Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.
Ülésnapok - 1931-98
222 Az országgyűlés képviselőházának szél mammutfizetesekról, holott ezt a kifejezést 1926-bam Wolff Károly képviselőházi beszéde tartalmazta legelőször. (Ugy van! balfelől.) Wolff Károly 1926-os költségvetési beszéde volt az, amely az üzemeknél előforduló mammutfizetések redukcióját programmjává tette és amely minden külső behatás nélkül a; törvényhatósági tanács saját hatáskörében a legtökéletesebben végrehajtatott. (Gáspárdy Elemér: Azért, mert a kakas kukorékolt!) Méltóztatik tudni, hogy azonfelül semmi néven nevezendő külön jutalom vagy külön segély ezeknek az üzemvezetőknek nem jár. Tisztán az a fizetés jár, amelyet a törvényhatósági tanács normális típusban megállapított és ez a polgármesterivel egyenrangú fizetés mindössze két üzemvezetőnek jár, a Bszkrt. vezérigazgatójának és a Községi Takarékpénztár elnökének. (Gáspárdy Elemér: Es a remunerációl) A többség mind ezen aluli fizetést kap. Sőt ezek az üzemi tisztviselők még inferiórisab'b helyzetbe kerültek, mint a közigazgatásiak azáltal, hogy a mostani redukción felül a kétszeresre emelt kereseti adót is ők viselik, ennek következtében a legmagasabbfizetésűek is alájai kerültek ^ a polgármesteri fizetésnek. (Erdélyi Aladár: Szegények! — Derültség.) Abban is téved a mélyen t. képviselő úr, hogy ő az álláshalmozásoknak, illetve annak a rendszernek most akar végetvetni, amely abban állott, hogy régebben a közigazgatási tisztviselők nyugdíjbamenetelükkor még az üzemeknél alkalmazást kaphattak volna. Erről az 1930: XVIII. te, gondoskodott. Az 1930 : XVIII. tc.-ről méltóztatnak elismerni, hogy teljesen a mi akaratunknak s a mi szándékainknak megfelelően készüli A baloldalról sokszor szemünkre is vetik, hogy túlzottan érvényesül az a szándék és az a kívánság, amely a városházán koalícióban lévő r két jobboldali párt kívánsága. (Lázár Miklós: Melyik a másik jobboldali?) Ennek a két pártnak együttes kívánságára és akaratából került a törvénybe az a szakasz, amely megtiltja ezentúl, hogy közigazgatási tisztviselők nyugdíjbavonoilásuk alkalmával az üzemeknél — bizonyos korlátozásokon kívül — elhelyezkedhessenek. Ennek következtében teljesen időszerűtlen és helytelen, ha ezt méltóztatik követelni. A mélyen t képviselő úr a főváros egyes üzemeinek egyesítésére is előadta az ő programmját. Méltóztassék elhinni nekünk, hogy előttünk, akik ezf, a dolgot legnagyobb részben már végre is hajtottuk, (Gáspárdy Elemér: HoH Papiron?) komikusnak fest, amikor méltóztatik kívánni a Beszkárt. és az Autóbuszüzem egyesítését. Ezen már rég túl vagyunk, július elsején effektive bekövetkezik. (Gáspárdy Elemér: Majd akkor beszélhet, ha be fog következni!) El van határozva és a képviselő úr teljesen tévedésben van e felől. (Gáspárdy Elemér: Egyelőre csak határozat!) Elnök: Gáspárdy képviselő urat kérem, ne szóljon állandóan közbe Petrovácz Gyula: Mondom, t képviselőtársam, teljesen tévedésben van e felől és legyen meggyőződve, hogy a többi üzemek egyesítése is abban az értelemben és úgy fog végrehajtatni, ahogy azt mi, a törvényhatósági tanács tagjai végrehajtani szándékozunk. Es én végtelenül sajnálom, hogy a közismert Hajdu-féle harangöntődéhez hasonló szakértelemmel (Zaj és derültség.) azt méltóztatik mondani, hogy a vízüzemmel egyesítsük ezeket az üzemeket. Elnök: Kérem a képviselő urat, ne méltóz98. ülése 1932 június 6-án, hétfőn. tassék képviselőtársát ilyen gúnyos és sértő kifejezésekkel illetni. Petrovácz Gyula: Minden sértő szándék nélkül mondottam, amit mondtam. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a t. képviselő úr, úgy látszik, nem ért ehhez a kérdésihez, amikor azt mondja, hogy a vízüzemmel egyesítsék a fürdőüzemeket. Ez két annyira szerteágazó, (Müller Antal: Csak abban egyeznek, hogy mind a kettőhöz víz kell!) természetében és üzemvezetésében annyira eltérő két üzem, hogy az, aki egy kicsit ért hozzá, egyáltalában nem képes elképzelni, hogy a vízműveket, amelyek ivóvizet termelnek, a fürdőüzemekkel egyesítsék, amelyek Budapest székesfőváros hőforrásait vannak hivatva kihasználni. Igenis, a vízműveket a gázművekkel és az elektromosművekkel kell egyesíteni. Ez a három üzem is csak úgy tartozik össze, hogy monopolisztikus alapon árusítja mind a három a maga terményeit — amelyekkel minden fővárosi lakó közvetlen összeköttetésben van — a főváros közönségének. Ezeknél kell megszüntetni azt az anomáliát, hogy ma kimegy az egyes lakók zaklatására külön egy villanyóraleolvasó, aztán külön egy gázóraleolvasó, egy vízóraleolvasó, egy hét múlva megint kimegy a gázpénztáros, kimegy külön egy víz- és egy elektromospénztáros, amikor mindezt a hat funkciót egy ember elvégezhetné. A székesfőváros fürdőit az veszi igénybe, aki akarja. Ellenben a vizet, a gázt és a villanyt mindenki igénybeveszi. Ezek tehát olyan hatósági üzemek, amelyek egyesítésére komolyan gondolni lehet. En nagyon kérem a mélyen t. képviselő urat, ha nem bízik a törvényhatósági tanács ama tagjaiban, akik ezen az oldalon ülnek, így Wolff Károlyban, Tabódy Tiborban. Müller Antalban, Homonnay Tivadarban vagy bennem, akik a kereszténypárt oldaláról ülünk benn a tanácsban, akkor bízzék talán a saját pártjában lévő képviselőtársaiban, akik a tanácsban szintén helyet foglalnak, így Kozma Jenőben. Scheuer Róbertben, Usetty Bélában és Payr Hiugóban. (Gáspárdy Elemér: En csak a tényekben bízom, amelyeket látok.) Bízzék ezekben, akik a t. képviselő úrral egy pártban ülnek, akik velünk teljes^ egyetértésben dolgoznak, és akik természetszerűleg értik a maguk szakmáját úgy, hogyha képviselőtársamnak valami felvilágosításra van szüksége, ezt megadhassák, és ha panasza van, ezen panaszát a törvényhatósági tanácsban 100%-ig hatékonyan el tudják intézni. De nagyon kérem a képviselő urat, hogy szüntesse be a fővárosi üzemek tárgyában már egypár éve állandóan hallatott felszólalásait, mert ezek nem járnak semmiféle olyan újabb eredménnyel, (Gáspárdy Elemér: Tessék megkérdezni Eber Antalt!) aminőt el méltóztatik képzelni. Ellenben, ha bármiféle néven nevezendő panasza, kívánsága vagy előadnivalója van az ilyen üzemek ellen, forduljon bizalommal a saját pártjában lévő fővárosi bizottsági tagokhoz, akik ezeket a panaszokat el tudják és el is fogják intézni. (Gáspárdy Elemér: Én csak az igazsághoz fordulok!) T. Ház! A fővárosi üzemek átalakulási stádiumban vannak és mi azon vagyunk, hogy ez az átalakulás a főváros közönségének érdekében és azoknak az érdekelt iparágaknak a sérelme nélkül történjék meg, amelyek a fővárosi üzemek gazdálkodása, illetőleg állítólagos konkurrenciája miatt ma bántva érzik magukat. Mi arra törekszünk, hogy ez a két kérdés úgy oldódjék meg^ hogy se az érdekelt iparosságnak, se a főváros közönségének ne legyen pa-