Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-98

Az országgyűlés képviselőházának 98. triebsarbeitsgemeinschaft-ot — nem csupán azért csinálták-e, hogy a vállalatnál egy-két igazgatónak speciális munkakört adjanak és hogy azok ezzel a munkakörrel tÖbbé-kevésbbé nélkülözhetetlenné tegyék magukat? Állami pénzekkel való szanálásról van szó, kötelességünk tehát meggyőződni arról, hogy azok a pénzek milyen célt szolgálnak? A szanálás sikerét a Mftr.-nél én úgy is látnám, hogy a Mftr. a maga belső apparátusát a vállalat belső gazdasági helyzetéhez képest rekonstruálja. Ez, véleményem szerint, nagyon könnyű is volna, mert a Mftr.-nél békében az elnökön kivül három igazgató vezette a vállalatot maximum 18—25 ezer aranykorona évi fizetéssel. (Gáspárdy Elemér: Es most?) Mi a helyzet mai? Ma az elnökön és az alelnökön kívül van egy vezérigazgató, három igazgató, négy igazgatóhelyettes és egy címzetes igazgatóhelyettes. (Malasits Géza: A leggyengébb is több fizetést kap, mint a kereskedelemügyi miniszter úr!) Itt vissza kell térnem a miniszter úr nagy beszédének a Mftr.-re 'vonatkozó tételére. A miniszter úr ugyanis azt mondotta, hogy 1931 december 1-től az összes nagy fizetések leszállíttattak. Nem tudóim, vagy a miniszter úr van-e rosszul informálva a Mftr. részéről, vagy pedig én; én azonban úgy tudom, hogy a vállalat élén álló nagy tisztviselők 1932 május

( 1-éig, tehát a vállalat pénzügyi válsága alatt is élvezték az ő különleges magas fizetéseiket. (Gáspárdy Elemér: Mennyi fizetésük van?) Mindjárt ki fogok erre is térni. A folyó év elején nyugalombavonult egy alelnök, aki közel 24.000 pengős nyugdíjjal vonult vissza, (Gáspárdy Elemér: Rettenetes!) egy műszaki igaizgató pedig, aki indokolatlanul túlfizetetfc gőzösj a vitásokkal és anyagbeszerzésekkel szintén Ihozzájárult a vállalat tönkremenéséhez, évi 16.000 pengő nyugdíjat biztosított magának. (Kóródi Katona János: Abszurdum!) Az a sok igazgató és főfelügyelő, akik a Mftr.-nél vannak alkalmazva, létjogosultságukat azzal igyekszenek megtereimteni, hogy egymással versenyeznek és egymásra féltékenykedve, új hatásköröket igyekeznek kreálni és ezzel egyenesen megölői a kereskedelmi vállalatnak. A miniszter úr ellenőrző közeget rendlelt ki a Mftr. élére, egy Máv. igazgatót, akire vonatkozólag információim úgyszólnak, hogy csak számviteli szempontból vizsgálja a dolgokat, viszont nem látja, hogy a számok mögött milyen ólomlábakon jár az ügymenet. A Mftr. szanálásához, gyakorlati szanálásához elsősorban gyorsan gondolkozó fiatalokra volna szükség az ügyosztályok élén, hogy így gyorsabbá téve az ügymenetet, kevesebbe kerüljön magának a vállalatnak is. Ezek után legyen szabad a miniszter úr figyelmét elsősorban a Mftr.-alkalmazottakra felhívnom. Azt a felfogást vallom, hogy különösen ilyen kereskedelmi és ipari cégnél fontos az, (hogy az alkalmazottak munkakörüket örömmel lássák el. (Ügy van! Úgy van!) Ezt az örömet elsősorban azzal tudjuk megszerezni nekik, ha megélhetésüket munkájuk révén biztosítva látják. A Mftr.-alkalmazottaknak különösen van joguk sérelmekről beszélni, nneirt hiszen 1926 január 1-én, amikor fizetésüket pengő értékben állapították meg, illetőleg számították át, igen alacsony pengőfizetéseket állapítottak meg. Erre vonatkozólag Szilágyi Lajos és Eckhardt Tibor képviselőtársaim is többízben felszólaltak és úgy tudom, hogy^ az akkori kereskedelemügyi miniszter úr részéről ülése 1932 június 6-án, hétfőn. 213 hivatalosaim is megnyugtató kijelentések történtek. Ezzel szemben a Mftr.-nél most is nagyszabású felmondások és elbocsátások történtek. (Kóródi Katona János: A kisebb kategóriákban!) A miniszter úr figyelmébe kell ajánlanom, hogy a február 1-én felmondott tisztviselőknek a törvény szerint járó felmondási időre nem a felmondás előtt érvényben volt, hanem a csökkentett fizetéseket folyósították. Ez frappáns megszegése az 1910/1920. M. E. számú rendeletnek A vállalat továbbá nem respektálja a végrehajtási novellának ama jogszabályát, amely szerint az évi 900 pengőt meg nem haladó nyugdíjból nem vonható le semmiféle nyudíjjárulék-tartozás amely nem is az alkalmazott, hanem a vállalat hibájából gyülemlett össze, még az aktív szolgálati idő alatt. Mindezt, igen t. miniszter úr, a vállalat úgy tünteti fel, mintha a kereskedelemügyi miniszter úr rendelete volna, holott úgy tudjuk, hogy errevonatkozólag rendeletet nem adtak ki. Legyen szabad nekem az alkalmazottak megbízásából — akiknek megbízásából több alkalommal volt szerencsém a miniszter úrral tárgyalni — itt a Ház színe előtt is megismételni az ő kívánságaik egyik-másik részét. Elsősorban kérem fizetésrendezésüket, másodsorban a nyugdíjkérdés rendezését, harmadsorban pedig a miniszter úr figyelmébe ajánlom azt a lehetetlen dolgot is, hogy a Mftr. vállalata sem hajtja végre a háromévi szolgálat után való véglegesítést. Sajnos, a Máv.nál és a Beszkárt.-náí is tapasztaljuk, hogy ezeknél a vállalatoknál is vannak 10, 15 és 20 éve szolgálatot teljesítő egyéneik, akiknek véglegesítése még nem történt meg. Mélyen t. Ház! Abban a hitben, hogy a kereskedelemügyi miniszter úr a vállalat szanálásához hozzáfogván, a vállalat szanálását erős kézzel végre is fogja hajtani, a kis alkalmazottakat a nagyokkal szemben meg fogja védeni és a kis alkalmazottak szociális ügyeit magáévá fogja tenni, a tételt elfogadom. (Helyeslés a középen.) Elnök: Szólásra következik? Frey Vilmos jegyző: Pakots József! Pakots József: T. Ház! A miniszter úr expozéjában az ipari politika rendkívül nagy jelentőségét hangsúlyozta és amellett olyan hitvallást tett, amely minket feltétlenül arra késztet, hogy ilyen irányú kezdeményezése és törekvései iránt várakozással legyünk eltelve. Nem akarok ebből^ az alkalomból arról beszélni, hogy az őt megelőző kormányférfiak hányszor hangoztattak hasonló szólamokat és hányszor biztatták a közvéleményt .azzal, hogy a kisiparnak és a kisiparostársadalomnak megsegítését elsőrendű állami és nemzeti érdeknek tekintik, (Gáspárdy Elemér: Ügy van!) mert mindig úgv állították be, hogy ez az igazi nemzetfenntartó, nemzetkonzerváló társadalmi réteg, amely minden szélsőséggel szemben ott áll a nemzeti érdekek védelmében. (Gáspárdy Elemér: Ügy is van!) Fel kell vetnem a kérdést, hogy mi történt eddig ebben az irányban?- Csak azt látjuk, hogy az ipari exisztenciák egész tömegei hekatombát alkotnak, ott pusztulnak el és semmi igazi mélyreható segítés az ipari társadalom felé nem mutatkozott. Sajnos, ismerjük nagyon jól azokat a katasztrofális gazdasági viszonyokat, amelyek lehetetlenné tették, hogy komolyabb és intenzívebb munka induljon meg ezen a téren, de azért sok jószándékkal, sok jóakarattal és kellő megértéssel lehetett