagyon tisztelem. Az értékesítés gerince természetszerűen a belföldi fogyasztás kell, hogy legyen és ezt előmozdítani megint csak a belföldi fogyasztóképesség emelésével lehet. (Friedrich István: Hogyan?) Hogy az exportrelációban való értékesítés igen fontos és életbevágó, azt nem vitatom, de éppen a közelmúltban láttuk, hogy exportrelációban mennyire függ a helyzet alakulása tőlünk távol álló tényezőktől és hányszor tapasztalunk egyik napról a másikra szerződéses pannereinknél olyan megnehezítést és elzárkózást, amely az exportot gyakran lehetetlenné teszi. Nekünk ma, ha gyakorlatilag gondolkozunk, nem szabad vérmes reményekkel néznünk a nagyobb gazdasági egységeket létrehozni akaró különböző kombinációk hamaros megvalósulását. Szükségképpen arra kell tehát törekednünk, hogy a belföldi fogyasztásnak, a belföldi fogyasztóképességnek emelésére helyezzük a súlyt. Ezzel kapcsolatban legyen szabad rámutatnom arra, hogy a belföldi termelés általában, mégpedig mind a mezőgazdasági, mind az ipari termelés, mind pedig a kereskedelmi forgalom milyen hihetetlen módon összezsugorodott. Ha ezt a tényt szem előtt tartjuk, azt hiszem, hogy ez mind arra mutat, hogy a különböző foglalkozási ágak olyan szorosan vannak egymásra utalva, hogy azoknak érdékeit tulajdonképpen egymástól elválasztani nem lehet, holott gyakori ellentétekkel találkozunk, amelyek nézetem szerint indokolatlanul és elég sajnálatos módon a különböző termelési és foglalkozási ágak közt szíttatnak. E tekintetben me^ kell őszintén mondanom, hogy bizonyos lényeges szerepe van annak a tőkeellenes hangulatnak, amely nálunk mindinkább lábrakap. (Zaj half elől. — Friedrich István: Fizetni nem akarnak az adósok! — Zaj. — Elnök csenget.) Ennek a tőkeellenes hangulatnak a szítására a mai időpont meglehetősen alkalmas, mert ez ma hálás és népszerű feladat. Ne méltóztassék viszont figyelmen kívül hagyni, hogy termelő munkát a gazdasági életnek, akármilyen ágában folyjék is le, kellő lelki prediszpozíeió nélkül — amely ily hangulat mellett elképzelhetetlen — lehetetlenség folytatni. (Zaj. — Mattjuk! Halljuk! jobb felől.)' Ezt nem vonatkoztatom csupán az ipari termelésre, nem vonatkoztatom ezt a megjegyzésemet egy elszigetelt területre, hanem általában a gazdasági élet minden megnyilvánulására, minden munkára, beleértve a szellemi munka minden fajtáját is. (Jánossy Gábor: Szép akadémikus fejtegetés! — Nagy zaj balfelől.) A jelenlegi közgazdasági problémák renu kívül komplikált volta pedig szintén megkönynyíti ennek a hangulatnak terjedését, amire példát is leszek bátor felhozni. Viszont azonban ezek a komplikált gazdasági témák és problémák bizonyos fokozott veszélyeket is rejteneK 99. ülése 19Û& június 7-en

t kedden,. magukban. Hogy miért könnyítik meg a komplikált problémák ennek a hangulatnak a terjedését, az nyilvánvaló, mert a tökével szemben való állásfoglalás közhangulat kérdése, (Gaal Gaston: Magától született!) a közhangulat, a laikus tömegek hangulata, amely laikus tömegekkel komplikált problémákat csaknem lehetetlen megértetni. (ZajJ De annál könnyebb a másik oldalon egy ilyen komplikált kérdést leegyszerűsítve, bizonyos részeit kiemelve, bizonyos részeit elhallgatva úgy feltálalni, hogy laikus tömegek előtt bizonyos célok érdekében egészen hamis beállítás alakuljon ki. (Zaj balfelől.) Méltóztassanak megengedni, nem mondom, hogy ez tudatosan történik. (Gaal Gaston: Azok valahogyan átkoplalnak a mai nehéz viszonyok közt!) Bátor vagyok előbbi állításomat konkrét példával illusztrálni. A múltkoriban az igazságügyi tárca tárgyalásánál Wolff Károly igen t. képviselőtársam arról beszélt, hogy bizonyos szerződéseknek rendeletileg vagy törvényhozásilag keresztülvitt változtatásai milyen jogbizonytalanságot okoznak és ezzel kapcsolatban kiemelt egy kérdést, amely a cukoriparra vonatkozott. Kifogásolta aízt, hogy rendeletileg korlátoztatott a cukorgyáraknak az a kötelezettsége, hogy a bizonyos hosszúlejáratú répaszerződésekkel lekötött répamennyiségeket teljes egészükben átvegyék. Ö úgy állította be ezt, mintha ez a cukorgyáraknak nyújtott kormányzati kedvezmény — hogy a szokásos szóval éljek — nemzeti ajándék volna. Ellenben elmulasztotta megemlíteni — talán nem tudita, pedig könnyen informálódhatott volna, mert azt hiszem, úgy a cukorrépatermelők, tehát az agráriusok érdekképviselete, mint pedig a cukorgyárak érdekképviselete szívesen adott volna erre vonatkozólag felvilágosítást,— hogy ezt a rendeleti intézkedést a cukorgyárak nem kérték, sőt ellenkezőleg» nekik az lett volna az érdekük, hogy ne jöjjön létre ilyen rendeleti korlátozás, mert ezek a hosszúlejáratú szerződések tudvalevőleg olyan szerződések, amelyeknek alapján rendesen igen nagy előlegeket szoktak folyósítani a répatermelőknek. A kormányintézkedés a répa mennyiségének csökkentésével az előleg visszafizetési részleteit is csökkentette, tehát nyilvánvalóan jobban járt volna a cukorgyár, ha az illető termelőtől az összes lekötött répamennyiséget vehette volna át, és a teljes esedékes előlegrészletet törlesztette volna le a termelő. Történt ez az intézkedés éppen azért, hogy ne csak azok jussanak répatermelési jogosultsághoz, akiknek véletlenül hosszúlejáratú szerződéseik vannak, és akik között túlnyomórészt nagy és igen nagy gazdaságok vannak, hanem, hogy az addig répát termelt birtokosok közül azok is, akiknek hosszúlejáratú szerződéseik nem, voltak, és akikkel való szerződésre ai rendelet egyidejűleg kötelezte a cukorgyárakat, hozzájuthassanak a répatermelési jogosultságukhoz. Ezt Wolff Károly t. képviselőtársam nem mondotta el, de igen élesen megtámadta ebből az apropos-ból a cukorgyárakat, holott éppen az akadályoztatott meg, hogy egyesek privilégiuma érvényesüljön. Az ilyenfajta beállítás, mint ahogyan ez a kérdés tárgyaltatott, — ahol én úgy érzem, egész objektív voltam, amikor a helyzetet megvilágítottam — nemcsak a tőkeellenes hangulatot fokozza, hanem a kormány intézkedéseinek szakszerűségébe vetett bizalmat is alkalmas meggyöngíteni.^ Midőn pedig az előbbiekben azokról a veszélyekről beszéltem, amelyek a komplikált közgazdasági problémákkal kapcsolatban felmerülnek, kétségtelen, hogy minél