Képviselőházi napló, 1931. VIII. kötet • 1932. május 18. - 1932. június 01.
Ülésnapok - 1931-94
Az országgyűlés képviselőházának 9* Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti Meskó Zoltán: T- Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Mikor interpellációmat bejegyeztem, és most, hogy azt elmondom, nem lehetett és nem volt szándékomban bárkinek a magánügyébe beleavatkozni, (Elénk helyeslés.) azonban a párbaj kérdése nem egy magánszemélynek a magánügye, ez közügy, amelybe igenis kötelességünk és jogunk is van beleszólni. Amikor azt tapasztalom az utóbbi időben, hogy a párbajok száma nagyon elszaporodik, hogy a párbajok megint divatba jönnek, akkor ezt az anomáliát nekem itt több oknál fogva kötelességem szóvátenni. Mindenekelőtt nemcsak mint a keresztény világnézetnek, a keresztény irányzatnak egyik hirdetője (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) és követője, hanem mint vallásos életű katholikus ember is tUtakozom az ellen, hogy egyházam tiltó parancsait és rendelkezéseit állandóan megszegik, lábbal tiporják, de tiltakozom másodsorban mint törvényhozó is az ellen, hogy úgyszólván rendőri asszisztencia mellett, a hatóság tudtával, (Egy hang a jobboldalon: A lapok közlik!), nem mondom, hogy beleegyezésével, de mindenesetre tudtával: különböző laktanyákban és vívótermekben párbajokat folytatnak le, sőt sorozatos párbajok vannak folyamatban. T. Képviselőház! Szomorú jelenség ez, s különösen szomorú akkor, ha figyelembeveszszük, hogy még ma is künn vannak a plakátok, amelyek a jogosulatlan fegyverhasználat miatt az országban statáriumot hirdetnek. A mai nehéz, szomorú időkben, amikor mindenkinek egyforma joga és kötelessége kell hogy legyen, nagyon szomorú következtetéseket vonhat le bárki az alsóbb néposztályból, az egyszerű földmíves- vagy munkásosztályból, ha azt látja, hogy itt az uraknak jogtalanul szabad fegyvert használniuk, és szabad egymás életére törniük, (ügy van!) T. Képviselőház! Én egész nyiltan, őszintén és bátran megmondom, — mert sajnos, Magyarországon még mindig ott tartunk, hogy egy bizonyos feszélyezettség, bizonyos bátorság kell ahhoz, hogy az ember ezt kimondja — hogy vallási meggyőződésből nem verekszem (Helyeslés.) mint törvényhozó, hogy a párbajt elítélem mint törvényhozó, a párbajozókat szigorú büntetés alá óhajtom vonniSzomorú az, t. Ház, hogy a józan ész még mindig nem kerekedett felül itt Magyarországon, mikor a művelt Nyugat több államában már a legszigorúbban büntetik a párbaji. Mi, akik olyan gyakran és szeretettel hivatkozunk a művelt Nyugatra, ebben a kérdésben miért nem követjük az ottani példát 1 ? Lehetetlen állapot az, hogy valaki becsületében megtámadtatva, ahelyett, hogy az őt ért sérelemért az egyetlenegy megfelelő fórumhoz, a független magyar bírósághoz menne védelmet keresni, elégtételt követelni és jogorvnslást nyerni, ahelyett, hogy odamenne, ahova minden tisztességes polgárnak mennie kell, egy pár szál kardra bízza becsületének megvédését. Egy pár szál karddal nem lehet a becsületet megvédeni, nem lehet elégtételt szerezni, különösen amikor azt látjuk, hogy egy-két párbajtól eltekintve, teljesen komolytalanok ezek a bárbajok. Az egyiknek fegyvere csütörtököt mond, a másik nem él a lövés jogával, s ezzel el van intézve a dolog, a becsület meg van mentve. Ez nevetséges dolog. Ez ellen a , ülése 1932 június 1-én, szerdán. 483 józan ész tiltakozik, de tiltakoznia kell minden törvényhozónak ez ellen. Hiszen, amikor a sajtóban mintegy beharangozzák a párbajokat, amikor a legszigorúbb feltételeket olvassuk, amikor azt is hallottuk 5< hogy az egyik kaszárnyában állítólag rendőrök vagy katonák vigyáztak, hogy illetéktelen emberek vagy az arra illetékesek meg ne zavarják a párbaj menetét, akkor igenis, óvást kell emelnünk ez ellen. Igenis azt tartom, ha valakit megbántottam, — és tisztességes ember szántszándékkal nem bánt meg senkit sem — bocsánatot kérek. Ez a legnagyobb elégtétel, és nagyobb bátorság kell ahhoz, ha valaki egy hibát bocsánatkéréssel jóvátesz, mintha egy pár félig éles karddal vagy viasszal töltött pisztollyal párbajra kiáll. (Tankovits János: Mákkal!) Ha nagy szeretettel a régi időkre hivatkozunk, gondoljunk csak vissza Ferenc József idejére, aki a világ első gavallérja volt, hiszen mindig azt mondották róla, hogy legelső gavallérja a világnak. Emlékszem arra, hogy az ő idejében, ha a miniszterek párbajozni akartak, először le kellett mondani állásukról. Károly király, boldogult volt uralkodónk pedig a legszigorúbb intézkedéseket hozta a párbaj ellen ós a király vallásos meggyőződéséből kifolyólag, bár katona és legfelső Hadúr is volt, tiltó rendelkezéseket adott ki, hogy a párbajozást megakadályozza. Régebben magam is beleestem ebbe a hibába, és elkövettem életemben ezt a törvénytelenséget, többet azonban sohasem. Ez természetes. Ha azonban a régi időben valaki megverekedett, vagy valakik megverekedtek, rendszerint pár hét után tudtuk csak meg, például ( elszólásból, de semmiesetre sem cirkuszszerű, mutatványszerű beharangozás alapján. Most az ember tudja két héten át, mikor fognak verekedni; olvassuk, halljuk, hogy holnap ezzel, holnapután azzal lesz párbaj és így végig. En mint törvényhozó ez ellen tiltakozom. Sajnálom, hogy nincsen itt az igazságügyminiszter úr, hogy határozott nyilatkozatra bírhatnám ebben a kérdésben. Tessék a párbajt gyilkossági kísérletnek minősíteni, közönséges bűntettnek felfogni, az illetőket becsukni, fegyházzal büntetni, nem a kedélyes államfogházzal, ahol bridge-partikat rendeznek, jól szórakoznak és egész jól kipihenik magukat. Ez komolytalan dolog. Még a mai törvényeket sem tartják be. Tessék szigorú törvényeket hozni. Tehát az igazságügyminiszter úrtól ezt vártam volna. De a belügyminiszter úrtól is elvártam volna valamit. Hiszen ő is olvas újságot, de a főkapitány úr is olvas lapokat és intézkedhetett volna, hogy legalább megkíséreljék a párbajok megakadályozását, mint az a múltban megtörtént, amikor nem egyszer elmentek párbajozni, de a kitűzött helyen azt megakadályozták s akkor elmentek egy másik helyre, tehát kijátszották a törvényt. De most a formát sem tartják be. Ez ellen nekem tiltakoznom kell. Sajnálom, hogy a miniszter úr nincs itt és sajnálom, hogy választ nem kapok tőle. En kötelességet véltem teljesíteni és saját lelkiismeretemet nyugtattam meg, amikor ezeket szóvátőttem. (Helyeslés és taps. — A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Az interpelláció kiaidatik a belügyminiszter úrnak és az igazságügyminiszter úrnak. 66*
