Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.
Ülésnapok - 1931-97
194 Az országgyűlés képviselőházának 07. ülése 193% június U-én, szombaton. ben szerencsém volt beszélni. Ma is azon az állásponton! vagyok, hogyha a miniszter úrnak módjában van a jelenleg fennálló 1910/1920. M. E- számú rendeletet szociális és tisztyiselővédő értelemben javítani, in melius módosítani, méltóztassék ezzel előállni ós ezt dűlőre vinni, ha nem, iákkor függőben tartani. De tudomásunk van arról, hogy különböző gyáripari, kereskedelmi és bankári érdekeltségek minden erőfeszítést elkövetnek abban az irányban, hogy a fennálló törvényes rendelkezéseket megváltoztassák, különösképpen pedig megváltoztassák a hivatkozott rendeletnek az alkalmazottak végkielégítésére vonatkozó szakaszát. Információim szerint, mivel nem akarnak ebben a tekintetben parlamenti viharokat kelteni, amelyek egészen bizonyostan bekövetkeznének, talán nemcsak erről az oldalról, meg akarják várni a parlament szünetét és azután a 33-as bizottsáigban a korlátlan felhatalmazás alapján akarják ezt az ügyet az ott levő urak kapitalista jóindulatára támaszkodva; elintézniNyomatékosan kérem az egész Háznak és a miniszter úrnak hathatós vétóját ez ellen a szándák és törekvés, ellen. Mégsem lehet az, hogy amikor a vezető kapitalista urak tíz esztendős szerződésekkel tudnak maguknak fantasztikus jövedelmeket biztosítani, akkor, amikor az ilyen szerződések likvidálása, teljesítése nagyon gyakran egész vállalatok anyagi csődjét és romlását vonja maga után, — aminthogy erre konkrét példákat tudnék mondani — akkor fájjon ezeknek a vezető kapitalista köröknek az, hogy az a 36, 40, vagy 50 évig ott szolgáló alkalmazott, aki hallatlan munkát, energiát adott bele abba a vállalatba, akinek nagy része van a vállalat anyagi eredményeinek elérésében, búcsúzáskor, az utcára való kilökése alkalmával maximálisan egy évi illetményt kap végkielégítés címén, amely egy évi illetmény ha elfogyott, akkor kövétkezhetik a koldusbot, a pusztulás az éhenhálás. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ez a tőkének, a kapitalizmusnak igazi arca és ez az, ami ellen igenis, védelmet kell kérni, kapni és követelni, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) nemcsak azon az alapon, hogy valaki elvileg áll szemben ezzel a világrenddel és világnézettel, — mintahogy elvileg áll vele szemben a szociáldemokrácia — hanem, egészen egyszerűen bármiféle világnézet alapján állva, az emberiesség, a becsületesség és a jószándék nevében is. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Hogy milyen szellem uralkodik mostanában a vállalatoknál és az üzemekben, arra nézve elég utalnom egy apró esetre. Egy vállalatnak megbetegedett az egyik tisztviselőnője. Az illető beteg volt hosszabb ideig. Rögtön megérett a dolga az elbocsátásra. Az illető vállalat tisztviselői erre összeültek és az abban az esztendőben már kétszer redukált fizetésükből felajánlottak további |—IVa'/o-os redukciót azért, hogy beteg társnőjüket, aki idő előtt és még rekonvalenszcensen bejött az irodába, ne bocsássa el a cég. S mit gondolnak az urak, mi volt ennek konzekvenciája 1 ? Nagy összeszidása annak a tisztviselőnek, — bolsevistának s nem tudom, micsodának nevezték el — aki ezt kezdeményezte és a következő elsején 5%-os redukció. Ha az uraknak annyi pénzük van — mondták — és annyi a fizetésük. bogy le tudnak róla mondani, akkor le fognak róla mondani a cég javára. (Buchinger Manó: Hallatlan!) Ez, az a szellem, amely ezidőszerint itt uralkodik az ipar és a kereskedelem köreiben mindenütt, amely elterpeszkedik, amely graszszál és amely a legcsekélyebb megmozdulásban is nem tudom micsodát, lazítást, bolsevizmust szimatol és amely ugyanakkor a leglehetetlenebb módon igyekszik a maga számára előnyöket kiharcolni és kicsiholni. Állítom, t. Ház, hogy igenis, vannak termelési ágak, amelyek ezidőszerint is konjunktúrát élveznek. A textiliparnak soha olyan jó konjunktúrája nem volt, mint a folyó év májusában. T. miniszter úr, ha érdeklődik nemcsak a vállalati vezetőknél, hanem a vállalatok dolgaiba igen jól beavatott főbb tisztviselőknél is, akkor fog hallani erről valamit. Méltóztassék egyszer este 9-kor, 10-kor elmenni ezeknek a nagy gyáraknak irodáiba: látni fogja ott a miniszter úr a görnyedő tisztviselőket, akik kilencedik, tizedik, tizenegyedik munkaórájukat töltik ott, látni fogja őket, hogyan húzzák az igát egyetlen fillér túlóradíj nélkül ugyanakkor, amikor ezzel a konjunktúrával parallel a textilkereskedelem igen érthető okokból halódik s tucatjával szórta ki az utcára a tisztviselőket. A textiliparnak kisebb gondja^ is nagyobb volt iámnál, hogy a textilszakma másik részének, a kereskedelemnek elárvult, kenyértelenné tett alkalmazottait, tisztviselőit felszívja. Nem, ő új embereket, új alkalmazottakat nem állít be, noha módjában állana újakat felvenni, fizethené őket; ehelyett a meglevőknek munkaerejét használja ki még kíméletlenebbül. Ezért van szükség arra, igen t. Ház. hogy a munkaidő kérdése szabályoztassék, még pedig sürgősen. A t. miniszter úr talán nem is egészen alaptalanul arra hivatkozott, hogy ez a szabályozás talán kétes értékű az ipari munka tekintetében. En azt hiszem, hogy a szabályozásra mindenképpen szükség van, mert akkor derülne ki az, hogy milyen széles területei vannak az ipari munkának, ahol 48 óránál többet dolgoznak; itt van jelesül a textilipar példája. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) De ha lehet ez a kérdés vitatható az ipari munka dolgában, semmi körülmények között sem vitatható az irodai alkalmazottak, a tisztviselők tekintetében. Ott ä 40 órás munkahét bevezetése semmi, de semmi tekintetben nem szabad, hogy akadályba ütközzék, a teljes hétvégi pihenővel, a teljes vasárnapi munkaiszünettel egyetemben; és ebben a tekintetben — at. miniszter úr épp olyan jól tudja, mint én — van egy nemzetközi egyezmény, igaz, hogy már túlhaladott, a heti 48 órás munkaidő alapján, de éppen legutóbb egy genfi komisszió ennek végrebarjtását sürgette és bizonyos szociális szellem érvényesítését az alkalmazottak szolgálati viszonya és munkaideje tekintetében. Indokolt tehát az, hogy ezt a problémát, az irodai és üzemi alkalmazottak munkaidejének és hétvégi pihenőjének^ szabályozását, méltóztassék kézbevenni, méltóztassék minél sürgősebben és minél energikusabban elintézni. Tudom azt, hogy a gyáripar igen t. képviselői ez ellen kapálózni fognak. Olvastam a Magyar Gyáripar-ban a vonatkozó fejtegetéseket, arról, hogy ez a kérdés nem aktuális. Legyen szabad azonban arnat hivatkoznom, hogy a magánalkalmazotti törvény megszerkesztése ennek a munkaadói érdekeltségnek Magyarországon 30 év ótai nem aktuális. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Nem volt olyan ragyogó és virágzó konjunktúrája ennek az országnak, amelyben az
