Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-97

170 Az országgyűlés képviselőházának 97 . ülése 1932 június U-én, szombaton. amelyek kifejezetten nem szolgálnak közcélt, hanem amelyek öncélúak és az iparos és kereskedőtársadalom rovására vannak. Tudom nagyon jól, mélyen t. Ház, hogy ebben a kérdésben sem lehet egyszerűen egy kézlegyintéssel eljárni, hanem alapos meggondolásra van szükség, mert hiszen meggondolást igényel, vájjon a közüzemeknek — mindig a kártékony üzemekről beszélek — munkásai milyen módon lesznek elhelyezhetők és általában a közüzem likvidálása miképpen történjék. Nem akarok most arra hivatkozni, hogy már évekkel ezelőtt sürgettem ezeknek a kérdéseknek megoldását, amikor a Budapesti Kereskedelmi- és Iparkamara megjelölte azokat a módozatokat, amelyek mellett ezeket a kártékony és az iparosság ellen való közüzemeket meg lehetett volna szüntetni. Sajnálatos dolog, hogy az akkori időben e tekintetben nem történtek intézkedések, most pedig már ez is — éppen úgy, mint például az állami vasgyárnak problémája, — a magyar közéletnek igen súlyos problémájává nőtte ki magát. Most a magam részéről nem akarok az állami közüzemekről beszélni, már tudniillik olyan közüzemekről, amelyek az iparosoknak érdekei ellen vannak, csak felemlítem az ipartestületi kiküldötteknek azt a nyilatkozatát is, hogy például csak a szabóipiarban 27 szabóműhely rontja az ő érdekeiket, növeszti lelkükben már a bosszúig fokozódó keserűséget. Ezért kívánják ezeknek az üzemeknek likvidálását, vagy megszüntetését. (Müller Antal: Megigérte a miniszter úcrr) A nagy állami üzemeknél majd beszédem későbbi folyamán talán^ lesz szerencsém beszélhetni, most azonban rátérek azokra az üzemekre, amelyek leginkább sértik a kisipaorstársadalom érdekeit, leginkább izgatják _ az egész ország közvéleményét és amelyek tipikus példái annak, hogy mennyire lehet egy üzem öncélú, mennyire nem illeszthető az be a kapitalista rendbe, mennyire nem teljesíti a hivatását és ennek ellenére mégis fenntartatik. Célzok a fővárosi közüzemekre. (Homonnay Tivadar: Végre otthon vagyunk! — Derültség a jobboldalon.) Ez a kérdés tulajdonképpen nem tartoznék a kereskedelmi tárca körébe, azonban tekintettel arra, hogy az iparfejlesztési törvény^ a fővárosi üzemeknek kipusztítását is kezébe adta három miniszter úrnak, a pénzügy-, a belügy- és a kereskedelemügyi miniszter úrnak, kénytelen vagyok itt is előhozni ezt a súlyos problémát, amelynek megoldását már évek óta sürgetem. (Homonnay Tivadar: A fölöslegeket segítünk kipusztítani í) Ezekre vonatkozólag úgy az előző miniszter úr, mint a jelenlegi miniszter úr is átlátván a helyzet visszásságait, határozott ígéretet tett. Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, hiszen a fővárosi vita alkalmával bőségesen kifejtettem ezeket az elgondolásokat, amelyek miatt mint vidéki képviselő a fővárosnak kártékony üzemei ellen felszólaltam. (Helyeslés.) Ugyancsak hangot adtam ennek az f iparfejlesztési reformtörvény tárgyalásánál is és kimutatásokkal bizonyítottam, hogy ezek az üzemek hivatásukat semmi tekintetben nem teljesítik. Ellenzéki oldalról pedig Eber Antal volt az és Eber Antal az, aki a parlamenten kívül és a parlamenten belül is harcolt és harcol ezeknek a közüzemeknek megszüntetéseért. Eltekintve azoktól a visszásságoktól, amelyeket az iparrá és a kereskedelemre gyakorolnák, másrészről teljes mértékben be van bizonyítva, hogy ezek öncélúak. Eber Antal igen t. barátom célzott arra, hogy bár szakszerűen bebizonyította ezek felesleges voltát, mégis ezek az^ üzemek vígan léteznek és beszüntetésük iránt nem történik intézkedés. Hozzátette mindjárt azt is, hogy azért, mert túlzottan magas vezérigazgatói és igazgatói fizetéseket élveznek az üzemek vezetői. Mikor az üzemvezetők javadalmazásáról itt a fővárosi törvény vitájánál előadást tartottam, (Mihályffy Vilmos: Érdekes volt!) szinte meg akartak kövezni engemet, miniden egyes állításomat tagadásba vették, elneveztek rágalmazónak, hazugnak és úgy tüntettek fel, mintha én puszta demagógiából hoznám ide ezeket a dolgokat, pedig engem nem vezetett semmi más, mint az, hogy fővárosomnak és ezáltal hazám nak is hasznos szolgálatokat tegyek és a kézműves iparosság érdekeit nagy mértékben előmozdítsam: Nem. akarok most arról beszélni — amiről akkoriban megemlékeztem és ami akkor olyan vihart támasztott — hogy a közüzemek vezetői még mindig túlzottam maga» fizetéseket élveznek. (Ügy mimt Ügy van! jobbfelöl.) Hiába határozták meg, 'hogy az első osztályú üzemvezetők csoportja nem kaphat több fizetést, mini a polgármester, a második csoport nem kaphat többet mint egy tanácsnok, (Homonnay Tivadar: Mint az alpolgármester!) a harmadik csoport pedig nem kaphat többet, mint egy tisztviselő, ezzel szemben még mindig lényeges, 8—10 ezer pengős eltérések mutatkoznak többletként, azonkívül pedig — amit mindig tagadásba méltóztattak venni a t fővárosi urak — még mindig segélyek és remunerációk vannak a fővárosi üzemieknél, még olyan helyeken is, ahol az illető üzem veszteséggel működik. (Homonnay Tivadar: Nem tagadtuk!) Ezt megerősíti a fővárosi számvevőszék igazgatójának Papaneknek jelentése is, úgy hogy immár ez a kérdés el Wem tagadható. T. Képviselőiház! De tovább megyek. Mikor ezekről az üzemekről szólok, amelyekről elmondotta Éber Antal igen t. barátom, de én is ós mások is, hogy hivatásukat nem teljesítik, hogy az iparosságot nyomorgatják, hogy öncélúak, el kell mondanom még azt is, hogy ezek alkalmasak arra is, hogy a jövedelem szaporítások és álláshalmozások telepeivé váljanak. Itt virágzik a legtipikusabb álláshalmozás„ Egy fővárosi magasállású hivatalnok nyugdíjazását kéri tekintettel arra, hogy egészségében megrokkant. (Müller Antal: Ma már nem!) Nyugdíjazását kéri, mert öreg és nem bír szolgálatot teljesíteni. (Homonnay Tivadar: A múltra nézve teljesen igaza van! Ma már nincs!) Méltóztassék csak meghallgatni t. képviselőtársam, hogy mit akarok mondani, majd a jelenből is mondok néhány példát. (Müller Antal: Megköszönjük! — Halljuk! Halljuk!) Kiadja az illető magáról, hogy öreg ember, a dologra képtelen, ezt talán orvosi bizonyítványokkal is alátámasztja és^ akkor mégis szerződést köt a fővárossal és élére áll egy olyan

1 üzemnek, ahol a fiatalos erőre, energiára rendkívül nagy szüksiég van, és kap érte horribilis fizetést. Nos hát, ha van az országban tény, amely a lelkek békéjét és harmóniáját zaívarja, úgy ez az, ami leginkább zavarja. (Homonnay Tivadar: Teljesen igaza van a múltra nézve!) Elismerem, hogy most ezen a téren némi javulások, történtek, mégis hogyha a közbeszóló t. képviselőtársaim, aki a főváros viszonyait a legteljesebb mértékben ismeri, gondolkozni fog, megtalálja azokat, akik ilyen módon még ma is elhelyezkednek. (Homonnay Tivadar: Ma nem lehet! — Müller Antal: Nem lehet!)