Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.

Ülésnapok - 1931-87

82 Az országgyűlés képviselőházának 87, képviselőtársam azt mondotta, hogy politikai érdekből történik a hatóság magatartása. En emlékeztetek 1918-ra. Azzal kezdődött az a rém­uralom, mely az ország nyakába szakadt, hogy Tisza István grófról a parlamentben és a par­lamenten kívül azt hirdették, hogy hazaáruló, gázember és tolvaj. En Tisza István kerületét képviseltem tíz évig és meggyőződtem róla* hogy miniszterelnöki költségeinek fedezésére háromezer hold földjét adta el Geszten. Ma ezt könnyű utólag konstatálni és könnyű a geszti sínbolthoz menni és hamut hinteni a fejre, de engedelmet kérek, én azt mondom az előttem szólott képviselő úrnak, hogy igenis bűn a nép érdekeivel szemben és a rend ellen a hatóságnak olyan magatartást tanú­sítani, hogy ilyen rágalmaktól telített beszé­det szó nélkül el hagy mondani. (Ügy van! jobbfelől.) En ezt a beszédet ellenőriztettem. Nekem hatósági cenzúrám van. Amikor Eck­hardt Tibor t- képviselőtársam azt mondja, hogy itt ebben a pártban kivétel nélkül nincs senki, aki helyesen értelmezett összeférhetlen­ség állapotában nem volna, akkor azt fele­lem neki, hogy a képviselő úr jegyezze meg magának egyszersmindenkorra (Eckhardt Ti­bor: Más hangon beszéljen! Hogy mer maga így beszélni! Kicsoda maga! — Elnök csenget.) En merek így beszélni! Képviselő vagyok, olyan, mint ön! (Eckhardt Tibor: Tessék tisz­tességes hangon beszélni!) Elnök: Eckhardt képviselő urat kérem, tessék csendben maradni. (Gr. Hunyady Fe­renc: Nem lesz többet képviselő az úr!) Berki Gyula: Az nem öntől függ. (Gr. Hunyady Ferenc: Tessék kiállni!) En már 12 éve itt ülök, nem az ön kegyelméből, hanem a nép bizalmából! (Gr, Hunyady Ferenc: Igen, csendőrszurony és jegyző terror volt!) Nem áll. (Gr. Hunyady Ferenc: De úgy van! Somogyot én is ismerem!) Majd elmegyünk mi az ön kerületébe. (Gr. Hunyady Ferenc: Legalább lát egy kerületet, ahol a nép választ és nem a csendőr!) Elnök: Képviselő urak, tessék tartózkodni a személyeskedő párbeszédektől. Berki Gyula: Ha a képviselő úr egy egész pártra azt állítja, (Eckhardt Tibor: Ez sem igaz! Nem az egész pártra, egy részére!) hogy ez az egész párt... (Eckhardt Tibor: Nem tudja, mit mondottam!) Itt van az írás. Aki azt mondja erről a pártról, (Eckhardt Tibor: De nem igaz!) hogy ez a párt, mint a birkákat, úgy nyírta meg a népet évtizedeken keresztül (Eckhardt Tibor: Egy évtizeden keresztül!) és kalóz-lobogó alatt hirdette a kisgazda-gondo­latot, annak méltóztassék elkészülve lenni, hogy ez a párt jogos önérzetében megbántva, a megfelelő választ (megadja. (Ügy van! jobb­felől-) Nem tudom, lehet, hogy tíz év alatt akadtak, akik tíz éven keresztül a keresztény­kisgazda és földmíyespárt uralma alatt talán, — azt mondom talán — haltalmi érdekek ked­véért ilyen, vagy olyan elhatározásra szánták el magukat, ilyen, vagy olyan cselekedeteket követtek el, nyiltan meg kell azonban monda­nom, hogy nincs ennek a pártnak egyetlen olyan itagja sem, aki olyan rövid idő alatt olyan gyapjút nyírt volna le ennek a szegény nemzetnek a testéről, mint a t. képviselő úr. (Eckhardt Tibor: Kicsodái Én?) A t. képviselő úr eljött Erdélyből, mint főszolgabíró és két esztendő alatt miniszteri tanácsos lett. Kijelen­tem, hogy nincs Magyarországon még egy köz­tisztviselő, aki 2 év alatt ezt a karriert futotta volna meg. (Lang Lénárt: Akinek annyi esze ülése 1982 május 19-én, csütörtökön. volna, mint Eckharldlfcnak! — Derültség.) Akkor, mint miniszteri tanácsos végkielégíttette magát és felvette ettől a szegény országtól ' a végkielé­gítést, azután, mikor a végkielégítés megtör­tént, Csongrád vármegyében t pártunk pro­grammjával megválasztották képviselőnek. Én, aki a párt igazgatója vagyok, kijelentem, hogy ezen a választáson minden törvényes eszközt, amely csak elképzelhető, amely földön és égen van, alkalmaztak a t. képviselő úr megválasz­tása érdekében. (Gr. Hunyady Ferenc: Van ilyen törvényes eszközi) Kijelentem, nincs az a törvényes eszköz, amelyet megválasztása ér­dekében ne alkalmaztak volna. ^Emlékeztetem a képviselő urat, hogy ennek a pártnak a man­dátumát kapita meg (Zaj. — Elnök csenget.) és választásának költségeit ez a párt viselte. (Eckhardt Tibor: Egyik állítás sem igaz, vak­merő rágalom! — Ulain Ferenc: Hát a képvi­selő úr költségeit ki viselte?) Elnök: Kérem Ulain képviselő urait, fog­lalja el helyét. (Eckhardt Tibor: Egyik sem igaz! Vakmerő rágalom! Bizonyítson! Hogy Lehiet így rágalmazni!) Berki Gyula: Nem szoktam rágalmazni! Én igenis kijelentem, lön a párt megbízásából volt jelölt és a párt alkalmazta mindazokat a törvé­nyes eszközöket. (Eckhardt Tibor: Egy szó sem igaz! Egy fillért sem kaptam! A párt nem adott egy fillért sem! Nem igaz! Valótlanság!) Jó, valótlanság! Beszélhet! (Eckhardt Tibor: Ez az igaz! Soha egy fillért a párt nem adott! ön tudva valótlanságot mondott!) Az én költ­ségeim harmadrészét magam fizettem. (Eck­hardt Tibor: Fischer aldlta! — Vitéz Keresztes­Fischer Ferenc belügyminiszterre mutat: Ott a tanú!) Elnök: Eckhardt képviselő urat kérem, ma­radjon csendben. (Eckhardt Tibor: Nehéz csend­ben hallgatni ilyen rágalmazót!) Berki Gyula: Rágalmazó maga! Elnök: Mindkét képviselő urat rendreutasí­tom. Ne személyeskedjenek egymással. Méltóz­tassanak abbahagyni ezt a személyeskedlő han­got. (Andaházi-Kasnya Béla: Hall ink a párt­kasszalovagot! — Eckhardt Tiborc Ez a Treuga Dei! Jól néz ki! Ilyen valótlanságokkal nem szegyei idejönni? Nem szegyenli magát? — Zaj.) Berki Gyula: Nem szégyenlem magam. (Eckhardt Tibor: Pedig bőven van oka rá!) Elnök: Csendet kérek. Eckhardt képviselő urat kérem, uralkodjék magán és maradjon csendben. (Andaházi-Kasnya Béla: Meg van nyugodva!) Berki Gyula: Meg vagyok nyugodva én is. A t. képviselő úr azt mondja, hogy ez a párt erkölcsi összeférhetlenségben van.^ Én, mon­dok mást. (Hegymegi Kiss Pál: Hát mi a szí­váspróba kérem? — Andaházi-Kasnya Béla: Az adózó vérszívás próbája!) En most a bel­ügyi vitához szólok hozzá. (Eckhardt Tibor: Komoly, szép beszéd!) Nagyon szívesen kész vagyok a képviselő úrral barmikor a szívás­ügyről vagy a szívás próbáról is beszélni. (Malasits Géza: 12 év óta folyik a szívás! — Reisinger Ferenc: Kiszívták a nemzet erejét!) Eckhardt Tibor képviselő úr, — ezt felelős­ségem tudatában mondom, —» az elmúlt esz­tendő Július havában felkereste Budapest fő­város polgármesterét, Sipőcz Jenőt és a Ra­topax nevű patkányírtószert ajánlotta neki a főváros részére megvásárlás céljából. Ezt a Ratopax-féle szert egy Dress nevű újpesti gyár állította elő. Meg kell azonban mondanom, hogy a Ratopax külföldi gyártmány és ez a

Next

/
Thumbnails
Contents