Képviselőházi napló, 1931. IX. kötet • 1932. június 02. - 1932. június 11.

Ülésnapok - 1931-97

146 Az országgyűlés képviselőházának 97. ülése 1932 június Jp~én, szombaton. orvosló, bennünket minden nehézségen átsegítő Programm dolgoztassák ki, mégis azt mondom, hogy ezzel ellentétben a semmittevés, a minden programm nélkül valóság, az események fejleményeinek tétlenül nézése még kevésbbé alkalmas arra, hogy bennünket bajainkból kivezessen. Szerény véleményem szerint, aki ma mindent el akar végezni, aki azt véli, hogy egy programmban minden feladat megoldható, az semmit sem végezhet el, de aki az események hatása alatt semmire sem vállalkozik, az mindent elveszít. Én a részletkérdésekben, a megoldható feladatokban várnék több aktivitást nemcsak a kereskedelemügyi miniszter úr, hanem a kormánynak minden egyes, a gazdasági élet területét érintő és szabályozó tagja részéről. Mivel ezt az aktivitást sajnos, az utóbbi időben legfeljebb egy passzív gesztusban, t. i, a takarékosság elismerendő érvényesítésében látom, de nem látom a részemről legalább olyan lényegesnek tartott cselekvésekben, sajnálatomra nem vagyok abban a helyzetben, hogy a kereskedelmi tárca költségvetését elfogadjam. (Helyeslés és taps a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik?. Takách Géza jegyző: Pékár Gyula! Pekár Gyula: T. Képviselőház! Méltóztassanak megengedni, hogy én is az idegenforgalom problémájával foglalkozzam. Bevallom, némi meglepetéssel, sőt megdöbbenéssel olvastam a kereskedelemügyi tárca költségvetésének 44. oldalán, az 1. cím, a központi igazgatás, 7. rovatában egy adatot. Tudniillik azt az adatot, hogy a tavalyi 100.000 pengőhöz képest az idén, az idegenforgalmi célokra előirányzott összeget éppen a felére, 50.000 pengőre redukáltaik. Az indokolás szerint a csökkenés, a fokozott takarékosság következménye. Szerencsére a miniszter úr hozzáteszi, hogy az idegenforgalom fejlesztését közgazdasági és államnénzügyi szempontból rendkívül nagyjelentőségű feladatnak tekinti. JNem akaróit itt a helyes és helytelen takarékoskodás problémájába belemélyedni, de a magam részéről egyenesen katasztrofálisnak tartom, hogy éppen akkor, amikor a magyar igazság és a magyar megélhetés szempontjából a legimperatívebb szükségünk van arra, hogy a világnak felénk irányuló érdeklődését a legtermészetesebb, legcélirányosabb idegenforgalmi, turisztikai formában a legkészségesebben istápoljuk, idetereljük, elősegítsük, szállítsuk le a tavalyi nevetségesen csekély 100.000 pengő éppen a felére. Bevallom, érthetetlennek, megfoghatatlannak találom ezt, bocsánatot kérek az erős kifejezésért, de valóságos kulturális öngyilkosságnak tekintem. Sajnos,^ Magyarországon a köztudatba még nem idegződött bele eléggé az idegenforgalom gazdasági, kulturális és politikai fontossága. Hiszen ez^nem ^kidobott pénz. Az idegenforgalom elsőrendű eszköze a valuta- és devizatermelésnek, de nemcsak ennek. Az idegenforgalom a külföld figyelmét hazánkra tereli, rávilágít a -magyarokkal szemben elkövetett igazságtalanságra, ezeréves kultúránkra, történelmünkre, mai európai helyzetünkre, barátokat szerez nekünk, mert aki egyszer idejön, mindnyájan tudjuk jól, barátunkká lesz. Csak arra utalok, hogy amikor tavaly az én meghívasomra a Népszövetségi Ligák 38 nemzetének képviselői itt voltak, ennek végtelen nagy és hasznos visszhangja támadt az egész világon. Ezidén itt volt a Pen Klubok 300 írója. Máigarmadával érkeznek külföldről cikkek, amelyek mind Magyarországot dicsérik és nagyon jellemző kritikával illetik a békeszerződéseket. Százszor is ismétlem, imperativ életérdekünk, hogy mennél több és mentől fontosabb idegen lássa hazánkat. Itt nem spórolni, nem zsugoriskodni kell, hanem ellenkezőleg, emelkedő hasznos befektetésekkel kell az országnak ezt az eminens érdekét alátámasztani. A helyes és helytelen takarékoskodást említettem. Méltóztassanak megengedni, r itt — eszembe jut valakinek intő szózata, eléggé meszsziről. Ha megengedik, csak pár szóval ismertetem. 1914 decemberében, éppen félévvel a háború megindulása után, gróf Tisza István akkori miniszterelnök engem küldött ki Genuába, hogy az amerikai gyermekektől jövő, a magyar gyermekeknek adandó karácsonyi ajándékokat átvegyem. Egy amerikai hadihajó állt 4 genuai kikötőben. Átvettem Magyarország nevében a 30 óriási ládát, amelyet az amerikai gyermekek küldtek a magyar gyermekeknek. 15 láda volt Boszniáé. Sőt én vettem át Liohtenstein herceg helyett az osztrákoknak szóló 30 ládát is. A hadihajón a személyzeten kívül Ö'Laughlin volt amerikai belügyminiszter fogadott engem. Amikor az egész dolgot letárgyaltuk, egyszerre csak félrehívott és a következőket mondotta: uram, én nem politizálni akarok Önnel, én tisztán csak a humanizmus nevében akarom önt megkérni arra, hogy vessenek már végett annak a barbár, brutális bánásmódnak, ahogy önök hadifoglyaikat és internáltjaikat itt traktálják Magyarországon. Ez az egész planétának felháborodását idézi elő, mindnyájan a legnagyobb megvetéssel nyilatkoznak önökről. En elképedtem, mert hiszen valamennyiünk tudomása szerint sehol a föld kerekségén olyan kulánsan nem bántak a hadifoglyokkal, (Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) különösen az internáltakkal, mint nálunk, és rögtön azt mondottam neki: uram, bocsánatot kérek, ez valótlan, ezt rágalomnak tekintem és Tisza István gróf nevében ezennel meghívom önt, jöjjön velem haza Pestre és nézze meg az egész dolgot. Azt mondotta: topp, megvan, 48 órával az ön érkezése után Pesten leszek. Itt is volt amerikai pontossággal. En itt elvittem őt az internáltakhoz, hogy hallgassa meg őket. Meghallgatta okét és ^kezdett csodálkozni. Akkor elvittem őt Kenyérmezőre, ahol végignézte az egész tábort. Amikor végignézte, kijöttünk és autóval Pestre jöttünk, azt mondotta: uram, kár önökért. Mindenható Isten, mit tettek, mit tesznek önök, hogy ennyire félreismerik önöket? Vezessen ön el engem azonnal gróf Tiszához. Odamentünk, beléptünk, Tisza azonnal fogadott bennünket. Emlékszem ennek a jóindulatú amerikainak a szavára, aki úgy szólította meg Tiszát: You man — ember, mondja meg Ön, mennyit költöttek önök tavaly arra, hogy az amerikai közvéleményt informálják. Gróf Tisza ránézett és azt a valóban nagyon csekély összeget megnevezte, amely annyira csekély, hogy itt nem is aikarom reprodukálni. Erre Ö'Laughlin összecsapta a kezét és azt mondta: és ha önök milliókban költötték volna ezeket az ezreket, az sem lett volna elég. Vége. Kár önökért, önök már is elvesztették a háborút. Miniszterelnök úr, jegyezze meg jól, hogy az ismeretlenség a halál. Az a nemzet, amelyet nem ismernek, amely a maga hanyagságából nem ismerteti meg magát a kultúrvilággal, az nincs, az elveszett. Akis nem ismernek, azt félreismerik. Az ismeretlenség minden szuronynál és ágyúnál