Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-98

200 Az országgyűlés képviselőházának niszter úr fog rálépni a Máv--ra, hogy továbbra is, indítson filléres vonatokat. T. Ház! Ami most már a Máv. személyzeti politikáját illeti, meg kell jegyeznem* sokat beszélünk ma itt a kapitalista rendszer ellen, ez ma divattá lett, de viszont meg méltóztatnak engedni, hogy ezt látva, éppen az állami üzemektől várhatnék el azt, hogy egy bizony kimondottan kapitalista ízű politikát kapcsoljon ki a személyzeti kérdésekből. Mert például >aíbszolute antiszociálisnak tartom azt, hogy a Máv. a szegény Máv. munkások szolgálati idejét akkor törje ketté, mikor nyugdíjigényük megnyílnék. Akceptálom, ,hogy a Máv. n'yugldtíjterhe rettentő nagy, de mégse lehet a mai állapotot fenntartani, hogy az előmenetel éppen azokban a kategóriákban ne nyíljék meg, amelyek a forgalmat lebonyolítják, akik tehát a kenyeret keresik a Máv.-nak. Én alátámasztom azt a kívánságot, hogy igenis előkészületek történjenek az automatikus előléptetés bevezetésére és visszaállítására és a gyakornoki intézmény újból való felállítására. A kormány útépítési Programm ját illetőleg előre felhívom <a t. miniszter úr figyelmét azokra a szomorú tapasztalatokra, amelyeket a budapest—bécsi országút — amelyet olyan nagy költséggel építettünk meg — egyes szabászainál szereztünk. Én úgy látom, hogy ennél az építkezésnél nem történt minden úgy, mint ahogyan joggal el lehetett volna várni, mert az út egyes szakaszai máris aibszolut rosszak. És nagy hibának tartom, hogy az országnak az idegenforgalom szempontjából egyik legfontosabb pontját, Sopront Budapesttől alig lehet megközelíteni autóval, mert ennek az útnak Győrtől Csornáig terjedő szakasza autók részére jóformán járhatatlan. Szerintem, ha idegenforgalmat akarunk és idegenforgalomról beszélünk, akkor meg kell teremtenünk azokat az előfeltételeket, amelyeket az idegenforgalom tőlünk megkíván, tehát elsősorban járható utakat. A miniszter úr beszédében igen elismerően és meleg hangon emlékezett meg a kisiparról. Tény az, hogy a kisipar nemcsak nemzetgazdaságunk legfőbb faktora, hanem egyúttal a nemzeti tradicióknak is őre és pillére. Én a miniszter urat arra kérem, Ihogy ezekben az időkben is, amikor az állam pénzügyi helyzete sok tekintetben lefogja a kezét és lehetetlenné tesz e^y nagy ob bszabású iparostámogató politikát, mindent tegyen meg, ami tárcája keretén belül lehetséges, hogy a kisipart átsegítsük ezen a nehéz időn. Három problémája van a kisiparnak. Az egyik a hitelkérdés. Elismeréssel adózom a miniszter úr iránt, hogy ebben az esztendőben is körülbelül 10 milliót tudott kihitelezni a kisiparnak és arra kérem a miniszter urat, hogy a kisipari hitelt a vidékkel is hozza közelebbi kontaktusba. Mert addig, amíg a decentralizáció nincs meg ezen terén, az az iparos csak nagyobb utánjárással és nagyobb költségpazarlással tud hiteléhez hozzájutni. (Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter: Ebben igaza van!) Ezen segíteni sürgős feladatunk. A másik kérdés a kisiparos tudása szintjének emelése. A városokban sok minden történik az iparos szaktudásának emelésére, annál kevesebb történik falun. Itt a miniszter úrra és a minisztériumra is vár az a feladat, hogy a magyar közvéleményt méltóztassék befolyás solni abban a tekintetben, ihogy ne nézzék az emberek utolsó dolognak a kisipart. Hiszen 98. ülése 1932 június 6-án, hétfőn. igen sok olyan állástalan, aki már esztendők óta nem tud álláshoz jutni, elhelyezkedést találhatna a kisipar terén. Bámulatos, hogy ebben a tekintetben még mindig hol tartunk. A statisztikai felvételek ebben a tekintetben egyszerűen megdöbbentők. A székesfőváros statisztikai hivatala 1929-ben felvett egy munkásügyi statisztikát és felvett benne 73.000 férfimunkást. A 73.000 férfimunkás között mindössze 0-14% végzett állítólag főiskolát, a 30.000 nő között csak egy van és ez is nyilván tévedés. A nők 78%-a csak elemi iskolát járt. Négy középiskolánál magasabb végzettsége csak a férfiak 1-32 és a nők 0-23%-ának van. Az egész 103.000 főnyi munkásságból csupán 367 olyan egyén akadt, aki 8 középiskolát végzett volna. Például az iparostanoncoknál az 1930. évi Összeírás talált közel 13.000 egyét. Ezek közül csak 1-6%-nak volt 4 középiskolánál magasabb végzettséges. 8 osztályt összesen csak 69 végzett. A képesítéshez kötött kisipari pályákon lévő ifjúságnak 70%-a végzett csak elemit, illetve 4 középiskolánál kevesebbet. Ilyen körülmények között nem kell csodálkoznunk azon, hogy kisiparunk sok tekintet; ben lemarad a gazdasági versenyben. A inai gazdasági verseny sokkal több tudást kíván attól a kisiparostól, úgy szakmájában, mint általános vonatkozásban és ezt csak a tanoncok megfelelő szakoktatásával lehet elérni. Arra kérem a i miniszter urat, hogy erre a kérdésre is méltóztassék különös gondot fordítani. A harmadik követelése a kisiparnak, hogy az állam ne támadja hátba felesleges állami üzemekkel, ne terhelje túl közterhekkel és főleg e nehéz időkben legyen e téren belátással iránta. A miniszter úr megemlítette beszédében a munkásvédelmet is. En csatlakozom Kóródi Katona képviselőtársamnak a vasárnapi munkaszünetet illetőleg felvetett követeléséhez. Ez becsületbeli ügye a Háznak. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Én ezelőtt hat esztendővel egy határozati javaslatot terjesztettem a Ház elé, amelyet mindkét Ház, a Képviselőház és a Felsőház egyaránt, elfogadott és utasította a kormányt, hogy ebben a tekintetben jöjjön javaslattal a Ház elé. Hat év eltelt és a javaslat még mindig nincsen a Ház előtt, (Kóródi Katona János: Vasárnapi vásárok vannak!) Nagyon örülök, hogy a miniszter úr rá méltóztatott mutatni arra, hogy a munkaidőt kellőképpen ellenőrizni kell, mert tényleg abszurd ez az állapot, amely ma van, hogy vannak textilüzemek, amelyeknek ma konjunktúrájuk van, és amelyek két Schicht-ben dolgoztatják a munkásokat, nagyrészt kiskorúakat és női munkaerőket, ugyanakkor, amikor ezer és ezer munkás kenyér nélkül álldogál az utcákon. Ilyen viszonyok között, amilyenekben mi vagyunk, csak úgy tudunk valahogyan lefaragni ezeknek a szociális bajoknak az élességéből, ha a meglévő munkaterületeket arányosan iparkodunk beosztani, ez pedig csakis úgy lehetséges, ha ezekre a kérdésekre fektetjük a súlyt, tehát egyrészt a munkaidő restringálására, másrészt pedig a kiskorúak, a gyermekek munkájának az ipar és a kereskedelem teréről való lehető eliminálására. Ami a kereskedelmet illeti, én a miniszter urat arra kérem, vegye figyelembe a következőket- A kereskedelemnek ma két fő problémája van, az egyik szorosan összefügg a kereskedelem exisztenciájával, ez a Máv. tarifapolitikája, a másik pedig összefügg a deviza-