Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-95

Az országgyűlés képviselőházának 95. közelebb nyilvánosságra hozza és reméljük, olyan megoldásban, amely ki fogja elégíteni azokat az igényeket, amelyekkel az ország néz ez elé az elodázhatatlan kérdés elé. De igen t. uraim, én merném hinni, hogy ezt a kérdést meg lehetne oldani, mert én az egész földteherrendezés kérdését csak átmeneti szükségességnek nézem, talán törvényhozási, vagy más törvényes intézkedések nélkül is. Lehetetlennek tartom, hogy a hitelezőkkel folytatott tárgyalások folyamán, a bel- és külföldi hitelezőkkel folytatott tárgyalások folyamán, ha mi megfelelő erélyt mutatunk ez a Stillhalte-állapot elő ne állhasson anélkül, hogy törvényhozási intézkedésekkel kelljen ebbe az elismerem, sok szempontból kényes kérdésbe belenyúlni. A jó belátású hitelezőhöz fordulok, ahhoz való fordulásra szólítom fel a kormányt, de sürgősséggel és eréllyel, hogy ebben a kérdésben lássa be, hogy kettő között választhat: vagy sua sponte adja meg nekünk azt a haladékot, ameddig mi a magunk erejéből tudunk teljesíteni, (Úgy van! Ügy van! jobb felől.) vagy pedig a'bba a kényszerűségbe sodor bennünket, hogy egyoldalulag intézkedjünk, amikor azután nem tudom, hogy a másik oldal ezekben a kérdésekben egyhamar szóhoz juthat-e? (Ugy van! ügy van! a jobboldalon és a középen.) Én azt hiszem, hogy ezeket a kérdéseket meg lehet oldani a kamatkérdésen keresztül is. Nem tudom, nem hiszem, hogy elkerülhetetlenül szükséges lenne az egész tőkekérdéssel foglalkozni, ha a kamatok terén megfelelő eredményeket tudunk elérni. Akkor is szükséges lesz bizonyos átmeneti időt adni arra, hogy bizonyos megerősödés útján a teljesítőképesség megteremtessék, de azt hiszem, hogy a tőke szentségének prineipiumát, annak ellenére, hogy — amint már voltam bátor néhány odavetett megjegyzéssel alátámasztani — ez minden oldalról megingatható, még megmenthetjük, Iha a kamatkérdésben sürgősen és radikálisan tudunk eredményt elérni. (Sándor Pál: Nem lehet! — , vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: Egymagában nem megoldás! — Sándor Pál: Ez csak eltolódás, de nem megoldás! — Zaj. — Halljuk! Halljuk!) Én azt hiszem, hogy a magyar gazdasági élet, ha abból a lehetetlen helyzetből kikerül, amelyet a külföldi tartozások tekintetében ma a nem transzferálás helyzete alkot, ezen az egy alapon is legalább is megkísérelheti mielőtt a tőkéhez hozzányúlna, a kérdéseknek ilyetén való megoldását. (Sándor Pál: Ez csak elhalasztás!) T. Ház! Ami a külföldi tartozásainkat illeti, itt nem arról van szó, hogy ezek kamatait akarjuk-e vagy nem akarjuk-e fizetni. Arról lehet beszélni, hogy egy belföldi tartozás érdekében kipréselem a zsírt, kipréselem a pengőt az adósból, a munkásból, az iparosból vagy a gazdából, de dollárt és fontot nem tudok kipréselni. Ezt egész egyszerűen akarom így beállítani, (hogy világos legyen az előadásom. Mondom, dollárt és fontot nem tudok kipréselni. Én pengőt tudok infláció útján az életbe bedobni — nem akarok inflációt, csak említem — de dollár és más valutáhiányunkon segíteni ezen az úton se tudunk. (Eckhardt Tibor: Ezen csak Lichtenstein tud segíteni!) Ennél a kérdésnél kell nekünk a problémának tárgyalásakor megállanunk. Mert ha mi arra a pontra állunk, hogy igenis hajlandók vagyunk teljesíteni annyit, amennyi nekünk rendelkezésünkre áll külföldi fizetési eszközökben, ezt igenis tartozásaink kamataira es törlesztésül felajánljuk, de többet ennél — mert nem lehet, mert teljes lehetetlenség — tel- I ülése 1932 június 2-án, csütörtökön, 10 jesíteni nem tudunk, akkor, azt hiszem, ahhoz, a kamatleszállítási tárgyaláshoz, amelyet olyan rég óta és olyan nagy igyekezettel folytat pénzügyi kormányunk, közelebb jutunk, mert akkor helyezkedtünk tulajdonképpen a korrekt, a becsületes álláspontra, amikor kimutatjuk, hogy ha lehetetlenült nekünk az elhelyezésre hivatott államok elzárkózása útján, ha lehetetlenült nekünk más kiviteli piacaink megszűnése útján szert tenni üzetési eszközökre, akik akkor a mi érdekeink és azoknak az érdekei, teljesítést várnak tőlünk, parallel haladnak. {Ugy van! a jobboldalon.) De ennek alapja igenis az, hogy mielőtt ezeknek a kérdéseknek tárgyalásához hozzáülnénk, azonnal arra az egyedüli őszinte álláspontra kell helyezkednünk, hogy mi jelenleg űzetni nem tu dunk és nem tesszük meg azt sem, hogy kipumpáljuk a magyar gazdasági életből a transzferkassza részére azokat az összegeket, amelyekkel nem teljesítünk, {Általános helyeslés. — Felkiáltások balfelöl: Ez a lényeg!) mert a teljesítés annál inkább abszurdummá válik, mentől nagyobb mértékben gyűl össze ez az összeg, (Ügy van! Ügy van!) Ezeket az összegeket tehát nem vagyunk hajlandók kipumpálni a gazdasági életből azért, hogy ezekből teljesíteni ne tudjunk, (Eckhardt Tibor: Csak kár van belőle, de senkinek sincs haszna!), hogy egy gond legyen a nyakunkon, magát az alanyt, az adóst tönkretegyük és tulajdonképpen a további termelést, a további értéktermelést, a további munka lehetőségeit megakadályozzuk. (Ügy van! Ügy van! jobb felöl.) A transzferalap — nagyon elismerem — helyes kitalálás volt, (Ügy van! Ügy van! jobb felől.), mert ilyen intézkedéseket máskép megtenni nem lehetett. (Sándor Pál: Még novemberben aranyban fizettek önök, amikor már nem lett volna szabad.) A transzfergondolat bevezetésevei meglehetősen késtünk {Felkiáltások a balés szélsőbaloldalon: Hiba volt!) és most, hogy meg kellett csinálnunk, ugyanannyit kesüná; ennek a transzfergondolatnak a megszüntetésével. (Sándor Pál: Miért késnek? — Zaj a baloldalon.) Nagyon kérem a pénzügyminiszter urat, hogy amikor nézi a dolgokat, az éremnek két oldalát classa. Lássa tiszta szemmel, nagy tájékozottságával azokat a dolgokat, amelyeket az általános nemzetközi hitelélet kondíciói előszabnak, de nézze meg az érem másik oldalát is, amelyet mi képviselünk ebben a Képviselőházban és a kettő összeegyeztetéséből sürgősen vonja le az eredményeket, mert ezek nélkül az eredmények nélkül nem beszélhetünk itt azoknak a gazdasági kérdéseknek detailjairól és részleteiről, amelyekről pedig ha más dolgokkal rendbe lennénk, a földmívelésügyi tárcánál is beszélnünk kellene. (Eckhardt Tibor: Nem szabad presztízs pénzügyi politikát csinálni! Ez a lényeg!' — (Ügy van! Ugy van! balfelöl) Nagyon jól tudom, hogy számos érvet lehetne e mellett a kérdés mellett felhozni. A presztízsünket semmi sem fogja jobban fenntartani, mint a belső rendnek, a belső biztonságnak és a belső termelésnek a fenntartása, (Ügy van! Ugy van! jobbfelől. —• Eckhardt Tibor: És a szavahihetősége a vezetőknek!) ezekkel lehet a presztízsünket legjobban alátámasztani. A gavallér is csak látszatgavallér addig, ameddig csak megjelenése van, igazán annak becsülni akkor fogják, hogyha tudják, hogy minden, ami a háta mögött van, éppen olyan jó, mint az a megjelenése, amellyel pillánatnyi3*