Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-99

^^^ 264 Az országgyűlés képviselőházának teherrendezés igen súlyos, igen sürgős és talán az egész kormányzati tevékenység egyik legfontosabb, (Úgy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) égető kérdésével sem. A vámbevételek tekintetében teljesen csatlakozom ahhoz, amit a földmívelésügyi tárca keretén belül t. képviselőtársaim említettek a fabehozatal tekintetében, mert anomáliának tartom, hogy a mű- és gömbfa vám- és forgalmiadómentesen jön be az országba egyrészt, másrészt az is anomália szerintem, hogy például Romániának tüzifabehozatalra adunk kontingenst akkor, amikor nézetem szerint a múlt évi fatermelés teljesen elegendő a hazai szükséglet fedezésére a tűzifa tekintetében, (Ügy van! a középen.) másrészt Románia felé mutatkozó igen csekély ipari kivitelünk az olaj behozatallal igazán kompenzálva volna és tűzifánkat olyan államnak adhattuk volna el, amely ténylegesen rekompenzálhatott volna bennünket. (Ügy van! Ügy van! — Eckhardt Tibor: Az élőállatexport!) T. Ház! Összefoglalva az eddig elmondottakat, különösen a budget-jogra vonatkozóan, csak annak a nézetemnek és óhajtásomnak akarok kifejezést adni, hogy minden olyan törvényes rendelkezést, vagy szokást, amely a törvényenkívüli pénzkezelést törvényesíti vagy lehetővé teszi, minél előbb hatálytalanítani kellene (Helyeslés a baloldalon.) és ez nézetem szerint sokkal fontosabb, mint egy új számviteli törvény megalkotása. Három okból fontos ez,. Először azért, mert a kormány, sajnos, kénytelen a mai rendkívüli gazdasági helyzetben rendkívüli hatalommal élni és kénytelen olyan viszonyokat rendezni, amelyeket különben vagy nem rendezne, vagy pedig a parlament plénuma rendezné azokat. Másodszor úgy látom, hogy még jó ideig túladóztatásnak leszünk kitéve, teherbíró képességünkön túlmenően, és ezzel szemben igenis megkövetelheti az a nyomorult adózó, hogy a parlament ellenőrzése is a maximumig legyen fokozva, (Ügy van! Úgy van! balfelŐl.) hogy minden fillér oda kerüljön, ahová az tényleg szánva van, és csak olyan címekre és célokra, amelyeket a parlament előzetesen is jóváhagy. (Élénk helyeslés a baloldalon és a balközépen.) Végül harmadszor: fontos a parlamenti ellenŐrzés minél hatékonyabb volta azért, mert — mint felszólalásom legelején is említettem — az 1924 : IV. te. alapján már nem belföldi kérdés, hanem nemzetközi vonatkozásai, konzekvenciái vannak annak, hogy a magyar költségvetés egyensúlya fennálljon. De t. Ház, és ezzel be is fejezem nagyon hosszúra nyúlt felszólalásomat, (Gyömörey Sándor; Nagyon tanulságos volt! — Halljuk! Halljuk!) Farkas Tibor t. képviselőtársamnak fogok még válaszolni két szóval. Nem mehetünk el a parlamenti budget-jog és ellenőrzés szempontjából sem teljesen szó nélkül ama pénzügyi helyzet mellett sem, amely a múlt nyáron itt kibontakozott. (Gr. Sigray Antal: Xlgy van!) Az utóbbi tíz hónap alatt nagyon sokat hallottunk pro és kontra arról az állami gazdálkodásról, amely az utóbbi tíz éven át folyt és arról a pénzügyi helyzetről, amelyet az imént említettem. Én, aki ez alatt a tíz év alatt teljesen távol álltam a politikától, abszolúte nem arrogálom magamnak azt a jogot, hogy errevonatkozóan , akár egyeseket, akár pártokat utólag bíráljak, avagy kétségtelen sikereiknek tömjénezzek. Egész tárgyilagossággal csak azt kívánnám .megjegyezni, hogy nemcsak az előző kormány, 99. ülése 1932 június 7-én, kedden. — amelynek nem egy tagja kétségtelen és elvitathatatlan érdemeket szerzett csonka országunk reorganizációja tekintetében — mondom, nemcsak az előző kormány és nemcsak a parlament pártjai, amelyek — amennyire én ezt kívülről megítélhetem — abszolúte nem voltak fakciózusak az illető kormánnyal szemben, de mindenekelőtt ez az ország és ennek agyonszabályozott közgazdasága bizony megérdemelte volna, hogy más, kedvezőbb, kellemesebb helyzet bontakozzék ki a múlt nyáron a 33-as bizottság és a népszövetségi bizottság invesztigációja alapján, mint amely tényleg megállapítást nyert egy némileg meglepett, csodálkozó, vagy mondjuk csalódott közvélemény előtt. (Gr. Sigray Antal: Becsapott!) Nem, azt nem mondhatnám. (Gr. Sigray Antal: Én mondom!) Méltóztassék ezt pártállás vagy felfogás szerint megítélni. Sajnos, ezen már túlvagyunk. A magam részéről ugyanott állok a tíz hónapja tapasztaltak után, mint ahol tavaly, a 33-as bizottság működésének legelején álltunk. És ezzel be is fejezem. Ne méltóztassanak rossznéven venni, t. ellenzéki képviselőtársaim, ha arra kérem önöket, hogy ebben ne valami cinizmust vagy frivolitást lássanak, de végtére valaki, aki mégis látott már valamit a magyar politikai életből, — így merem ezt a magam szempontjából felfogni — ha azt látom, hogy a szekér elakadt, akkor elsősorban nem azt kutatom, hogy elaludt-e a kocsis és esetleg a lovak tértek le (Ügy van! Úgy van! jobbfelől.) a biztos útról, vagy hogy talán ébren maradt-e ugyan a kocsis, de olyan útra hajtott, amely csak száraz időben, csak akkor járható, ha magasan áll a konjunktúra barométere, ha pedig felázik az út, akkor járhatatlan. (Gaal Gaston: Kocsist kell cserélni! — Zaj a baloldalon. — Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Azt sem kutatom, t. képviselőtársaim, hogy esetleg túlságosan megrakott szekérrel gyönge, vékony alapozású hídra hajtottunk-e rá és az leszakadt. (Gaal Gaston: Nem a híd szakadt le!) Azt sem kutatom, hogy túlsók volt-e a sallang a szerszámon és hogy egyszerű, szekérrel eljuthattunk volna oda, ahova cifra batáron nem igen lehet, (Mozgás balfelől.) vagy pedig a jó szándékkal kikövezett úton könnyedén gurultunk-e tovább és aztán hirtelen lejtőre jutottunk, későn fékeztünk és talán nem is fogott a fék. Mindez előttem másodrendű. Előttem fontos a jelen és a jövő- (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Nem a — bocsánatot kérek — egyéni higiénikus szempontok miatt, amelyeket egyik t. képviselőtársam csekélységemmel kapcsolatban felhozott, hanem azért, mert egyike vagyok azoknak és azt hiszem még egynéhányan vagyunk a Házban, akik ismertük a régi Nagy-Magyarországot, mint valóságot, mint realitást és akik ismertük ennek a Nagy-Magyarországnak nemcsak budgetáris realitását, hanem ismertük — hogy úgy fejezzem ki magamat — közéleti realitását is. (Ügy van! balfelől.) És itt vagyok bátor rátérni Farkas Tibor kép viselő társam megjegyzésére a Walzertraumról, hogy nekünk, akik a régi Magyarországot ismertük, — a maga tehertételeivel, hogy minidljárt ezt is említsem — elsősorban kötelességünk, hogy ez a realitás nocsak egyeseknek soha el nem múló emléke, vagy másoknak el nem érhető epedő vágyakozása legyen, hanem az a kötelességünk a fiatal generációvai szemben, hogy ezt a realitást átmentsük a jelenbe, a jelen keserves küzdelmeibe azért, hogy a múltnak ezen a nem éppen tola-